A 81 kilogrammos Ungvári Attila bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Grand Prix vasárnapi versenynapján.

A ceglédi Ungvári három győzelem és egy vereség után a komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló szerb Bojan Dosennel szállt szembe. A ceglédiek Eb-harmadikja csakhamar jukót kapott egy kis belső combdobásra, majd 44 másodperc elteltével véget vetett a küzdelemnek, ekkor ellenfelének le kellett kopognia egy gyilkos erejű fojtást.

Dosen dühöngve-csapkodva lépett ki a küzdőtérről, Ungvári viszont annál vidámabban nyilatkozott az MTI-nek:

„Ezt a fojtástechnikát még 2008 körül fejlesztettem ki, akkor elég jól ment, és úgy tűnik, a mai napon is bevált, két szerbet is így győztem le. Ez a bronzmeccs végre olyan volt, amilyennek lennie kellett, a közönség fantasztikusan szurkolt, libabőrös volt a hátam, amikor mentem a tatamihoz.”

MTI