Dupla adrenalinbonbon

Nem szakad meg az olimpiai hagyomány, ezúttal is lesz magyar testvérpár az ötkarikás játékokon, bár a korábbiaktól eltérően más-más sportágat képviselnek. Legutóbb Tokióban a birkózóknál a Lőrincz testvérek, Tamás és Viktor, úszásban a Verrasztó testvérpár, Evelyn és Dávid, míg korábban a vízilabdában három olimpián keresztül Varga Dániel és Dénes, és a sor még folytatható, ha tovább lapoznánk az ötkarikás könyv testvérek fejezetét.

A párizsi olimpián a tatamin és a vízen harcolnak a lehető legjobb szereplésért a paksi nővérek: Pupp Réka és Noémi. A 28 esztendős dzsúdós, Réka már a második ötkarikás játékon vesz részt, legutóbb Tokióban ötödik helyen végzett az 52 kilogrammosok mezőnyében. A kétéves kvalifikációs sorozatot sikerrel teljesítette, a világranglistán hatodik helyen végzett, kiemeltként várhatja a párizsi sorsolást. A fiatalabbik Pupp lány, Noémi éppen az olimpia alatt tölti be 26. életévét, először veszt részt az ötkarikás játékokon. Kajak párosban és a négyes vezérevezőseként 500 méteren áll rajthoz. A lányok szép keretbe foglalják az olimpiát, Réka kezd, Noémi fejezi be. Mivel időben távol esik a két sportág megmérettetése, biztos látják egymás versenyét, egyikük valószínűleg a helyszínen drukkolhat testvérének.

– Nagyon szeretnék kint maradni a versenynapom után, és a jelenlétemmel talán egy kis támogatást nyújtani Noncsinak – mondja Réka.

Mivel az olimpián a kajakosok csak az utolsó héten szerepelnek, ezért Noémi még kint sem lesz Párizsban, amikor nővére már végez, így itthonról követi a versenyét. Bár nagyon szurkolnak egymásnak, izgulnak a másikért, a fókusz nem megy el a saját felkészülésükről és versenyzésükről, ebben azért nagy segítséget jelent számukra az időkülönbség.

– Valójában minden szempontból távolság van közöttünk – mondja Noémi –, hiszen mi a kajakosokkal Szolnokon készülünk, Réka pedig többnyire Pakson vagy edzőtáborokban, nem keresztezzük egymás útját. Tényleg szerencsés, hogy Réka kezd az olimpián, én fejezem be, lesz egy kis ideje mindenkinek átállni. Nyilván profik vagyunk, mindenki a saját dolgára koncentrál, de azért ha egy hozzád közel álló személy versenyez, csak ki-kikacsingatsz, megnézed, izgulsz, átveszed az érzelmi állapotát, ha pozitív, ha negatív. Örülök, hogy így átélhetjük a másik versenyét, a tesós pillanatokat úgy, hogy mellette maximálisan magunkra tudunk fókuszálni.

Arról is faggattuk a két lányt, hogyan élik meg a másik versenyét, miként szurkolnak, és Rékát mennyire fogja hallani a kajakpálya mellett a lelátó, ahogy a húgát biztatja majd a helyszínen.

– Én inkább az ujjtördelő, körömrágó típushoz tartozom, magamban izgulok, halkan végigvárom a célba érkezést, nem az én hangomtól lesz hangos a lelátó – mondja Réka.

– Soha nem kommentálom a Réka versenyeit, azt nem is lehet – veti közbe az érintett –, de mindig nézem, ha lehetőségem van rá. Nem vagyok az az elzárkózós típus, aki ilyenkor különvonul egy szobába, inkább együtt szurkolok a többiekkel. Azért most már a csapattársaim is egyre jobban belekerültek miattunk a cselgáncs világába, igénylik is, hogy együtt nézzük.

Gyerekként álmodoztak arról, hogy egyszer testvérként kijuthatnak a világ legnagyobb sporteseményére, de sokáig nem fogalmazták meg magukban egyértelmű célként. Most úgy vehetnek részt együtt Párizsban, hogy folytatják a magyar hagyományt, bár egyedülálló, hogy két teljesen különböző sportágból, más úton érték el a bravúrt.

– Gyerekkorban inkább csak eljátszottunk a gondolattal, hogy Réka dzsúdóban, én kajakban vagyok a legjobb, és ott állunk az olimpiai dobogón. Amikor az ember már jobban benne van az élsportban, kap pár pofont az élettől, rájön, milyen út vezet a gyerekkori álomig, mennyi mindent kell megtenni érte. Bennem talán Tokió körül fogalmazódott meg, hogy egyszer együtt is kijuthatunk, mert láttam Réka példáján keresztül, hogy oda lehet érni, hiszen ott volt Japánban, megcsinálta. Lehet, hogy más sportágat űzünk, de a sportmentalitásunk nagyon hasonló. Akkor jöttem rá, hogy miért ne érhetnénk oda legközelebb együtt?

