A vártnál izgalmasabb meccsen magabiztos győzelem
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként pedig először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük. A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló, ferencvárosi Gruber Zsombor állította be.
Az immár négypontos magyar válogatott a sikerével éppen az örményeket megelőzve jött fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.
A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

Európai vb-selejtező, F csoport, 3. forduló:
Magyarország-Örményország 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, 57 825 ezer néző, v.: Chris Kavanagh (angol)
gólszerzők: Lukács (56.), Gruber (94.)
Magyarország: Tóth Bal. – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Schäfer, Styles (Vitális, 75.) – Bolla (Osváth, 75.), Tóth A. (Nagy Zs., 63.), Szoboszlai – Lukács (Gruber, 63.)
Örményország: Avagjan – Hovhanniszjan, Muradjan, Harutjunjan (Miranjan, 86.), Pilojan – Bicsahcsjan (Szerobjan, 59.), Iwu (Muradjan, 79.), Szpercjan – Barszegjan (Ranos, 79.), Zelarajan (Saghojan, 59.), Tiknizjan
56. perc: Styles kapott labdát az örmény 16-os előterében, majd továbbpasszolt az üresen álló Bollához, aki kiugratta Lukácsot, a felcsúti csatár pedig ziccerben a kirobbanó kapus mellett 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).
94. perc: Dárdai Márton szerzett labdát a félpályán, aztán Szoboszlai és Gruber volt a labda útja, amelyet utóbbi lekészített Dárdainak, de a lövés éppen Gruber Zsombor elé vágódott egy védőről, a ferencvárosi támadó pedig egy igazítás után 6 méterről a kapu közepébe lőtt (2-0).
A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a szerda hajnalban 84 évesen elhunyt Mezey Györgyről, aki a máig utolsó magyar vb-szereplés alkalmával irányította a nemzeti együttest. A korábbi szövetségi kapitány emléke előtt vastapssal tisztelgett a közönség, amely ezt követően öt percig tüntetőleg nem szurkolt.
Ezalatt a kapu mögött tízszer húsz széket üresen hagytak a drukkerek és azt az üzenetet feszítették ki, hogy „MLSZ #csakegyütt, vagy mégsem?”. A szurkolók, akik az új idénytől rájuk vonatkozó szigorúbb szövetségi szabályok ellen tiltakoztak, ezt követően egy MLSZ-t bíráló rigmusnál eresztették ki először a hangjukat.
Az első perctől a magyar csapat irányította a játékot, míg az ellenfél egyértelműen gyors ellentámadásokra rendezkedett be. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai nem diktáltak öldöklő tempót, inkább türelmesen járatták a labdát, így keresték a rést az örmény védelmen. Tíz percet kellett várni az első helyzetre, amely nem kidolgozott akcióból alakult ki, hanem Szoboszlai labdaszerzését követően Lukács próbálkozhatott tíz méterről, de a vendégkapus lábbal hárított. Az első végigvitt örmény támadás végén aztán Tóthnak is védenie kellett.
A játékrész derekához közeledve mezőnyjátékkal teltek a percek, a mieink nem igazán tudtak az ellenfél védelme mögé kerülni, ehhez túlságosan statikus volt a játékuk, hiányzott a kreativitás és a dinamika a támadásokból. Éppen ezért a második kaput eltaláló hazai kísérlet csak a 34. percben volt, akkor Lukács kiszorított helyzetből leadott lövését védte Avagjan. Az első igazán tetszetős akciót nem sokkal a szünet előtt vezette a magyar válogatott, amikor Bolla remek jobb oldali beadására bár kiváló ütemben érkezett Szoboszlai, a Liverpool klasszisa eltévesztette a bal alsó sarkot. A magyar csapat így hiába birtokolta majdnem háromszor annyit a labdát az első félidőben, nem tudott előnyt szerezni a szünetig.
A folytatásban is maradt a meddő mezőnyfölény, de azért látszott, hogy a mieink igyekeztek nagyobb tempót diktálni, ennek köszönhetően jobban használták a széleket, ahonnan több beadás is érkezett a vendégek büntetőterületére. S bár ezeket rendre hatástalanították a védők, mégis érződött, hogy nagyobb nyomás nehezedik rájuk.
Ez pedig hamar góllá érett, mert egyszer üresen maradt Lukács Dániel, aki ziccerét értékesítette is. Hátrányban feladta addigi sündisznóállását az örmény csapat, de így nagyobb terület nyílt a mieink számára is, akik ezt kihasználva elkezdtek veszélyesebben futballozni.
Marco Rossi legénysége nem elégedett meg a minimális előnnyel, igyekezett egy második góllal végleg eldönteni az összecsapást, erre meg is voltak a lehetőségei, de ezeket sokáig nem sikerült kihasználni, Nagy Zsolt fejesénél például a kapufa mentette meg az örményeket. A vendégeknek két jó kontrájuk volt, Tóth mindkétszer könnyedén védte a középre tartó lövéseket, ezt leszámítva nem forgott veszélyben a létfontosságú hazai diadal.
A hosszabbítás utolsó percében sikerült még nagyobb ünnepet okozni a stadionban, mert a Dárdai Márton labdaszerzése után végigvitt kontra lezárásaként Gruber Zsombor is megszerezte első válogatottbeli gólját.

