Egy úton a közös célért

Egy fiatal edző meglátta a tehetséget, azt a bizonyos szikrát egy kissrácban, és elindította azon az úton, amit élsportnak neveznek. Tizennégy év után együtt érték el egyik álmukat, kijutottak az olimpiára. Józsa Levente az utolsó esélyt megragadva, a szófiai olimpiai selejtezőn mindenkit megvert, és megszerezte a kvótát – majd jöhetett a Real Madrid fiatal tehetségétől, Jude Bellinghamtől átvett gólöröm a páston. A felhőtlen boldogságon túl az érzelmek és az emlékek is felszínre törtek. A Demokratának meséltek a kezdetekről és az előttük álló lehetőségről.

– Ahogy utaztunk haza, előjöttek az emlékek, mennyit tettünk meg azért, szülői támogatással, hogy idáig eljussak. A kapcsolatunk alapja a kölcsönös bizalom. Gyerekként is tudtam, hogy képes felkészíteni arra, hogy idáig eljussak, ő pedig meglátta a tehetségemet, adottságomat, kitartásomat.

Az élsportban ritka, hogy megadatik egy edzőnek gyerekkortól a felnőttig végigkísérni tanítványa útját, az évtizednyi kapcsolat túlmutat a sport határain.

– Az ember elérzékenyül, amikor feleleveníti ezt a hosszú utat. Láttam, ahogy egy kisfiúból olyan férfi válik, aki GP Finalt nyer, olimpiai kvótát szerez és emellett a Testnevelési Egyetemen tanul. Láttam felnőni, átéltünk együtt családi problémákat, szakításokat, részei vagyunk a másik életének, büszke vagyok az útra, amit eddig együtt megtettünk. Mindig ott voltunk egymásnak, egy kudarc után sem fordítottunk hátat; persze voltak nehézségek, amikor nekem vagy neki volt nehezebb, de mindenen átsegítettük egymást, ezért erős ez a kapcsolat. Az elmúlt évtized és az elért eredmények távolabbra mutatnak, mint a sport és a tekvondó. Különleges emberi kapcsolat, amibe 14 évet adtunk egymás életéből.

Galambos Bence edző, menedzser, barát egy személyben, aki végig figyelt arra, hogy tudatosan, lépésenként, az életkori sajátosságokat figyelembe véve építse Leventét. Elmondása szerint együtt fejlődtek; ahogy tanítványa lépett előre, úgy kapott ő is egyre több lehetőséget a sportági testülettől, 2016 óta – kisebb megszakítással – a válogatott vezetőedzője.

– Az edző életében a legfontosabb a türelem. Sok fiatal sportolónak vízválasztó a korosztályváltás, edző- vagy klubcsere. A mienk egységes, letisztult szakmai munka; amit elkezdünk, azt befejezzük. Leventét tudatosan építettük, figyelembe véve, melyik korosztályban melyik időszakban milyen jellegű fejlesztéseket szeretnénk elérni. A kadett korosztályban – 12–14 éveseknél – Európa-bajnoki bronzérmes volt, juniorban, olimpiai súlycsoportban megnyertük a kontinenstornát, vagyis minden egyes korosztályban megvoltak a visszaigazolások, hogy jó úton haladunk. Első felnőttversenyén, 17 évesen Eb-bronzot nyert. Utána nagyobb nyomás került rá, mert mindenki gyorsan várta a következő nagy eredményt: ha ilyen fiatalon erre képes, mi lesz a következő lépés? De nem jött hamar és gyorsan az eredmény, mert ez nem törvényszerű.

Két kontinenstorna és egy világbajnokság sem a terveik szerint alakult, de a mélységekből is együtt jöttek vissza. Tavaly a bakui vébén bírói hiba miatt elvették a lehetőséget Leventétől. A 73 fős mezőnyben a legjobb 16 közé jutott a 68 kilogrammosok között, két másodperccel a vége előtt vezetett, amikor megkapta ötödik intését, és ezzel a nyolcaddöntő lett a végállomás (a bírót később eltiltották). Leventét és edzőjét is megviselték a történtek.

