Az álmok kapujában védeni

– Chema Rodriguez mondta a horvátok ellen utolsó pillanatokban elveszített világbajnoki negyeddöntőről, hogy bár sokan csak az utolsó öt perc alapján alkotnak véleményt, szövetségi kapitányként a teljes képet nézi. Filmhez hasonlította a mérkőzést, és ennek a mozinak azért voltak nagyon jó részei, sokakban mégis csak a rossz marad meg. Ha „visszanézi” magában a történteket, képes jelenleg a teljes filmet látni, vagy önnek is az utolsó percek égtek be leginkább?

– Eltelt annyi idő, hogy képes legyek egyben látni, de akkor és ott, a pálya mellett nagyon nehéz és fájó volt átélni, ahogyan kikaptunk. Ötvenöt percen keresztül nagyon jól játszott a csapat, közel álltunk ahhoz, hogy valami igazán nagyot alkossunk. Mint a filmkockák villannak be a jelenetek: az utolsó gól, a lefújás, felrobban az aréna a horvát szurkolóktól… Egy kérdés kavargott a fejemben: tényleg ennyi volt? Leültem és láttam Lékai Máté törülközőbe temetett arcát, Fazekas Gergőt a földön fekve… Nagyon nehéz pillanatok voltak, amik kihatnak az emberre, és egyénfüggő, hogy órára, napokra vagy hosszabb időre-e, de elkísérik. Eleinte a csalódottságérzés uralkodott el rajtam, hiszen közel álltunk ahhoz, hogy elérjük mindenki álmát. Most már, ennyi idő távlatából, próbálom azt a pozitívumot látni, hogy világversenyről világversenyre megvoltak a lehetőségeink. A generációm tavaly került fel a felnőttválogatottba, elértünk egy Európa-bajnoki ötödik helyet, kijutottunk az olimpiára, Párizsban is közel kerültünk az álmainkhoz és most is. Számomra mindez azt mutatja, jó úton járunk. Inkább bizakodásra ad okot és motivál a jövőre nézve, mert sportolóként mindig többet és jobbat szeretnénk, ez hajt és visz előre.

– A szövetségi kapitány a sajtóbeszélgetés alatt érzékletesen és hosszan elevenítette fel a pályán történteket. Gondolom, nem videózással töltötte a pihenőjét, de Chema szavai hatására újraélte a világbajnoki negyeddöntőt?

– Próbáltam a világbajnokság óta kikapcsolni az agyam. De ha már a mozifilmet említettük, nem ez lesz a kedvenc mozim, amit visszanézek, és nem az utolsó öt percet fogom lejátszani a családi ebédeknél. Ugyanakkor ezek a helyzetek is hozzátartoznak egy élsportoló karrierjéhez. Mindenki büszke arra, hogy az országát képviselheti és ezért a legjobb eredményt szeretné elérni, de előbb vagy utóbb minden sportoló megtapasztal hasonló pillanatokat, vereségeket. Fontos a jövőre nézve, hogy ezek a megélések építsenek, hozzátegyenek a játékos karakteréhez, mert ebből még lehet profitálni.

– A korábbi teljesítményt képes felülírni pár drámai pillanat, a vereség sokkal jobban megmarad az emberben, mint a siker. Olvasva a kommenteket, egyesek nemcsak kritikus véleményüknek adnak hangot, hanem konkrétan fenyegetőznek is. Mennyi jutott el önhöz, hogyan kezeli ezeket a támadásokat?

– Megosztanék egy történetet, mert sokat tanultam belőle a pályafutásom szempontjából. Nagyjából tizenhat éves lehetettem, amikor felkerültem a Veszprém első csapatához. Bár felkészültem a debütálásomra, mégis annyira izgultam, hogy azt sem tudtam, merre van az előre. A találkozó utáni reakciók és kommentek eljutottak hozzám, és fiatalon ezek nagyon megviseltek. Az öltözőben Nagy Laci mellett volt a helyem, másnap elmondtam neki az érzéseimet és megkérdeztem, hogyan kezeli ezeket a helyzeteket. Azt válaszolta: egyszerűen, nem foglalkozik velük, mert pontosan tudja, mennyi munkát tesz bele, ezért csak azokkal beszél, azoktól kér tanácsot és fogadja el a véleményüket, akik számítanak. Megjegyeztem magamnak a mondatait, próbálok hasonlóan hozzáállni. A mi munkánkat az egész ország figyeli, de csak azt a hatvan percet látják, amikor pályán vagyunk és ez alapján fogalmaznak véleményt, holott sokkal több van a hatvan perc mögött. Nyilván akkor kell kijönnie hónapok, évek munkájának, de ez a folyamat sokak számára láthatatlan. Mindez nem csak a kézilabdára, a többi sportágra ugyanúgy igaz. A lelkiismeretünk fontos tényező, a tudásunk legjavát nyújtva kell élni, fejlődni és folyamatosan készülni a következő megméretésre. Végtelenül hálásak vagyunk azoknak, akik figyelnek, támogatnak, szurkolnak nekünk, mert sokat jelent.

– Egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy egy-egy nagy meccsen, döntő pillanatban, kiélezett szituációban a fizikai vagy mentális állapotnak van-e nagyobb szerepe és mindkettő ugyanolyan szintű felkészülést kíván-e. A karrierjében jelenleg miként alakulnak ezek az arányok?

– Mindkettőben egyformán hiszek. Azt tanultam, olyan felfogásban nőttem fel, hogy főleg nálunk, kapusoknál nagyon sok minden dől el fejben. Nem csak a testet kell edzeni, ugyanolyan fontos a mentális felkészülésre is odafigyelni ahhoz, hogy képes legyek kezelni bizonyos helyzeteket. Az elmúlt években sok változáson mentem keresztül a karrieremben és az életemben, sok szituációt másként kezelek, de mindig lehet tovább fejlődni. Amikor ott vagy egy döntetlenre álló meccs utolsó pillanatában, akkor ezek a dolgok döntenek. Mindent megteszek azért, hogy meccsről meccsre legalább egy labdával többet védjek, erre készítem magam, hogy mindig a legjobbamat tudjam nyújtani.

– Egy-egy nagyobb győzelem vagy hasonló drámai végjáték megélése mennyit segít abban, hogy legközelebb az adott pillanatban legjobb döntést hozza meg?

– Minden világverseny, mérkőzés más, és valahol mindegyik tanít és épít. Minden találkozóra van egy alaptervem, hogy kivel szemben mit és hogyan szeretnék végrehajtani, mivel lehetek hatékony. Ha jól kezdődik egy világverseny, próbálja az ember végig azon a szinten tartani magát, ha pedig nehéz helyzetbe kerül, próbál sikeresen kijönni belőle. Fontos felkészülni az ellenfélből, de nem szabad megfeledkezni önmagunkról. Saját magamra ugyanolyan súlyt fektetek, mint az ellenfél lövéseire. Minden meccs új tapasztalat, amit később felhasználhatunk egy-egy szituációban. Én szeretek tanulni.

– A spanyol és a portugál évek után Németország felé veszi az irányt. Játszott a spanyol CB Ciudad de Logrono együttesében, jelenleg a Benfica kapuját védi, de a következő szezontól a Bundesligában, a Melsungen csapatánál folytatja. Elég nagy váltás, nemcsak az kulturális különbséget, hanem a bajnokságok erősségét tekintve is.

– Fontos tapasztalatokat szereztem, és örülök, hogy elfogadó, nyitott közegbe kerültem Spanyolországban. Hamar beilleszkedtem, az első pillanattól jól éreztem magam, ugyanez igaz Portugáliára is, nagyon szeretek Lisszabonban élni, biztos visszatérek még civilként. Németország sok szempontból más lesz, de számomra mindig egyértelmű volt, hogy amennyiben lesz lehetőségem a világ legjobb bajnokságában játszani, nem hagyhatom ki. Eléggé karrierorientált vagyok, és ez minden mást felülír. Minden játékos álma a Bundesligában szerepelni, annál nincs feljebb. Nagy kihívás elé nézek, az életem és a kézilabda is teljesen más lesz, mint eddig, de nyitottan és pozitívan állok hozzá.

– Úgy tudom, tanult spanyolul, a portugállal nem tudom, meddig jutott, következik a német?

– Pár éve letettem a németnyelv-vizsgát, bár sokat felejtettem, mert a spanyolt, a portugált és az angolt használtam. Most megfogadtam, több időt szentelek a németre is. Számomra ez tisztelet kérdése. Egy idegen országban próbálom az adott nyelvet beszélni, eddig ezt mindenhol örömmel fogadták és értékelték. Két évre írtam alá Németországban, szeretnék hosszabb távon egy helyben maradni.

– Ha már az elején filmes hasonlattal kezdtük, zárjunk is ezzel. Ha az egész világbajnokságot tekintjük egy egész estés mozifilmnek, milyen műfajba sorolná?

– A vége alapján az első szó, ami eszembe jut: dráma. Ugyanakkor összességében nem nevezném annak, mert mindenki a legjobb tudása szerint próbálta elérni azt a célt, amiért pályára léptünk. Inkább részekre lenne érdemes bontani.

– Motiváló sportfilm is lehetne?

– Akár lehetne is, de inkább várjuk meg a folytatást. Ám bízom benne, hogy valóban, egy motiváló sportfilm főszereplői is lehetünk a jövőben.