Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A győztes magyar válogatott játékosai ünnepelnek
Hirdetés

Az olasz Alessandro Chiappini irányította magyarok egy-két kisebb megingástól eltekintve végig irányították a mérkőzést, s a 22 pontos Németh Anett vezérletével 96 perc alatt legyőzték az európai rangsorban 15 hellyel előttük lévő riválist.

Tóth Fruzsináék múlt szombati első találkozójukon 3-2-re győztek Dániában, a maradék két összecsapást jövőre játsszák.

A hét háromcsapatos csoportból az elsők mellett az öt legjobb második jut ki a 2026-os, azeri, cseh, svéd és török közös rendezésű viadalra.

Az európai ranglistán 25. magyarok egy hete alaposan megszenvedtek Dániában (28.) a skandinávokkal, akiket ötszettes meccsen tudtak legyőzni. A második játéknapon az a belga csapat (10.) várt az ezúttal házigazda magyar együttesre, amellyel tavaly az Európa-bajnokságon találkozott legutóbb. Akkor a hazai pályán szereplő belgák 3-0-ra nyertek, de ahhoz a csapathoz képest hiányzott legnagyobb sztárjuk, Britt Herbots mellett több másik röplabdázó is, igaz, a magyarok is egy, az akkorinál fiatalabb kerettel várták a meccset.

Korábban írtuk

A szombati összecsapás – mely a belgák első meccse volt a selejtező-sorozatban – bátor magyar nyitásokkal és remek blokkokkal kezdődött, és bár a hajrá előtt a vendégek ledolgozták a korán összeszedett három-négypontos hátrányukat, hazai oldalon mindig volt valaki, aki lezárta a fontos labdameneteket.

A második játszmát magasabb fordulatszámon kezdték a belgák, de Chiappini időkérése után tanítványai mínusz négyről pillanatok alatt hárompontos előnybe kerültek. A vendégek mestere, Kris Vansnick cserékkel és időkérésekkel is próbálkozott, de fordulatot még az sem hozott, amikor liberója, Britt Rampelberg egy ízben a sarokból, lábbal ollózva mentett meg csapatának egy labdamenetet. A magyarok a rossz kezdés után az egész szettben irányítottak, s az ekkor már 16 pontnál tartó Németh vezérletével simán duplázták meg előnyüket.

A harmadik felvonásra sem változott a mérkőzés képe, a hazaiak stabil nyitásfogadásukból változatosan építették fel támadásaikat, míg a belgáknak sokszor már a magyar szervák megszelidítésével is meggyűlt a bajuk, emiatt kiszámíthatóan és olvashatóan röplabdáztak. Ezt Némethék remekül kihasználták és meglepő, de a kijutás szempontjából igen fontos sikert arattak.

A 96 perces találkozó legeredményesebb játékosa Németh volt, aki 22 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A magyarok 2000 júniusa óta először nyertek a belgák ellen tétmeccsen.

Alessandro Chiappini: Önbizalomtól duzzadva röplabdáztunk

A szövetségi kapitány és a játékosok is arról beszéltek a magyar női röplabda-válogatott belgák elleni, szombati bravúros Európa-bajnoki selejtezős győzelme után, hogy ezen a találkozón kijött az egész nyáron befektetett munka. „Nagyszerűen játszottak ma a lányok, talán ez volt az első olyan fontos mérkőzésünk, amikor az érzelmeinket pozitívan használtuk fel, nem küzdöttünk magunkkal, minden negatív elemet kizártunk” – értékelt a találkozó után az MTI-nek Chiappini.

Az olasz tréner az eredmény mellett amiatt is boldog volt, hogy a játékosok remekül álltak hozzá a meccshez, az elveszített pontok után is erősek maradtak, és végre kijött az a munka, amit az egész nyáron beletettek a felkészülésbe.

„Fiatal csapatunk van, de ma önbizalomtól duzzadva, stressz nélkül röplabdáztunk. Bízom abban, hogy ez mindenkinek olyan pozitív töltetet ad, amiből a klubszezonban építkezhetnek. Mindenkinek azért kell dolgoznia jövő nyárig, hogy jobb játékosként térjen vissza a selejtező második szakaszára. Folyamatosan igyekszünk őket nemzetközi tapasztalattal felvértezni, szükségük van a pozitív és a negatív élményekre is” – jelentette ki Chiappini, utalva a májusi, finnek elleni Európa-liga búcsúra is. A szövetségi kapitány reményét fejezte ki, hogy még közelebb tudnak zárkózni a riválisokhoz, és egy év múlva ilyenkor az Eb-kijutást ünnepelhetik majd.

A csapat legjobbja, a 22 pontos Németh Anett arról beszélt, a múlt szombaton 3-2-re megnyert dániai meccs után volt bennük dac, hogy megmutassák, annál sokkal jobb teljesítményre is képesek. „A stábbal és a csapattal is leültünk az után a találkozó után, átbeszéltük, hogy az nem a mi igazi arcunk volt, és tisztáztuk, miben kell változtatni. Örülök, hogy ez ma ki is jött” – fogalmazott az olasz Perugia légiósa.

A 24 éves feladóátló saját maga szerepéről elmondta, egyre jobban érzik egymást a feladóval, Petrenkó Brigittával, emellett pedig azért is volt ponterős a játéka a selejtezőkön, mert többet épült rá a taktika. „Örülünk, hogy két győzelemmel, közte egy bravúrral kezdtünk. Most elmegyünk a klubjainkba, aztán jövő nyáron újra belevágunk a munkába” – tekintett előre Németh.

Tóth Fruzsina csapatkapitány szintén elmondta, a múlt heti meccs után abban maradtak, nem lehet, hogy azok után, hogy az egész nyarukat a válogatottban töltötték, ennek ne jöjjön ki az eredménye. „A mai meccsen megmutatkozott az elvégzett munka, betartottuk a taktikai utasításokat, precízek voltunk, azt csináltuk, amit Alessandro kért tőlünk. Ha így tudunk játszani a folytatásban is, elérhetünk arra a szintre, amire el szeretnénk” – fogalmazott a Nyíregyháza 24 esztendős liberója.

A nyár egészéről azt mondta, sokkal családiasabb volt a hangulat, mint egy évvel korábban, mindenki szívét-lelkét kitette az edzéseken, és ma is bebizonyították, hogy mindegy, melyik játékos van a pályán, mindenki képes hozzáadni azokat az extrákat, amelyek a győzelemhez szükségesek. „Az elején voltak apróbb nehézségek, a fiatalokat be kellett illeszteni, de megérezték, hogy attól, hogy fiatalabbak, ugyanolyan értékes tagjai a válogatottnak, mint azok a játékosok, akik három-öt éve itt vannak” – zárta Tóth.