Aki a legjobban gyorsul kétszázon

– Az előbb a kajakoslányokkal a hajgumija színválasztásán poénkodtak. Honnan jött a copf?

– Edzőtársammal, akivel nagyon jó viszonyt ápolok, megbeszéltük, hogy kipróbálunk egy új hajviseletet. Együtt mentünk hajgumit vásárolni, és egy élénkkékre esett a választás. Amíg meg nem unom, ez lesz az új stílus.

– Nagyon sikeres éveket tudhat maga mögött, zsinórban három Európa-bajnoki és világbajnoki győzelem, közte egy paralimpiai arany. Elárulná a titkos receptet?

– Nagyon nehéz megfogalmazni a siker titkát, mert úgy érzem, én csak teszem a dolgomat a mindennapokban, és a végén a versenyre minden összeáll. Sok múlik természetesen a felkészülésen és azon is, milyen formában érkezem az adott versenyre. Hála Istennek eddig mindig kihoztam magamból, ami bennem van, míg sok versenyző esetleg a versenydrukk miatt nem tudja a legjobbját nyújtani.

– Azt mondják, nagyon jó versenyző alkat. Ezek szerint nem idegeskedős fajta.

– Edzőm is úgy látja, hogy jó versenyző típus vagyok, nem vagyok stresszes alkat. A rajtnál végigfut az ember agyán, hogy épp milyen téttel bíró eseményen van, de mindig tudom rendezni a gondolataimat. Nagy szó ott lenni az olimpiai döntőben, és egy kis izgalom azért kell. Ha egy jól összerakott felkészülés végén minden apró alkotóelem a helyére kerül, az megmutatkozik az eredményben, de ehhez mindennek egyensúlyba kell kerülnie.

– Tizenkilenc éves korára mindent megnyert, ezért most már el is várják öntől a győzelmet. Az esélyesség terhe sem nyomasztja?

– Magamra nem pakolok extra terheket, mások úgyis megteszik helyettem. Tisztában vagyok az elvárásokkal, és szerintem így is van rendjén. Megpróbálok megbirkózni a feladattal, mindig a legtöbbet adom bele, de feleslegesen nem fogok rágörcsölni semmire.

– Nagyon sok olimpiai bajnok döntött úgy Tokió után, hogy kihagyja ezt az évet, míg önök Kopasz Bálinttal nemhogy takarékra kapcsoltak volna, hanem teljes fordulatszámon pörögtek.

– Amikor hallottam, hogy a felnőtt gyorsasági versenyeken hat olimpiai bajnokból csak egy indult, meglepődtem, hogy mennyien vonultak pihenőre. Én azért elég fiatal vagyok, odébb van az, hogy egy évre letegyem a lapátot. Most örülök, hogy kajakozhatok és ilyen sikereket érek el. Talán majd a párizsi olimpia után jöhet egy hosszabb pihenő.

– Ha azt mondom, siker, önnek mit jelent?

– A paralimpiai aranyérem is mérvadó, de inkább abban mérem a sikert, hogy vidékről, egy kis községből, Nagyvátyról indulva meddig eljutottam úgy, hogy közben a testem mennyi átalakuláson ment keresztül és egyáltalán ilyen szinten tudok mozogni. Örülök, hogy tisztelnek és felnéznek rám a társaim azért, amit elértem.

– Mennyire fontos, hogy motivációt jelenten másoknak akár a mindennapi életben?

– Én sem vagyok tökéletes, vannak hibáim és vannak buktatók is az úton, de a legfontosabb, hogy a nap végén az ember tükörbe tudjon nézni. Szeretnék mások számára motiváló személyiség lenni vagy példát mutatni a teljesítményemmel.

– Volt példaképe?

– A Mozgásjavító Általános Iskolában az úszóedzőmet, Szűcs Istvánt említeném. Nagyon jó, csupa szív embernek tartom, sokat köszönhetek neki, tulajdonképpen ő szerettette meg velem a sportot.

– A víz maradt ugyan, de az úszás helyett a kajakot választotta.

– Szerettem úszni, de a 25 és az 50 méteres medencék faltól falig világa nem annyira vonzott, változatosabb környezetre vágytam. Versenyzés szempontjából sem egyszerű az úszás, mert amíg az edzéseken használhattunk segédeszközt, addig a versenyen már nem. Hiába éreztem, hogy jól mennek az edzések, utána élesben mindig jött a csalódás. A parakajakban nincs ez a kettős mérce, ezért is maradtam meg ennél a sportágnál.

– A világ leggyorsabb parakajakosa. Amikor a különböző versenyeken minden alkalommal győztesként ér be a célba, milyen érzések öntik el?

– A versenyeken 200 métert evezek, de sokkal többet kivesz belőlem, mint egy kétórás edzés, amikor tizenöt-húsz kilométereket evezünk. A paralimpiát tűztem ki célnak magam elé, négy-öt évet nagyon keményen végigdolgoztam – akkor még a színfalak mögött –, hogy meg tudjam mutatni, mire vagyok képes. Néha visszatekintek a kezdetekre, arra, hogy mekkora utat jártam be, de főleg díj­átadók alkalmával, nem a célban. Remélem, még az elején tartok az útnak, nem látom a végét, nem akarom abbahagyni, mert nagyon szeretem.

– Amikor valaki ilyen fiatalon eléri a legnagyobb sikereket, akkor mi viszi tovább, mi motiválja?

– Nem mondom azt, hogy a tokiói paralimpiai aranyérem után nem vesztettem el egy pillanatra sem a motivációmat. Konkrétan talán nem is tudom megfogalmazni, hogyan találtam meg újra, de sokat segített, hogy nagyon szeretem, amit csinálok. Próbálok új kihívásokat magam elé állítani edzések alkalmával is. A kajakozás mellett szeretnék elkezdeni kenuzni, ami megint egy újabb kihívás. Nálunk a para szakágban megoldható, hogy mindkettőben versenyezzünk.

– Mindegyikben el lehet érni a csúcsra is?

– Azt majd meglátom, hogy kenuban hogyan sikerül, de szeretnék ott is jó eredményeket. Mondjuk előbb nem ártana elkezdeni. Az biztos, hogy a kajak marad a főprofil, a prioritás, a kenuban jelenleg nem állítok magam elé eredményességi elvárást, de azért kellenek ezek az extrák az életembe.

– Jövőre már újabb olimpiai kvalifikációs év következik, ráadásul kettős – vagy a kenuval már hármas – terhelés alatt lesz, hiszen készül az érettségire is. A tanulás és a sport megfér majd egymás mellett? A civil életében milyen irányba szeretne elindulni?

– Most úgy gondolom, ha nem is könnyen, de összehozható a kettő: az edzések és a tanulás, mert májusban lesz az érettségi, a világbajnokságot pedig augusztusban rendezik. Az még kérdés számomra, hogy a májusi, szegedi világkupán elindulok-e. Még nem döntöttem el, merre haladok tovább a civil életemben. Fontosnak tartom a továbbtanulást, két irány is megfogalmazódott bennem, az egyik az ELTE pszichológia szaka, amit jelenleg elég nagy falatnak érzek, a másik a Testnevelési Egyetem rekreációs szakiránya, de érdekel a sportmenedzsment is. Lehetségesnek tartom, hogy a civil életben is a sport területén maradok.