– Talán a legfontosabb, hogy ebben a helyzetben is nyugodtak maradtunk. Minket a mélységek megerősítenek, az ember jobban megbecsüli, amit addig elért. A bírói műhibára ráment a világbajnokságunk, két napra mindegyikünk bezárkózott a szobájába, mert magunkban meg kellett gyászolnunk a veszteséget, majd a harmadik naptól folytattuk és mentünk tovább – mondta a válogatott vezetőedzője.

Ahhoz, hogy az olimpiai kvótát megszerezze, Levente szerint szükség volt az előző év sikereire és a kudarcaira is, mert az elvett világbajnoki lehetőség még jobban megerősítette. A vébé után alig két héttel döntőbe jutott a római Grand Prix-versenyen, ahol az olimpiai bajnok üzbég barátja, Ulugʻbek Rashitov állította csak meg. A manchesteri GP-nagydöntőben, ahol a súlycsoport legjobb 16 tekvondósa vett részt, első magyarként történelmi aranyérmet szerzett.

– Az idei évre önbizalmat adott és jó visszaigazolást jelentett a GP Final megnyerése és a római ezüst is, ahol csak az olimpiai bajnoktól kaptam ki. Arról nem beszélnek sokan, ami a vébén történt, ahol éremesélyes voltam, de elvették tőlem a lehetőséget. Vezettem, két másodpercre voltam tőle, hogy továbbjussak, és kimondhatom, aznap járt volna nekem az érem, ezért nagyon bosszantott a helyzet. Az olimpia a legnagyobb álmom, de számomra a világbajnokság is komoly rangot jelent, egy fontos mérföldkő, egyszer szeretnék aranyérmet szerezni. A legnagyobb erőt mégis az adta az idei évre és a jövőre nézve, hogy vébén történtekre egyből tudtam válaszolni. Energiát merítettem abból a mély helyzetből, és két hét múlva ezüstérmet nyertem a Grand Prix versenyen.

Soha nem foglalkozik az esélyekkel, az ellenfele erősségével, nem hátrál, nem retten meg, kerüljön bárkivel is szembe. Egyvalamire koncentrál, önmagára. Tökéletes versenyzőalkat, a legnagyobb téthelyzetben is képes higgadt maradni. Azt mondja, edzője általában jobban izgul nála.

– Most az olimpiai kvalifikáció miatt nagy volt a tét, láttam rajta, hogy idegesebb és feszültebb, főleg az utolsó meccsnél, de érthető, ezért dolgoztunk egészen idáig. Mondtuk is egymás között: vagy ebben a négy percben, vagy újabb négy év múlva. A pástra úgy mentem fel, hogy ezt a gondolatot teljesen kizártam, azért voltam annyira nyugodt, mert tudtam, mindenkinél többet edzettem. Nagyon jó felkészülést kaptam, a legnehezebb részét elvégeztem, inkább élveztem a helyzetet, és megtettem mindent a magam részéről.

Galambos Bence azért kicsit feszültebben élte meg a meccseket, mint tanítványa, de úgy érzi, az olimpián már nyugodtabb lesz, hiszen egyik céljukat elérték, a következő hónapokat stressz, nyomás és teher nélkül szeretnék végigvinni.

– Nagyon benne volt a levegőben az elmúlt egy év alapján, hogy sikerül megszerezni a kvótát, és kijutunk Párizsba. Tudatosan készültünk, nem volt hátráltató tényező, de nem úgy álltunk hozzá, hogy ha mégsem jön össze, akkor attól kevesebbek vagyunk. Most úgy érzem, egy hatalmas, nehéz hátizsák lekerült rólam. Célunk, hogy a világ legnagyobb sportszínpadán megmutathassuk, hogy az elmúlt 14 évben miért dolgoztunk. Szeretnénk jól szerepelni Párizsban, de a következő pár hónapot a legnagyobb élvezettel és nem nyomás alatt, görcsösen akarjuk megélni. Felszabadult boldogság van bennünk, stressz nélkül vágunk neki a felkészülésnek. Azért mi zöldfülűek leszünk az olimpián, de olyan lelki előnyünk lehet, amit a legjobban szeretnénk kamatoztatni. Nyomja a teher az üzbég olimpiai bajnok vállát, vagy az aktuális világbajnok és olimpiai bronzérmes törökét, akit egyébként az elmúlt másfél évben háromszor győztük le. Mi odamegyünk, és abban biztos vagyok, aki meg szeretne verni minket azon a versenyen, annak roppant nehéz dolga lesz.

