Hirdetés

Érdi Mária, aki tavaly sporttörténelmi világbajnoki címmel szerezte meg az olimpiai kvótát, az élről kezdhette az éremfutamot, amelyen gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Minden bóját elsőként vett és meggyőző fölénnyel ért elsőként célba.

A magyar vitorlázó mögött a litván Viktorija Andrulyte zárt másodikként, harmadik pedig a francia Louise Cervera lett. Érdi Mária kiegyensúlyozott és nagyszerű teljesítményére jellemző, hogy a kiejtett 11. helyezését leszámítva legrosszabb eredménye egy hatodik hely volt, kétszer-kétszer másodikként és harmadikként futott be.

„Életem egyik legnehezebb versenye volt. Gyenge szél és sok-sok kiszámíthatatlanság, amit kaptam ettől az Eb-től, de sikerült az egész mezőnyből a legjobban alkalmazkodni mindezekhez. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy a tavalyi világbajnoki arany, és Eb-bronz mellé most egy Európa-bajnoki cím is társul. Edzőmmel jó taktikát raktunk össze, és ez eredményesnek bizonyult. Nem volt egyszerű, mert az éremfutam előtt nagyon sűrű volt a mezőny a dobogós helyek tekintetében” – értékelt Eb-győzelme után Érdi Mária csapata tájékoztatása szerint. „Már a kontinensbajnokság előtt tudtam, hogy itt az győzhet, aki a legkevesebb hibát követi el, és jó döntéseket hoz. Próbáltam ezt a két dolgot minden futam előtt és alatt szem előtt tartani”.

Korábban írtuk

Az MVM hajósa az elmúlt négy nagy világversenyen kétszer arany-, egyszer bronzérmet szerzett, az idei vb-n pedig csak azért maradt le a dobogóról és végzett a hetedik helyen, mert a gyártó hibája miatt futam közben kiszakadt a hajója talpcsigája.

A női olimpiai ILCA 6 osztályban 107 versenyző indult.

A férfiaknál nem rendeztek éremversenyt, mivel péntekig nem jött össze a szükséges hat futam. Vadnai Benjamin a hatodik, öccse, Jonatán a 15. helyről várta a záró napot, melyen két részversenyt bonyolítottak le. Vadnai Jonatán megnyerte az elsőt, majd 14. lett, összesítésben a nyolcadik helyre lépett előre. Bátyja 12. és 9. hellyel megőrizte hatodik pozícióját, pontazonossággal zárt a negyedik és ötödik helyezettel.

Az Eb-n eldőlt, hogy a két Vadnai testvér közül Jonatán indulhat az ötkarikás játékokon – a párizsi kvótát is ő szerezte meg a tavalyi összevont vb-n. Az utóbbi két játékokon Benjamin indult, de az elmúlt időben a fiatalabbik testvér mutatott jobb formát, negyedik volt a 2022-es Eb-n, a januári vb-n pedig 77 pontos előnyt gyűjtött bátyjával szemben, amelyből most csak négy pontot vesztett.

A férfi olimpiai ILCA 7 hajóosztályban 136 vitorlázó indult.

Vadnai Jonatán ezüstérmes

A férfiaknál pénteken nem rendeztek éremversenyt, ugyanakkor három futamot is le tudtak bonyolítani. A hazai szövetség tájékoztatása szerint eredetileg kettőt terveztek, de a nemzetközi szövetség úgy értékelte, hogy van idő egy harmadikra is, így végül még egyet lebonyolítottak.

Vadnai Jonatán megnyerte az elsőt, majd 14. lett, aztán ismét a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel tudott az előző napi tizenötödikről a második helyre felzárkózni. Vadnai Benjamin hatodik volt csütörtökön, pénteken pedig 12., kilencedik, majd 18. lett, utóbbi eredményét azonban kiejthette.

Az olimpiai kvótát Vadnai Jonatán szerezte meg a tavalyi összevont világbajnokságon. Az utóbbi két játékokon Benjamin indult, de az elmúlt időben a fiatalabbik testvér mutatott jobb formát, negyedik volt a 2022-es Eb-n, a januári vb-n pedig 77 pontos előnyt gyűjtött bátyjával szemben, és most is előrébb végzett. A férfi olimpiai ILCA 7 hajóosztályban 136 vitorlázó indult.

Az athéni Eb magyar szempontból sporttörténelmi sikerrel zárult: a nőknél és a férfiaknál is lett magyar érmes.