– Érdekes, mert nekem is Tokióhoz kapcsolódik ez a felismerésem, bár kicsit másként. Még nem is a helyszínhez, hanem a korábbi fogadalomtételhez. Az akkori műsorban elhangzott egy mondat, amit én a testvérekre vetítettem le, bevallom, megütött, el is érzékenyültem egy pillanatra. Elgondolkodtam, milyen jó lenne együtt kijutni, milyen menő lenne tesókként, két külön sportágból olimpikonnak lenni. Hozzáteszem én is, nem alap, hogy valaki kijusson egy olimpiára, nagyon rögös odáig az út.

Ahogy a két lánnyal beszélgetünk, egyértelműen látszik a köztük lévő erős kapocs, hogy mennyit jelentenek egymásnak és milyen energiák áramlanak közöttük. Az olimpián mindez kettőzött erővel hathat.

– Közös álmunk, hogy együtt kijussunk, beteljesült, pluszt jelenthet testvérként együtt átélni. Lehet, hogy ez a töltet valamilyen formában pont a versenynapon hatványozottan jelen lesz. Talán kicsit misztikusan hangzik, de hiszek benne. Érzem, hogy mindkettőnknek többleterőt adhat – válaszolja Réka.

– Segítséget jelent, hogy nem egyedül kell végigcsinálni, ott leszünk egymásnak. Olyan család a mienk, ahol mindenkinek fontos a másik érzelmi, lelki jóléte. Ez a plusz tényleg olyan erő lehet, amit fel sem fogunk igazán. Gondolom, amikor Réka felmegy a tatamira, nem én leszek az utolsó gondolata abban a pillanatban.

– Nem valószínű! – veti közbe Réka –, ahogy Noncsi sem rám gondol a rajtgépbe állva.

– Tudat alatt ugyanakkor biztos ott motoszkál majd, hogy egymásért is küzdünk, de kimondani azért felesleges, mert számunkra evidens. Ebben nőttünk fel, magától értetődik. Ahogy egy hétvége alatt nyertünk érmet Európa-bajnokságon is (Noémi arany-, Réka bronzérmet).

A kérdést nem lehet megkerülni, milyen eredményt, célt tűztek ki maguk elé a párizsi olimpiára, de most arról érdeklődtünk, mit várnak a másiktól. Bár mindketten másként fogalmazták meg, a válasz hasonló.

– Erre a kérdésre én válaszolok most először! – mondja Noémi.

– Kezdjed te, de nincs semmi teherpakolás – veti közbe Réka.

– Nem eredményt fogalmaznék meg konkrétan, viszont ismerem a testvéremet. Nem mondja ki hangosan, de tudom, mit vár magától, ezért én is ugyanezt várom el tőle. Bármit érjen is el, azt szeretném, hogy legyen elégedett. Tokióban éppen lemaradt az éremről, de nagyon hamar feldolgozta és eljutott arra a szintre, hogy utána büszkén tudta mondani: ötödik lett egy olimpián.

A női kajakban azért nem titok: az aranyérem az elvárás, ezzel természetesen mindenki tisztában van, Réka mégis másként közelíti meg a kérdést és a kívánságait a húgának.

– Azt szeretném kívánni neki, hogy attól a pillanattól, ahogy kiérkezik az olimpiára, egészen a végéig érezze jól magát. Tudom, milyen eredmény sülhet ki abból, ha valaki egy olimpián így érez. Minden egyes pillanatát élje meg, és akkor biztos úgy fog hazajönni, hogy minden úgy alakult, ahogy kellett.

A család sincs egyszerű helyzetben. A büszkeség mellett, hogy mindkét lány ott lehet együtt az olimpián, a feszültség is megduplázódott. Rékánál a dzsúdóban a kétéves kvalifikációs időszak járt a hozzátartozóknak is extra izgalommal, majd jött Noéminál a kajakosok között az elmúlt két hónap kiélezett küzdelme. Ráadásul a négyes vezérevezősi posztjáért a válogatók után még egy plusz összecsapásra is sor került, mire eldőlt, a Pupp testvérek együtt mehetnek Párizsba.

– Utána a család számára is volt egy kis megnyugvás, de nem tartott sokáig, folyamatosan egymást érik az események, amik emlékeztetnek az olimpiára. Az első fogadalomtételünk együtt, az olimpiai ruhák átvétele, amiket anyukánk hatalmas szeretettel mosott, vasalt, hajtogatott. Ahogy közeledünk, látom megint az izgalmi szint emelkedését, és ez fokozódik a kiutazással és Réka versenyének megkezdésével.

– Szerintem a család augusztus közepéig hullámokban kapja majd az adrenalinbonbont – teszi hozzá Réka.

A cselgáncs küzdelmei egyből az olimpiai megnyitó másnapján, 27-én kezdődnek, Pupp Réka is tatamira lép. A csapatversenyt augusztus 3-án rendezik. A kajak-kenu versenyek augusztus 6-án kezdődnek Pupp Noémival a hajókban.