Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE (archív)
Hirdetés

A koronavírus terjedésének következtében az elmúlt hetekben számos, az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos világversenyt töröltek, ami miatt egyre több sportoló és sportszövetség kérte az olimpia elhalasztását, néhány nagy sportnemzet pedig az esemény bojkottját is kilátásba helyezte. A fokozódó nyomás hatására a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mérlegelte a körülményeket, és hosszas dilemma után példa nélküli döntést hozott: a testület a résztvevők egészségének megőrzése érdekében módosította az idén nyárra tervezett tokiói sportesemény időpontját.

Bár a hír a sporttársadalom minden résztvevőjét elszomorította, a többség úgy véli, felelős döntés született, a halasztással ráadásul a fair play eszméje is érvényesülni fog: nem kell csonka olimpiát tartani, a kvótaszerzés időszakát pedig nem befolyásolja majd a járvány.

A történelmi fordulat ugyanakkor nem csak egyetlen dátummódosítást jelent: a csúszás valamennyi olimpiai sportág 2020–21 évi versenynaptárát módosíthatja, az új időpont kihirdetése mindenképp hatással lesz a bajnokságok és az olimpiai felkészülés menetére. A kvóták több mint 40 százaléka még nem kelt el, a kialakult helyzet viszont biztosan átírja az erőviszonyokat, így a kiadó helyekért folyó küzdelmek is érdekes eredménnyel zárulhatnak.

Az olimpia elhalasztása az idősebb sportolók közül többeket rosszul érintett. Ungvári Miklós cselgáncsozó például nem biztos benne, hogy képes végigcsinálni egy újabb felkészülést. A jövőre 40. születésnapját ünneplő dzsúdós ettől függetlenül nem akar elhamarkodott döntést hozni, ezért most várakozó állásponton van. Azt mondja, ha kiderül, milyen kvalifikációs tornákat indít a nemzetközi szövetség, könnyebb lesz a folytatásról beszélni. Hasonló véleményen van Cseh László is. A 35 éves úszó korábban azt nyilatkozta, a tokiói viadalon szeretné lezárni pályafutását, a változás miatt azonban már nem olyan biztos ebben.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A vívók közül ugyanakkor többeknek is kedvezhet a helyzet. Mohamed Aida nem adta fel az álmát, továbbra is célja, hogy részt vehessen hetedik olimpiáján. A 44 éves tőröző azt mondja, annyi munkája van ebben az évben, hogy kár lenne búcsút intenie éppen most. Ha pedig sikerült megelőznie a ranglistán jelenleg első helyen álló Kreiss Fannit, akkor már biztos helye van a Tokióba induló csapatban. Rajta kívül az ikrei születése után visszatérő Szász Emese párbajtőrözőnek és a térdműtéten átesett Szatmári András kardozónak is jól jöhet a halasztás.

Bár a fiatalabb versenyzőknek nem okoz fejtörést a folytatás, helyzetük a járvány miatti korlátozások miatt nem könnyű.

–  Több mint egy évvel ezelőtt megszereztem az indulási jogot, ennek ellenére a hangulatom változékony a felborult, bizonytalan sportévem miatt. Persze alkalmazkodom a helyzethez, fókuszálva készülök tovább az olimpiára. A lehetőségeim egyelőre biztosítva vannak, habár az edzőim nyugdíjaskorúak, így ők már csak otthonról, telefonon koordinálják a napjaimat. A Nemzeti Lőtéren az olimpiai keret edzhet, de egyszerre legfeljebb 2-4 fő tartózkodhat a pályán. A bejárathoz automata kézfertőtlenítőt szereltek fel, és próbálunk egymástól kellő távolságot tartani az edzések alatt is. A fizikai tréningeket a lakásban pótolom. Többnyire saját testsúlyos, törzserősítő, koordinációs és koncentrációfejlesztő gyakorlatokra van szükségem, amiknek nagy része otthon is végezhető – mondja Péni István sportlövő. Úgy véli, korából adódóan számára most jöhetnek a legeredményesebb évek a sportban.

Hasonló állásponton van Gálos Roland ökölvívó, aki bízik benne, hogy egy év múlva a mostanihoz hasonló formában lesz.

–  Nemrég szereztem kvótát Londonban, ahonnan hazaérve kéthetes házi karanténba vonultam. Feleségemmel babát várunk, így kihasználtuk a kényszerpihenőt, végre befejeztük a félkész gyerekszobát. Baján, az otthonunktól nem messze van egy edzőterem, ahol most lehetőség nyílt arra, hogy édesapámmal – aki egyben az edzőm – kettesben tréningezzünk. Az én esetemben szerencsére semmi akadálya, hogy folytatódjon a felkészülés, a héten el is kezdtük a munkát. Drukkolok, hogy a magyar bunyósok közül mások is kvótát szerezzenek, bár félő, hogy a májusra tervezett párizsi világkvalifikációs torna, amin még lenne erre lehetőség, szintén csúszni fog – mondja a bokszoló.

A járvány miatt minden sportoló nehéz helyzetben van. Az utóbbi időben remek teljesítményt nyújtó gátfutó, Baji Balázs igyekszik karban tartani magát, de mint mondja, közel sem mozog annyit, mint általában.

–  Ebben a pillanatban egy Törökország felé tartó repülőn kéne ülnöm, hiszen március végétől május elejéig meleg égövi edzőtábor volt betervezve, ám a koronavírus keresztülhúzta a számításainkat. A télies időjárás pedig csak ront a helyzeten, a legtöbb pálya ugyanis zárva van, így pedig nehéz olyan edzésmunkát végezni, ami megfelelő lenne. Bár a pályaversenyzést egyelőre nem befolyásolja a járvány, hiszen az majd május közepén kezdődik, így is nagyon sok, a kvalifikáció szempontjából fontos eseményt kellett módosítani – mondja az atléta, aki még versenyben van a tokiói kvótáért.

Demeter Bence öttusázó, aki már kvalifikálta magát a játékokra, reménykedik benne, hogy a sportág őszi világbajnokságát nem befolyásolja a járvány. A sportoló azt mondja, amíg van rá lehetőség, addig csendben készülget mindkét eseményre.

–  Futni bárhol, úszni a fűzfői uszodában tudok engedéllyel, lövészetre és vívásra is van lehetőség Pesten. Egyedül a lovaglást kell most hanyagolnom – mondja a fiatal tehetség. Úgy látja: az egészségügyi válsághelyzet megtépázza ugyan a sporttársadalmat, de így talán mindenkinek több ideje jut a mentális felkészülésre, illetve sporton kívüli egyéb dolgaira.

Világháború miatt igen, világjárvány következtében azonban még sosem kellett lemondani olyan rangos eseményt, mint amilyen a nyári olimpia. Öröm az ürömben, hogy az esemény elhalasztása miatt 2021-ben szinte egymást érik majd a különböző világesemények a sportban. „Most nem a sport, hanem az emberi élet védelme a legfontosabb” – mondta Thomas Bach NOB-elnök, majd hozzátette, a Japánban maradó olimpiai láng lesz a fény az alagút végén.

Megvan az új időpont

2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor – közölte hétfőn, lapzártánkkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), a játékok szervezőbizottsága, Tokió városa és a japán kormány.