Józsa Leventét már most is az olimpia titkos esélyesként emlegetik nemzetközi szinten, ehhez sokat tett hozzá, hogy megnyerte a Grand Prix-döntőt. A fiatal sportoló szerint mindig van feljebb, ami egyedül munkával érhető el. Tisztában van azzal is, hogy éremesélyesként beszélnek róla, de ő marad a realitás talaján, és nem téveszti szem elől a valódi célját.

– A világranglistáról kijutott legjobb öt versenyző közül hármat már legyőztem, eggyel nem verekedtem, és egyedül az olimpiai bajnoktól kaptam ki. A statisztika is azt mutatja, helyem van az olimpián, nem szabad mégsem úgy gondolkodni, hogy akkor megnyerhetem vagy érmes lehetek. Reálisan nézek mindent, úgy állok hozzá az olimpiához, hogy nem az érem van fókuszban, hanem a teljesítmény. Csak a munka számít, a felkészülés legyen tökéletes, és akkor bárkit meg tudok verni. Tavaly azt mondtam magamnak, nálam erősebben nem edzett senki, aztán rájöttem, mindig lehet még több munkát beletenni, még erősebben edzeni és ezáltal mindig van feljebb is. Nem lehet kifogásokat keresni, csak a munka létezik, én legalábbis ebben hiszek.

Józsa Levente 21 évesen a magyar olimpiai család tagja lett, de a kvóta megszerzése után még nem gondolt bele, mit jelent a Team Hungaryhez tartozni, akkor tudatosult benne jobban, amikor az indulási jog megszerzése után a sportállamtitkár, Schmidt Ádám gratuláló posztjában meglátta a magyar olimpikonok számát (azóta a férfi kézilabdázókkal és a két tőrözővel tovább emelkedett a létszám).

– Hihetetlen belegondolni, mennyi kiváló sportolónk van és én is a kvótások között lehetek. Tekvondóban iszonyatosan nehéz kijutni, a négy férfisúlycsoport mindegyikében tizenhatan indulhatnak, összesen 64-en mehetnek a sportágunkban az olimpiára, nagyon kis létszám ahhoz képest, milyen népszerű ez a sport, és magyarként én lehetek az egyik. Nekem soha nemcsak az olimpiai volt a célom, hanem az is, hogy a sportágamat itthon népszerűsítsem; remélem a sikereink meghozzák a kisgyerekek kedvét, és egyre többen jönnek tekvondózni, tovább építhetjük itthon a sportágat.

Galambos Bence szövetségi kapitány szerint a fiatal csapat a következő, 2028-as olimpiára érik be igazán, de persze nem is róluk lenne szó, ha nem egy jól irányzott rúgással mutatkoznának be Párizsban.

– A miénk egy nagyon fiatal, de jó értelemben vett szemtelen csapat, amelyik már Párizsban megmutathatja magát. Azt gondolom, az első történelmi érem is összejöhet, de azért többen reménykedem. Párizs nekünk egy bevezető lehet, de fontos megemlíteni, ennek a csapatnak az igazi top időszaka Los Angelesben várható, akkor már az olimpiai arany célunk lehet.

Hozzátette: természetesen már most is megmutatnák a csapatban rejlő kvalitást, Párizsban is szeretnék felhívni magukra a figyelmet, és szemtelenül meghúzni az oroszlán bajszát.