Célkeresztben az orosz atléták

Újabb hosszabbítást kapott az Orosz Atlétikai Szövetség az ötmillió eurós bírság és az egyéb felmerülő eljárási költségek megfizetésére. Az eredetileg július elsején lejárt határidőt most augusztus 15-ig tolták ki, de Oleg Maticin orosz sportminiszter már garanciát is vállalt arra, hogy időben kifizetik az összesen 6,31 millió dolláros bírságot. Így a szövetség elkerülheti a kizárást, ami azzal járna, hogy az orosz atléták a jövőben semmilyen formában nem versenyezhetnének a nemzetközi porondon. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség még márciusban büntette tízmillió euróra az oroszokat, miután a vádak szerint megpróbálták meghamisítani a magasugró Danyiil Liszenko hivatalos dokumentumait. A nemzetközi szövetség a bírság felét két évre felfüggesztette.

Az orosz szövetség egyébként már 2015 óta felfüggesztés alatt áll, sportolói csak külön eljárás végén kaphatnak versenyengedélyt, és pozitív elbírálás esetén is csak semleges színekben indulhatnak a viadalokon. Emiatt a sajtóban már az is felröppent, hogy a legjobb orosz atléták be­larusz színekben folytatnák a sportolást, hogy részt vehessenek a tokiói olimpián. Ezeket a híreket azonban orosz részről eddig következetesen visszautasították, legutóbb a női magasugrásban háromszoros világbajnok Marija Laszickene zárta ki ezt a lehetőséget.

Közben folytatódik a huzavona a nemzetközi és az orosz doppingellenes ügynökség között is. A WADA vezetőtestülete decemberben határozott úgy, hogy megfosztja a Rusadát a „megfelelő” státustól, és hozott olyan – az oroszok által megfellebbezett, így még nem végleges érvényű – döntést, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a tokiói olimpián és a katari futball vb-n sem. A szankció akkor lép hatályba, ha jóváhagyja a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amely az ügyet várhatóan az év végén tárgyalja. A WADA tavaly decemberben annak ellenére döntött így, hogy az orosz fél hosszas huzavona után még az év elején átadta az orosz sportolók ellenőrzési adatait. Ez volt az egyik feltétele annak, hogy a WADA igent mondjon az orosz doppingellenes ügynökség megnyirbált jogainak helyreállítására.

Úgy tűnik azonban, hogy hiába volt a Rusada és a sportvezetés teljes megújulása, a korábbi doppingbotrányokban „sáros” Vitalij Mutko miniszter távozása, a további nyomásgyakorlás érdekében a WADA az átadott ellenőrzési adatokat vizsgálva időről időre csepegteti a régi-új ügyeket. Így legutóbb május elején „bukkant” négy olyan orosz doppingmintára, amelyet még 2012 és 2015 között manipuláltak a moszkvai laboratóriumban. Oroszország azonban ezért egyszer már megkapta a büntetését. Az sportolói a riói olimpián még elkerülték ugyan a teljes kizárást, a 2018-as phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki megkapta, semlegesként vehetett részt a versenyeken. A Rusadát letiltották, és csak 2018. szeptember 20-án kapta vissza tesztelési engedélyét.

S ha ez nem lenne elég, a kritikus pillanatokban – mint például most a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanácskozása előtt – a közvélemény megdolgozására általában megszólal a korábbi orosz doppingfőnökből lett WADA-informátor, a 2015 óta az Egyesült Államokban élő Grigorij Rodcsenkov. A szocsi olimpia körüli doppingügyek koronatanúja a BBC-nek nyilatkozva követelte, hogy az összes orosz sportolót zárják ki a 2021-re halasztott tokiói olimpiáról. Rodcsenkov „aggódik” amiatt is, hogy a CAS helyt ad majd az orosz fellebbezésnek. Szerinte az a baj, hogy minél nagyobb ügyről van szó, a bíróság jogászainak annál egyértelműbb bizonyítékokra van szükségük az elmarasztaló ítélethez. Ez az érvelés is jól mutatja, hogy az egész ügy egyre kevésbé sport-, jóval inkább politikai vonatkozású.

Nem véletlen, hogy a négyéves eltiltás ügyében Vlagyimir Putyin is megszólalt. Az orosz elnök szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség határo­zata ellentétes az Olimpiai Chartával. A WADA-nak ugyanis az Orosz Olimpiai Bizottsággal szemben nincsen kifogása, így az országnak a nemzeti lobogó alatt kell szerepelnie. Vlagyimir Putyin beszélt arról is, hogy római jog óta bármely büntetésnek személyre szabottnak kell lennie, és abból kell kiindulnia, amit egy adott személy elkövetett. A büntetés nem lehet kollektív, és nem terjedhet ki olyanokra, akiknek az adott szabályszegéshez semmi közük nincs. A kollektív büntetésről hozott döntés az orosz elnök szerint politikai megfontolást feltételez, amely távol áll a sport érdekeitől és az olimpiai mozgalomtól.

