A magyar kvartett a nyolc között kezdte meg szereplését a negyedik versenynapon, melyen előbb a lengyel, majd az elődöntőben a francia gárdát is magabiztosan verte.

Hirdetés

A magyarok a fináléban aztán alaposan megszenvedtek a világranglistán jóval hátrébb álló ukránokkal, ugyanis nem indult jól a mérkőzés, mert Szilágyi Áron és Gémesi Csanád is 5-2-re elvesztette az asszóját, így hat tussal az ellenfél vezetett. A kör befejező embere, Szatmári András azonban 9-5-re nyert Humen ellen, azaz két találatra csökkent a hátrány (13-15).

Az egyéniben nyolcadik helyezett Gémesi 7-3-ra lelépte Capot, ezzel megfordult az eredmény (20-18). A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi is magára talált, 5-3-ra nyerte asszóját, mivel nem zavarta meg Humen furcsa, ugrálós stílusa. Az ukránok legjobbja, Jagodka 9-4-re nyerte az asszóját Szatmári ellen, ezzel a második kör végén egy tussal megint az ukránok vezettek (29-30).

Gémesi két találattal volt jobb Humennél és Szatmári is Capnál, így a befejező ember, Szilágyi 40-37-es állásnál léphetett pástra. A fegyvernem klasszisa ebben az asszóban vívott a legjobban, fantasztikus találatokkal 5-2-re verte Jagodkát, majd a 45-39-es sikert és az aranyérmet örömtánccal ünnepelte meg társaival a páston.

„Igazán nem a mi gondunk, hogy az esélyesebbek ezúttal korábban búcsúztak. Mi tettük a dolgunkat, és nagyon büszke vagyok a fiúkra! Az aranyérmet sosem adják ingyen, és ez a társaság bebizonyította, hogy Tokió után is kész az újabb feladatokra” – mondta a magyar szövetség honlapjának Decsi András vezetőedző.

Gémesi Csanád arról beszélt, hogy négy éve teljesen más körülmények között nyertek az Eb-n, mégsem tud különbséget tenni a két aranyérem között.

„Most olyan versenyen lettünk Európa-bajnokok, amikor végig mi számítottunk esélyesnek, beszéltünk róla napközben, hogy ez egy más szituáció, mint az eddigiek. De ezt is megoldottuk, Csanád szuper volt, mint mindig, és mi hozzátettük Szatyival, amit kellett. A harmadik Eb-aranyamat nyertem, ám egyáltalán nem unalmas!” – értékelt Szilágyi Áron.

Szatmári megjegyezte, nem volt könnyű feldolgozni az esélyesség terhét. A „minden jó, ha a vége jó” mondattal arra is utalt, hogy az érem nélküli egyéni küzdelmek után sikerült javítaniuk.

A tokiói olimpián bronzérmes férfi kardcsapat legutóbb 2018-ban nyert kontinensviadalt, amelyen összességében nyolcadik diadalát aratta. Mostani sikerével pedig a törökországi küldöttség első érmét szerezte.

Eredmények:
férfi kardcsapat, döntő:
Magyarország – Ukrajna 45-39

bronzmérkőzés:
Törökország-Franciaország 45-39


Korábban:
elődöntő:
Magyarország-Franciaország 45-35
Ukrajna-Törökország 45-43

negyeddöntő:
Magyarország-Lengyelország 45-32
Franciaország-Románia 45-42
Törökország-Olaszország 45-37
Ukrajna-Németország 45-44

A végeredmény: 1. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron), 2. Ukrajna (Vaszil Humen, Bogdan Platonov, Jurij Cap, Andrij Jagodka), 3. Törökország (Muhammed Anaszisz, Tolga Aslan, Kerem Caglayan, Enver Yildirim)

Korábban írtuk