Álmomban is hajtok
Rekordszámú csapat nevezett a XII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra, amit szeptember 2. és 5. között tartanak a budapesti Kincsem Parkban. Jubileumi versenyről van szó, 1971-ben, vagyis ötven évvel ezelőtt ugyanis szintén a magyar főváros adott otthont a sportág kontinensbajnokságának. De nem csak ezért különleges a mostani esemény, hanem mert három év kihagyást követően, a mezőny egyik legnagyobb esélyeseként rajthoz áll Lázár Zoltán kilencszeres világbajnok is.– Hogyhogy Vecsésen, a Dobrovitz Lovasfarmon, és nem Domonyvölgyben, a saját birtokukon készül az Eb-re?
– Mindig jó egy kicsit kiszakadni a hazai környezetből. Itt semmi sem vonja el a figyelmemet, 0-24-ben a feladatomra tudok koncentrálni. Ez tényleg így van. Mostanában még álmomban is hajtok.
– Nem volt ez mindig így. Pályafutása során talán sosem volt még olyan kitűnő formában, mint négy évvel ezelőtt, a lipicai kettesfogathajtó világbajnokság idején, akkor mégis úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést. Mi történt?
– A mezőny legnagyobb esélyeseként indultam mindhárom számban, tiltott szerszámhasználat miatt azonban kizártak a versenyből. Korábban soha senki nem emelt kifogást a lovak fülvédőjének használata ellen. A stewardoknak, akik a melegítőpályán is figyelnek bennünket, még közvetlenül a verseny előtt is lett volna lehetőségük rá, hogy figyelmeztessenek egy esetleges szabálytalanságra, de nem tették. Megvárták, amíg pályára lépek, majd mondvacsinált ürüggyel leléptettek. Mi ez, ha nem összeesküvés?
– Mennyire viselték meg a történtek?
– A lovaktól természetesen nem távolodtam el. Azután is minden napot az istállóban kezdtem és fejeztem be, a bakra viszont két éven át nem ültem fel.
– Mi hozta a változást?
– Budapest 2019-ben elnyerte a sportág egyik legrangosabb versenyének számító Európai Lovasjátékok rendezési jogát. Nagyot dobbant a szívem, amikor meghallottam a hírt. Megfordult a fejemben, hogy benevezek, de nem voltam elég biztos magamban. Alig vártam, hogy valaki rábeszéljen az indulásra. Többen is győzködtek. A bátyám, a szövetségi kapitány, a barátaim és sok-sok szurkoló is azon a véleményen volt, hogy nélkülem nem lehet megrendezni egy ilyen eseményt, úgyhogy végül arra jutottam, hogy belevágok.
– A felkészülés azonban nem teljesen úgy kezdődött, ahogy eltervezte…
– Mezőhegyesen, az első verseny alkalmával egy elhibázott kanyarnál felborultunk. Átgázolt rajtam a kocsi, majd egy oszlophoz szorultam. Súlyos sérüléseket szenvedtem: eltört hét bordám, négy csigolyám és a belső szerveim is károsodtak. Szerencsére nem kellett műteni, és hamar hazaengedtek a kórházból, de a felépülés nagyon hosszú időt igényelt. Sportolni egyáltalán nem tudtam, mozgás gyanánt olykor a kutyámmal sétáltam egyet az erdőben, de sokszor még eközben is fel-felszisszentem a fájdalomtól.
– Lelkileg nem hagyott nyomot önben a baleset?
– Dehogynem. Én alapvetően vakmerő ember vagyok, addig sosem féltettem magam, a történtek után azonban visszavettem a lendületből, igyekeztem elkerülni minden olyan szituációt, ami veszélyeztette volna az Eb-n való indulást. Hála Istennek ezek a gátak mára leomlottak bennem, nem fognak hátráltatni a verseny során.
– A Covid mennyire befolyásolta az újrakezdést?
– Az elmúlt másfél évben nagyon kevés verseny volt külföldön, és ezek közül sem tudtunk mindegyikre kiutazni. Itthon viszont szerencsére minden rendben zajlott. A zártkapus versenyeket persze nem tudtuk megszokni. Nagyon örülünk, hogy most már van közönségünk. A júliusi szilvásváradi masters versenyen rengetegen szurkoltak nekünk, a hangulat rám és a lovakra is doppingként hatott.
– A lovakra is?
– Persze. A hajtószár olyan, mint egy vezeték: az érzéseket is közvetíti. Ha izgatott vagy, a ló is azzá válik.
– A fogatállítással mennyire gyűlt meg a baja?
– Egy fogat összetételét az évek során állandóan változtatjuk, és ha ez a folyamat egyszer megszakad, nagyon nehéz újraindítani. Nem úgy működik a dolog, hogy bemész egy szaküzletbe és veszel négy lovat, Hollandián kívül ugyanis kevés olyan bázis van, ahol kifejezetten erre a célra tenyésztenének állatokat. Az Eb-re 10-12 lóval készültem, közülük került ki az az öt, amikkel versenyezni fogok. Nehéz feladat a kiválasztás, mivel minden lónak megvan a maga pozíciója a fogatban. Amelyik elöl jó, az nem biztos, hogy hátul is az. De igaz ez a versenyszámokra is. Mindegyik lónak van specialitása. Most díjhajtásban érzem magam a legjobbnak, ami egyértelműen a jelenlegi négyesnek köszönhető. Ez a szám az erősségük.
