A 31 éves magyar játékos és a vele egykorú Kicsenok hétfőn a 15. helyen rangsorolt amerikai Asia Muhammad és az indonéziai Aldila Sutjiadi kettősével csapott össze. Az első szettet egyetlen brék döntötte el, amikor Babosék a legjobbkor, 6:5-nél elvették riválisuk adogatását, és 42 perc után játszmaelőnyben voltak. A folytatásban szintén egy brék döntött, amikor a magyar-ukrán duó 3:2-nél értékesítette negyedik bréklabdáját. A találkozó 1 óra 16 percig tartott, Babos a hatodik páros wimbledoni negyeddöntőjére készülhet.

Babosék a nyolc között a hetedik kiemelt amerikai Caroline Dolehide-dal és Desirae Krawczykkal szállnak szembe. A soproni teniszező 2014-ben és 2016-ban női párosban, 2015-ben pedig vegyes párosban vívott döntőt a londoni Grand Slam-tornán.

Hirdetés

„Régen voltam legutóbb Grand Slam-negyeddöntős, és örülök, hogy jó játékkal nyertünk” – mondta Babos a magyar szövetség közösségi oldalán. „Az első egy igazi ki-ki szett volt, a végén egy parádés gémmel, és egészében nem sok kivetnivaló volt ma a játékunkban, ráadásul az én szervámnál egy bréklabdája sem volt az ellenfélnek.

A 16 között már csak két nem kiemelt páros volt, az egyik mi voltunk, és a negyeddöntőben is nehéz rivális jön. Az amerikaiak még nem nyertek nagy versenyt, de mindig ott vannak a nyolc vagy a négy között, úgyhogy valamit biztosan jól csinálnak. Mi elég szimplán játszunk, de amit tudunk, azt jól tudjuk, és ez bárki ellen működhet” – tekintett előre.

Babos kifejtette, az elmúlt hónapokban folyamatosan váltotta a partnereket, mert senkivel nem érezte azt, hogy megtalálta a megfelelő kontaktot, kommunikációt és játékstílust. „Ez a hét viszont nagyon pozitív, újra mosolyogva tudok játszani” – tette hozzá.


Eredmény, női páros, nyolcaddöntő:
Babos Tímea, Nadja Kicsenok (magyar, ukrán)-Asia Muhammad, Aldila Sutjiadi (amerikai, indonéz, 15.) 7:5, 6:3

Korábban írtuk