Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A magyar férfi labdarúgó-válogatott június 23-án, vasárnap 1-0-s győzelmet aratott Skócia ellen az Európa-bajnokság A-csoportjának utolsó fordulójában. Nemzeti együttesünk így életben tartotta továbbjutási reményeit, a sikert azonban beárnyékolta, hogy a második félidőben az FTC csatára, Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett. A támadó a skótok kapusával, Gunnal ütközött, az esetet követően hosszasan ápolták, majd az egyik stuttgarti kórházba szállították. Az MLSZ tájékoztatása szerint Varga arcában több csont is eltört, nagy valószínűséggel műtét vár rá, de állapota stabil.

Az esetet követően Fradi labdarúgócsapatának orvosa, dr. Pánics Gergely nyilatkozott a FradiMédiának.

Barni az ütközéskor agyrázkódást szenvedett, az eszméletét is elvesztette. A mentőhöz érve már visszatért a tudata, ezt követően bevitték a stuttgarti klinikára, ahol a kivizsgálás után felállították a terápiás tervet, eszerint meg fogják műteni. Csatárunk többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, több kisebb és nagyobb csont is eltört az arcában, volt, amelyik el is mozdult. Az operáció után két napig bent tartják, ha minden jól alakul, szerdán engedik ki. Az esetet Julian Koch sérüléséhez tudom hasonlítani, őt is műteni kellett. Lovrencsics Gergőnél más volt a helyzet, bár az övé is koponyatrauma volt, műtétre nem került sor. Ami a német protokollt és az elsősegélynyújtást illeti, nem szeretném kommentálni, mivel nem ismerem részletesen és nem én felelek érte. Annyit viszont elmondhatok, hogy volt lehetőségem meglátogatni Barnát a kórházban, és azt tapasztaltam, hogy szakértő kezekben van, és nagy odafigyelésben részesül – mondta el a szakember.

Korábban írtuk