Hirdetés

„Rengeteg fájdalom, lemondás, szenvedés és mégis ez a vége. Annyi minden történt, de végül jogosan utazhattam ki Párizsba, kapva egy utolsó esélyt hogy megmutathassam magam, de a sors közbeszólt” – írta közösségi oldalán Kovács Zsófia, majd hozzátette, hogy bár rettentően szomorú, de próbálja elfogadni a történteket.

A háromszoros Európa-bajnok tornász helyett az Eb-ezüstérmes Székely Zója áll rajthoz vasárnap a francia fővárosban, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Torna Szövetség és a párizsi szervezőbizottság jóváhagyta a magyarok kérelmét a cserére.

„Holnap hazautazok és otthon folytatom a gyógyulásomat” – írta a 24 éves tornász, majd sok sikert kívánt csapattársainak.

Kovácsnak a pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően sérült meg a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde. Pénteken reggel MRI-vizsgálaton vett részt a francia fővárosban, az eredmény ismeretében pedig a magyar orvosi csapat úgy döntött, hogy térdfájdalmai miatt vasárnap nem szerepelhet.

Korábban írtuk

A dunaújvárosi sportolót tavaly szeptemberben műtötték, amit elhúzódó rehabilitáció követett. Csaknem egy hónappal ezelőtt viszont sikerült bebiztosítania helyét az olimpiai csapatban, mivel a bukaresti RomGym Trophy-n magasabb pontszámot ért el Székely Zójánál, így a hazai szövetség Kovácsnak adta a magyar női tornászok által szerzett, nem névre szóló országkvótát.

A magyar tornászválogatottat még Mészáros Krisztofer, Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge alkotja az olimpián. A férfi selejtezőt szombaton, a nőit vasárnap rendezik.