Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

A Chichester City közleményben tudatta, hogy Vigar szombaton kómába került, majd kedden műtétet hajtottak végre rajta. A klub hozzátette: bár az operáció átmeneti javulást hozott, a játékos csütörtök reggel életét vesztette. A hetedosztályú egyesület beszámolt arról is, hogy a hét elején kiadott, első orvosi tájékoztatás után rengeteg támogató üzenetet kaptak, amelyek mind azt mutatták, mennyire szerették és tisztelték Vigart a foci világában.

Billy Vigar pályafutása fiatal kora ellenére figyelemre méltó: 14 évesen, 2017 decemberében csatlakozott az Arsenal akadémiájához, majd 2022 júliusában profi szerződést írt alá az észak-londoni klubbal. Kölcsönben játszott a Derby County U21-es csapatában, valamint az Eastbourne Borough együttesében, 2024 nyarán pedig a Hastings Unitedhez igazolt, majd a mostani szezon előtt csatlakozott a Chichester City keretéhez.

A klub közölte, hogy a hétvégi, Lewes elleni mérkőzésüket elhalasztják.

Az Arsenal Football Club is megemlékezett egykori játékosáról, akit „gyorsnak, erősnek és rendkívül elszántnak” neveztek. A londoni klub közleménye szerint Vigar az első idényében 17 gólt szerzett a Hale End akadémián, teljesítményéért 2020-ban ösztöndíjat kapott. A klub hangsúlyozta, hogy a fiatal támadó több poszton is bevethető volt, ami jól mutatta elhivatottságát.