Az abszurditás bajnokai

A legenda szerint 1971-ben az angliai Witcham falu iskolaigazgatója jótékonysági célból borsócéllövő-bajnokságot rendezett, hogy a bevételéből modern tornacsarnok épülhessen a településen. A verseny annyira megtetszett a helyieknek, hogy onnantól kezdve évről évre megtartották, a rajongói tábor pedig idővel akkorára nőtt, hogy napjainkban már világbajnokságot is rendeznek. Olyanok is indulnak, akik saját fejlesztésű, áramvonalas zöldségkülönlegességgel próbálják maguk mögé utasítani a mezőnyt.

Angolosan

Azt hihetnénk, hogy a borsóköpés a maga csaknem ötven évével rekordernek számít a britek különleges sportágai között, pedig van ennél sokkal ősibb és sokkal groteszkebb is. Glouchestershire megyében, a Cooper’s Hill lankáin a XV. századtól rendeznek sajtgurítóversenyt, amit napjainkban a televízió is közvetíteni szokott. A bajnokság lényege, hogy a résztvevők útnak indítanak egy kerek sajtot, majd testi épségük kockáztatásával üldözőbe veszik, hogy elkapják, mielőtt a domb aljára ér. Szinte nincs olyan verseny, amin ne történne sérülés, a hatóságok ezért már többször betiltották a rendezvényt, a hagyomány azonban újra és újra utat tör magának. Hasonlóan abszurd sportág a sípcsontrúgás, ami a történelmi múltú Cotswold Olimpiai Játékok egyik legnépszerűbb eseménye. Az összecsapás során a harcosok belekapaszkodnak egymás fehér köpenyének gallérjába, és megpróbálnak minél fájdalmasabb rúgásokat mérni a másik lábszárára. Az nyer, aki térdre kényszeríti a másikat, vagy legalábbis kierőltet belőle egy keserves kiáltást, ami ebben a sportágban a megadás jele. Szintén angol találmány a lábujjbirkózás, ami a 70-es évek közepén született meg egy brit kocsmában. A szabályok nagyjából a hagyományos szkanderrel azonosak, ám a csata itt egy kis emelvényen zajlik, ahol az ellenfelek a nagylábujjuknál kapcsolódnak össze, és az nyer, aki képes az ellenfele lábát a játéktér falához szorítani. Nagy-Britanniában honosodott meg a fűnyíróverseny is. No, nem a hagyományos, tolható eszközökre kell gondolni, hanem a gokarthoz hasonló járművekre, amiken csupán annyi átalakítást végeznek az első futam előtt, hogy eltávolítják belőlük a pengéket. A fűnyíróverseny sokkal ősibb, mint gondolnánk: az első bajnokságot 1968-ban tartották. Anglián belül Walesnek sem kell a hülyeségért a szomszédba menni. Llanwrtyd Wells városában a 80-as évek második felétől rendeznek mocsármerülő bajnokságot. A táv csupán 55 méter, a verseny nehézségét tehát nem ez jelenti; az igazi kihívás a Waen Rhydd tőzegláp orrfacsaró bűzének leküzdése. Ez azonban meglepően sok embernek sikerül évről évre: ma már Svédországtól kezdve Csehországon át Ausztráliáig a világ számos pontjáról érkeznek versenyzők erre a különleges megmérettetésre. Angolok találták ki a vízihokit is, mégpedig az ötvenes években. Bár a játék célja kezdetben a búvárnövendékek tüdőkapacitásának fejlesztése volt, az edzésforma idővel önálló sportággá nőtte ki magát. Ma már a világ számos országában, többek között Magyarországon is űzik, nemzetközi tornákat, kétévente pedig Európa- és világbajnokságot is rendeznek. Tán meglepő, hogy az extrém vasalás ötlete is egy angol úriembertől származik. 1997-ben a leicesteri Phil Shaw fejéből pattant ki a nem mindennapi őrület, aminek lényege, hogy az ember minél extrémebb tevékenység közepette vasaljon, ezt pedig meg is örökítse és meg is ossza másokkal. A lehetőségek tárháza pedig végtelen. Voltak már, akik egy magas fa lombkoronája közt, mások egy meredek sziklafalon vagy a tenger fenekén hajtották végre a nem mindennapi mutatványt.

Nyuszi, hopp!

