A somogyi gárda a selejtező első fordulójából veretlenül jutott tovább, a másodikban pedig kedden és szerdán Lengyelországban szerepelt volna, a házigazda Jastrzebski Wegiellel és a román CSM Arcada Galatival együtt.

Hirdetés

„A fertőzött játékossal kontaktkapcsolatba tartozó személyek (játékosok és stábtagok) járványügyi elkülönítése haladéktalanul megtörtént. A pozitív teszt miatt a csapat nem tud kiutazni Lengyelországba, így a Bajnokok Ligájában történő további részvétel a koronavírus-járvány miatti érintettség miatt a 2020. október 27-29. között Romániában megrendezésre kerülő tornára korlátozódott” – írta vasárnapi közleményében a klub, utalva rá, hogy a két tornából álló második fordulóban így csak a másodikon tud részt venni, amit a román csapat otthonában rendeznek.

A Kaposvár azt is jelezte, hogy a hivatalos eljárásrendnek megfelelően a magyar és az európai szövetséget, illetve a Kecskeméti RC csapatát is értesítette. Utóbbit azért, mert ellene játszott bajnoki mérkőzést pénteken, a tesztelés napján.

A BL-selejtező mostani körében a három csapatból a legjobb jut a főtáblára, míg a másik két együttes átkerül a CEV Kupába.

Korábban írtuk