Hangerő felcsavarva, dübörgő zene hallatszik ki a magyar öltözőből, a hangulatot csak elképzelni lehet – hosszú idő óta nem volt hasonlóban részü(n)k. Nem állítjuk, hogy listáról mindegyik dalt korábban hallottuk volna, de egyszer csak megszólalt egy ismert sláger:

„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adja erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt.”

Hirdetés
A gólszerző Lukács Dániel a Magyarország – Örményország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Arénában
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Puskás Arénában szombat este az örmények elleni világbajnoki-selejtezőn, a pályán két játékos odakerült a kapu elé és belőtte az álmát. Lukács Dániellel nagyot fordult a világ pár hónap alatt, tavasszal még kiesett a Kecskeméttel a magyar élvonalbeli bajnokságból, majd a Puskás Akadémiához igazolt, és öt gólnál jár az élvonalban. Ősszel pedig a 29 éves támadó – aki négy éve a harmad- két éve másodosztályban focizott – válogatott meghívót kapott. Csereként beállt a portugálok ellen, majd a kezdő tizenegyben kapott helyett az örmények ellen, az 56. percben megszerezte a vezető találatot és pályafutása első gólját a nemzeti csapatban. A jól ismert sláger neki is szólt az öltözőben.

– Ez a megálmodott világom. Nemrég a Kecskeméttel még kiestem az első osztályból, most meg a magyar válogatottban kezdő tudtam lenni és gólt lőni. Bár lehet azt mondanám, álmomban sem gondoltam, hogy ilyen fordulatot vesz az életem. Emlékeimben megőrzöm ezt a mérkőzést, a mezemet is elteszem – egyet kiadtam, de egyet megőrzök magamnak – nagyon boldog vagyok! – mesélte tényleg boldogságban úszva Lukács Dániel a találkozó után az újságíró zónában.

Miután az első gól szerzője érkezett legkésőbb a nyilatkozásra jelölt játékosok közül, a kollégák meg is jegyezték, sokáig tart a gólöröm. Nem járhattunk messze az igazságtól, a boldogság kiült a csatár arcára.

„Rázott a hideg, nagyon boldog voltam a gólomnál! Egy pillanatig átfutott a fejemen, talán lesen voltam, talán millimétereken múlott, próbáltam kicsit visszamozogni, ez segített. Csak boldogságot éreztem, azt sem tudtam, mit csináljak, csak futottam.”

A gólszerző Lukács Dániel a Magyarország – Örményország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Arénában
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Arra a kérdésre, hogy kiszoríthatja-e a jelenleg eltiltott Varga Barnabást a kezdőből nevetve válaszolta, nehéz lenne, mert remek játékos, aki nagyon jó formában van, de örül, hogy győzelemmel fejeződött be az este.

„Tudtuk, meg kell nyernünk a mérkőzést, ha szeretnénk valamit a világbajnoki selejtező csoportunkban. Nyomás nem volt rajtunk, próbáltuk a saját játékunkat játszani, nem kapkodtunk, próbáltunk üres területekre bemozogni, amit kért tőlünk a kapitány. Nehéz mérkőzés volt, mert jól védekeztek az örmények, nehéz volt feltörni őket, de hál’Istennek sikerült és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Jó lenne a portugálokkal idegenben döntetlent játszani, mert tudjuk, mennyire nehéz nyerni. De szép ez a foci, még előfordulhat, hogy ott is lehet győzni.”

A győztes magyar csapat tagjai a Magyarország – Örményország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában 2025. október 11-én. A magyar válogatott 2-0-ra győzött az örmények együttese ellen.
Fotó: MTI/Purger Tamás

A zűr és a zavar egy személyben. A Halálos Fegyver című filmben a két rendőr, Riggs és Murtaugh neve mellé került a kétféle megnevezés, a magyar válogatottban Gruber Zsombor a kapitánytól egyszerre kapta meg a kettőt.

„Rossi mester úgy küldött a pályára, hogy próbáljak meg zavart okozni az örmény védelemben, és ha adott a lehetőség, gólt szerezni. Amikor pályára léptem inkább arról szólt a játék, hogy az ellenfelünk uralta a labdát, helyzeteket alakítottak ki, mi meg próbáltunk védekezni. Éreztem, ha egyszer el tudok menni, abból veszélyesek tudunk lenni. Szerencsére le tudtuk zárni a meccset, a végén visszapattant hozzám a labda és belőttem a hosszúba. Bárki is szerezzen gólt a válogatottban, egy a fontos, Magyarországot képviseljük, a hazánkért játszunk és nyerni szeretnénk.”

A gólszerző Gruber Zsombor a Magyarország – Örményország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Arénában
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A második gólt a 94. percben jegyző Gruber Zsombor csereként állt be a 64. percben és valóra váltotta gyerekkori álmát.

„Volt egy sérülésem a héten, nem voltam száz százalékos, de össze akartam magam szedni, hogy a mérkőzésre jól legyek és pályára tudjak lépni. Úgy érzem, mindent kiadtam magamból. Örülök, hogy gólt szereztem és nyerni tudtunk egy ilyen fontos mérkőzésen. Fenomenális érzés volt betalálni, még mindig nem tudom, hol vagyok, azt sem tudtam, a pályán hova fussak! Nagyon örülök, hogy ilyen hamar meg tudtam szerezni a válogatottban a gólomat. A mezemet elrakom emlékbe, mert egy gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy pályára léphettem a magyar válogatottban és gólt is tudtam szerezni, ennél több nem kell. Valahol a szobámban, vagy a szüleimnél megtaláljuk a mez helyét.”

Az öltözőből változatlanul kihallatszik a dübörgő zene, Gruber Zsombor nevetve meg is jegyezte, remek a hangulat bent. Nem csoda, legutóbb több mint egy éve nyert utoljára hazai pályán a nemzeti együttes, tavaly június 8-án, az Izrael elleni felkészülési mérkőzésen. Marco Rossi ezért külön kérést intézett csapatához, a játékosok pedig megtették amit a mester kért.

„A szövetségi kapitány elmondta meccs előtt az öltözőben, hogy valahogy vissza kéne adnunk a szurkolóknak, hogy minden meccsen telt ház van a Puskás Arénában. Ezért is próbáltunk jó játékot mutatni és örültünk, hogy végre hazai pályán hosszú idő után újra győzni tudtunk. Teljesítettük a kapitány kérését! Nehéz mérkőzések állnak előttünk, de készen áll a csapat. Meg fogjuk csinálni!” – mondta határozottan Gruber Zsombor.

A Ferencváros labdarúgója azt is elárult, hogy találata után a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik viccesen megjegyezte, miért nem az ő passzából rúgta be inkább a gólt. A portugálok ellen jövő kedden Lisszabonban talán összejön az a gólpassz.