– Most is lipicai lovakkal versenyzik, mint régebben?
– A díjhajtásban ma a lipicai ló kevésbé versenyképes. Zömmel magyar lovaim vannak most is, de igyekeztem alkalmazkodni a modern fogathajtás elvárásaihoz, ezért innen is, onnan is vásároltam. A legjobb lovam, Sumák például úgy került hozzám, hogy nem is volt eladó. Eredetileg egy másik hajtóé volt, aki nem tudta kihozni belőle a maximumot. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy érdemes lenne felkeresnem az úriembert és meggyőznöm, hogy nálam jobb helyen lenne a lova, hiszen láthatná világversenyeken szerepelni. Nehezen, de végül beadta a derekát. A sors kegyetlen fintora, hogy a Covid miatt ma már nincs köztünk ez az ember, de remélem, hogy fentről figyeli majd az eseményeket, és büszke lesz ránk.
– Hányadik versenyszezonját kezdte meg idén?
– Ha jól számolom, a huszonnyolcadikat.
– Hogy lehet az, hogy e hosszú idő alatt egyszer sem versenyzett még Budapesten?
– Fedett pályás versenyen indultam a Papp László Sportarénában, de a téli versenyszezon keretében. A nyári szezon részeként 1971 óta nem rendeztek világversenyt Budapesten. Ez az oka.
– Mi a véleménye a Kincsem Parkban felállított pályáról?
– A bátyám a szervezőbizottság elnöke, az ő ötlete volt, hogy hozzuk vissza a természetes elemeket a sportágba. Ennek megfelelően lett kialakítva a versenypálya. Nekünk, versenyzőknek rengeteg kihívást tartogat, a nézőknek pedig fergeteges látványt ígér. Aki kilátogat erre a versenyre, életre szóló élménnyel gazdagodik majd. Amikor testközelben elgaloppozik melletted négy ló, akárcsak egy Forma–1-es versenyen, a föld is dübörög. Az emberre átszáll az az erő, ami a lovakból árad.
– A rekordszámú nevezés minek köszönhető?
– A hazai világesemények mindig is népszerűek voltak a külföldiek körében. Magyarország a vendéglátásban nagyon otthon van, biztonságos ország vagyunk, nagy lovashagyományokkal rendelkezünk, és fantasztikus közönségünk van, amelyik olyan hangulatot teremt, ami páratlan az egész világon. Ez a felénk áradó, mérhetetlen szeretet az egyik oka a visszatérésemnek is. Sosem felejtem el, amikor ’99-ben először indultam itthon világbajnokságon. Annyian látogattak ki az eseményre, hogy nem fértek oda az akadályokhoz. Még a mobil wc tetejére is felmásztak, hogy rálássanak a pályára.
– Édesapjuk sosem volt fogathajtó, mégis neki köszönhetik, hogy ilyen csodás sikereket értek el ebben a sportágban. Honnan eredt az ő lovak iránti szeretete?
– Kőbányán nőtt föl, ahol gyakran lehetett látni az utcán ló vontatta söröskocsikat. Gyerekként izgatottan nézte őket, és olykor föl is kéredzkedett rájuk. Imádta az állatokat. Amikor mi megszülettünk, még nem volt divat négylábúakat a lakásban tartani, nálunk mégis teljes értékű családtag volt a kutya: ha jött hozzánk vendég, apánk inkább nem kínálta hellyel, csak hogy ne kelljen lezavarni a kutyát a kanapéról. Megfogadta, ha egyszer olyan anyagi körülmények között él majd, hogy megteheti, vesz magának lovakat. A sors úgy hozta, hogy végül nekünk vett. Minket pedig nem volt nehéz megfertőzni a hóbortjával. Örököltük tőle az állatok szeretetét.
– Egyből fogathajtással kezdett?
– Nem. Díjugratással, mivel azt 18 éves kor alatt is lehetett űzni. A bátyám viszont már akkoriban is fogatot hajtott. 1989-ben indult először világversenyen, ahova én mint lóápoló kísértem el. Miután a csapattal megnyerték a vébét, elhatároztam, hogy átnyergelek. Egy évvel később már a bakon ültem.
– 2024-ben Szilvásvárad ad otthont a négyesfogathajtó világbajnokságnak. Ismét enged majd a csábításnak?
– Szilvásvárad különleges helyet foglal el a szívemben. Már csak azért is, mert ott pecsételődött meg a sorsunk. Én 11 éves voltam, Vili 17, amikor 1984-ben először vitt ki minket fogathajtó versenyre édesapánk. Ennek az eseménynek köszönhető, hogy ezt a sportágat választottuk. Azt mondják, hogy a hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk. Most még nem merek igent mondani. A lovaim szempontjából ugyan biztosított a jövőm, de hogy hogyan döntök majd, az sok mindentől függ. Például attól, hogyan sikerül a jövő heti Európa-bajnokság.
– Mire számít?
– Lovasversenyről beszélünk, ahol bármi megtörténhet. Nagyon erős az európai mezőny, mindössze két élmezőnybe tartozó fogathajtó hiányzik majd az indulók közül. Ettől függetlenül nagy csalódás lenne, ha egyikünk sem végezne az első háromban. Az meg főleg, ha a csapat is lemaradna a dobogóról.