Bár Nagy-Britannia bővelkedik az efféle különlegességekben, nem az egyetlen a nyugat- és észak-európai országok között, ahol a kikapcsolódásnak ilyen furcsa módját választják az emberek. Skandináviából indult útjára a hetvenes években a nyúlugratás, ami ma már olyan népszerű, hogy csak Svédországban közel két tucat klub működik körülbelül 800 taggal. Ez a sportág leginkább a lovas díjugratáshoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt távolugrás is van, ennek rekordja közel három méter. A négy hónaposnál idősebb állatoknak egy-egy verseny során 8-10 akadályt kell leküzdeniük, mindezt persze időre, két percen belül. Míg egyesek a háziállataikkal versenyeznek, egy másik bajnokságon a nejüket vetik be az indulók, hogy learassák a babérokat. A kilencvenes években született sportág, a feleségcipelés a finnek nemzeti büszkesége, amelynek lényege, hogy a férfi sportolók az akadályokat egy nővel, akár kölcsönbe kapott feleséggel a nyakukban teljesítik. Többfajta stílusban lehet űzni: a tűzoltófogás lényege például, hogy a nőt a vállakon átvetve hordozzák, az észt stílusú cipelésnél viszont a feleség fejjel hátrafelé lóg, lábaival tartva magát a férj nyakában. A versenyzőket nem akármivel motiválják, az első helyezett jutalma a feleség súlyának megfelelő mennyiségű sör. Ez ugyanakkor nem lépheti át az 50 litert, mivel a határ 48 kiló. Aki azt gondolná, hogy a feleségcipelésnél nincs abszurdabb sportág, téved. Az északiaknál egyre nagyobb népszerűségnek örvend a díjlovaglás egy költségkímélőbb válfaja, az úgynevezett hobbilovaglás, amihez nem kell más, csak egy játékló. A versenyzők a lábuk közé kapják a műparipát, és így küzdik le az akadálypálya állomásait. Csak Finnországban több mint tízezer hobbilovast tartanak számon, és volt már olyan bajnokság, amit közel ötezer ember követett nyomon a helyszínen. A hollandoknál is akad mosolyfakasztó sportág. A fierljeppenhez nem kell más, mint egy nagyobb vízfelület és egy a magasugrókéhoz hasonló, hosszú rúd. A versenyző nekifutásból megragadja a rudat, felmászik a tetejére, és úgy irányítja, hogy a folyó vagy tó túlsó felén, a parton érjen földet. Korábban ezt a módszert a mezőgazdasági termelők alkalmazták, mégpedig arra, hogy átszelhessék a vízelvezető csatornákat, idővel azonban sportot űztek belőle.

Döglött kecske, sírgödör

Furcsa sportágak terén a keletieket és a tengerentúliakat sem kell félteni. A buzkasi, vagyis döglöttkecske-foci Közép-Ázsia több országában nemzeti sportnak számít. A modern változatot egy nagyjából dupla futballpályányi területen játsszák. A 12 fős csapatoknak egy autógumikból kirakott körbe kell eljuttatniuk a játékeszközt, a lábaitól és fejétől megszabadított háziállatot. Ez a sportág kiemelkedő fizikumot kíván, a versenyzőknek ugyanis a közel 30 kilogrammos dögöt úgy kell megtartaniuk, hogy fél kézzel a lovat irányítják, közben pedig az ellenféllel is meg kell birkózniuk. Az Egyesült Államokbeli Coney Islanden a függetlenség napján százezrek kísérik figyelemmel évről évre a hot dog evő versenyt. A több mint százéves múltra visszatekintő, mindössze tízperces bajnokságon tavaly Joey Chestnut nyert, miután 71 szendvicset sikerült magába tömnie. A győzteseknek egyébként tízezer dollár üti a markát. A versenyzők különleges technikát alkalmaznak: mielőtt szájukba tömik az ételt, vízbe mártják, hogy jobban csússzon, így csak a virslit kell megrágni, a kiflit csak nyelni kell. A kanadai Windsorban Danny Dill és fia, Howard Dill sütőtök-nemesítők jóvoltából 1999 óta sütőtökregattát rendeznek minden évben. A verseny résztvevői óriási kivájt tökökben eveznek át a Pesaquid-tavon. Nem olyan egyszerű mutatvány ez, mint amilyennek tűnik: ha túl keveset faragnak ki a zöldség belsejéből, nehéz lesz, ha túl sokat, akkor kilyukadhat, megrepedhet, az eredmény pedig mindkét esetben ugyanaz: a jármű rövid időn belül elsüllyed. De vajon van-e olyan extrém sport, amiben a kelet-közép-európaiak a legjobbak? A válasz az, hogy igen. Mégpedig nem is akármilyen. A sírásóverseny a V4-ek igazi specialitása. Itt, Magyarországon már jó pár éve rendeznek bajnokságokat. A versenyzőknek egy szabványos sírgödröt kell kiásniuk és betemetniük. A versenybírák külön pontozzák az időt, a pontosságot, a sír rendezettségét és a munkabiztonsági előírások betartását. Tavaly Székesfehérváron 19 csapat versengett, ami felülmúlta az eddigi erőpróbák csapatlétszámát.