Az Oroszország négyéves kizárásáról hozott döntés is rávilágít arra, hogy a sport világát eluralták az üzleti és politikai érdekek. Szó sincs arról, hogy felmentenénk a doppingoló orosz sportolókat és az ebben segítő sportvezetőket, de az is egyértelmű, hogy a botrány napirenden tartása a Moszkvára gyakorolt nyomás része. Nem véletlenül, hiszen a sport ma már kiemelt szerepet játszik egy ország megítélésében. A szocsi olimpia sikeréért ezért tett meg szó szerint mindent – mint látjuk, néha a megengedettnél többet is – Moszkva, és ezért próbálta meg a Nyugat lejáratni mind a téli olimpiát, mind pedig a 2018-as futball-világbajnokságot. Az előbbinél ez részben sikerült, míg a második esetben egyáltalán nem.

A közvélemény számára a sport már régen többet jelent önmagánál. Nemcsak a nemzeti büszkeségünket erősíti, de a világrendszerek közötti harc része is. Emellett a szórakoztatóipar egyik legfontosabb ága, és így hatalmas üzlet, kiváló reklámhordozó, ezért aztán eluralta a pénz. S mivel az eredmények hajhászása nélkülözhetetlen a reklám- és szponzori pénzek begyűjtéséhez, a teljesítmény fokozásába bevonták a kezdetben csak a sérülések ápolásában szerepet vállaló orvosokat. Beindult a „kokszolás”, ezzel együtt megkezdődött a verseny a doppingolás ellenőrei és a gyártók között. A sportban megjelenő hatalmas pénz és az eredménykényszer csúcsra járatja a meg nem engedett teljesítményfokozást. Országok tudtával és beleegyezésével folyik a tiltott szerek gyártása, használata. Orvosok, kémiai laborok sokasága próbál új, lehetőleg kimutathatatlan „csodaszert” előállítani. Csak azt ne gondolja senki, hogy a versenyzők maguk finanszírozzák ezeket a kutatásokat. De még a beszerzéseket sem. És nem csak Oroszországban.

A politika belépésével pedig megjelent a lejáratás, ezzel a kettős mérce is. A doppingellenes szigor a politikai diszkrimináció és harc eszköze lett. A WADA által a doppinglistás gyógyszerek kivételes alkalmazására kiadott engedélyek között 2016-ban például 398 amerikai és csak 15 orosz sportoló szerepelt. Előbbiek között az a Simone Biles, aki 2013-as debütálása óta 24 világversenyen szerzett érmével uralja a női tornát. A Fancy Bears Hack Team azonban 2016-ban lebuktatta, hogy a koncentrációt segítő metilfenidátot szed, amelynek alkalmazását szigorúan orvosi felügyelethez kötik. De sorolhatnánk a példákat a 40 évesen is világbajnoki dobogós, többször doppingon ért és eltiltott Justin Gatlintól az erősen férfias kinézetű kínai női futóváltón át az „asztmás” norvég sífutókig, a lényeg az, hogy egyesek mintha megúszhatnák a doppingolást.

De a politika megmérgezte már az olimpiai mozgalmat is. Méghozzá korábban, mint hogy a dopping megjelent volna. A nyomásgyakorlás eszköze a bojkott lett. Teljesen logikus lett volna ennek az eszköznek a bevetése 1936-ban, a nyugati demokráciáknak azonban semmi kifogásuk nem volt az Adolf Hitler rendezte ötkarikás játékok ellen. A Szovjetuniót ugyanakkor a rendezők bojkottálták, míg néhány zsidó sportoló nem indult a náci eszmék miatt. Az 1952-es olimpián Tajvan részvétele okán Kína nem utazott el Helsinkibe, 1956-ban pedig a magyar forradalom és a szuezi válság miatt Svájc, Spanyolország, Hollandia, Egyiptom, Irak és Libanon sportolói maradtak távol a küzdelmektől. A müncheni olimpia előtt 27 afrikai ország akarta bojkottálni az olimpiát, mert a Nyugat, illetve a szervezők engedték volna az apartheid politikát folytató Rhodézia szereplését. Végül utóbbi állam sportolói nem mehettek el Münchenbe. Az 1976-os montreali olimpián 119 ország helyett 94 szerepelt, ebből a záróünnepségre 84 maradt. Végül emeljük ki a legnagyobb horderejű és az olimpiai szellemet leginkább semmibe vevő két bojkottot. Előbb 1980-ban a moszkvai, majd négy évre rá a Los Angeles-i játékokkal kapcsolatban került erre sor. Ez az a két dátum, ami óta már nem lepődhetünk meg semmin.