Mindkét magyar egység közvetlenül az előfutamból jutott tovább kedden, ezúttal viszont egy középfutamba kerültek, azaz egymással is meg kellett küzdeniük. Az első négy hely ért finálét.

Hirdetés
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nádas Bence (elöl) és Tótka Sándor a férfi kajak párosok 500 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én

Az ebben a számban világ- és Európa-bajnok Nádas Bence és a tokiói olimpián K-1 200-on aranyérmes Tótka Sándor jól jött el a rajtból és hamar az élre állt. A friss Eb-győztes magyar egységet fűthette a bizonyítási vágy, mivel csütörtökön a négyessel csak hetedikek lettek. Nádas nyert már világ- és Európa-bajnokságot ebben a számban Kopasz Bálinttal és tavaly másodikak lettek a vb-n, most viszont külön indultak. Ez a magyar hajó féltávnál is vezetett, végül pedig a németek mögött ért célba, azaz a továbbjutás biztosan meglett.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kopasz Bálint (elöl) és Varga Ádám a férfi kajak párosok 500 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én

A frissen összeült Kopasz, Varga egység, a tokiói olimpia 1000 méter egyes számának első és második helyezettje ötödik volt a startot követően, majd negyedik féltávnál, végül a németek, Nádasék, a csehek és az amerikaiak mögött ért célba, 15 századdal lemaradva az A döntőről.

A B döntő 13.20-kor lesz, az A döntőt 13.30-kor rendezik.

Korábban írtuk