„Érzem magamban a küzdőszellemet”

– Ha bármilyen dallal ki kéne fejeznie ezt a világbajnoki győzelmet, mit játszana?

– Konkrét dalt most nem tudnék mondani, de ami leginkább jellemző volt az egész világbajnokságra és főleg a döntőre, hogy tele van érzelemmel. Ennek megfelelően biztos, hogy dinamikus, lendületes dallamot játszanék.

– Saját szerzeményt?

– Ott még nem tartok. Sajnos elég régen zongoráztam, de amint lesz egy kicsivel több időm most a nyári szünet alatt, lehet, hogy megtanulok egy újabb darabot.

– A klasszikus zenétől eltért néha?

– A zongoratanárommal együtt régebben megtanultuk a Star Wars című film nyitózenéjét, nagyon szerettem és örültem, hogy a klasszikuson kívül mást is eljátszhattam.

– Több sportoló is választotta a hangszert kiegészítésnek és képességfejlesztésnek a sportága mellé. Varga Zsolt, a vízilabdázók szövetségi kapitánya egyszer megtanult szaxofonozni, a cselgáncsozó Özbas Szofi gitározik, sportágában az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron például a dobot választotta. A zongorázás hatott a vívására?

– Mindenképp. Nekem főleg gyerekként segített sokat a ritmusérzékben és a koordináció fejlesztésében.

– Korábban esetleg szóba került az életében a profi zenei karrier?

– Szüleim kiskoromban arra ösztönöztek, hogy válasszak egy hangszert és egy sportágat is magamnak a képességeim fejlesztése érdekében. A zongorát választottam és az úszást, de a medence világát négy év után otthagytam és a pástra cseréltem. Sokáig próbáltam a zenét és a sportot hasonlóan magas szinten űzni, de egy idő után, főleg a gimnáziumi évek alatt már nem ment. A zongora háttérbe szorult, a vívás lett az első helyen. Korában elgondolkodtam rajta, hogy zongorista leszek, de beleszerettem a vívásba, és most már csak arra koncentrálok.

– Miért pont a vívásba szeretett bele?

– Hihetetlenül összetett sportág: fizikailag, technikailag, taktikailag, mentálisan együtt kell késznek lenni, mindegyiknek össze kell érnie. Nincs két ugyanolyan asszó, ugyanolyan találat, mindenki ellen más vívás hoz eredményt, ezért szellemileg is kihívás.

– Mennyire harcos alkat? Hogyan esett a választása pont a kardra?

– Edzőm, Dávid László javasolta még gyerekkoromban a robbanékony alkatom és a jó kéz-láb koordinációm miatt. Nekem is megtetszett ez a fegyvernem, mert lehet szúrni, vágni, és gyerekként nagyon izgalmasnak tűnt. A harcosságban sokat fejlődtem az évek alatt, korábban inkább a technika kivitelezésére figyeltem – ami most is ugyanolyan fontos –, már érzem magamban a versenyeken a küzdőszellemet, nyerni akarok. Leginkább a kadét és junior korosztályban fejlődtem, mert ott a küzdeni tudás már nagyon sokat számít, a felnőttmezőnyben pedig még inkább. Az élmezőnyben több olyan vívót is láthatunk, aki technikailag nem olyan képzett, ugyanakkor mentálisan rendkívül erős, harcias és céltudatos.

– Az utánpótlás-világversenyeken számtalan érmet szerzett, mennyire segítették ezek a sikerek, hogy a felnőttmezőnyben magabiztosan álljon oda? Hogyan lép fel a pástra, amikor esélyesebb ellen kell vívnia?

– A felnőttmezőny nagyon más világ, mint a junior, mentális felkészültségben és a vívás szintjét tekintve is. A juniorversenyek kifejezetten jót tettek nekem ebből a szempontból, idén világkupákat nyertem, az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is harmadik lettem, ezek az eredmények lendületet adtak, hogy a felnőttmezőnyben is bátrabb legyek. Innen nézve örülök, hogy jövőre is mindkét fronton indulok, juniorban és felnőttben is, bár a versenynaptár meglehetősen zsúfolt lesz. Egyébként mindig is jobban szerettem azok ellen vívni, akik esélyesebbek nálam. Felszabadultabban, bátrabban, olykor pimaszul álltam oda, ami sokszor vezetett sikerre és növelte az önbizalmamat. Viszont előfordult többször a fordítottja is, vagyis hogy esélyesként mentálisan nem tudtam felkészülni egy gyengébb ellenfélre, rágörcsöltem a kötelező győzelemre; ha kaptam pár kellemetlen találatot, arra befeszültem és kikaptam. Azt gondolom, az idei versenyekre ezen a területen is előreléptem.

– A különböző utánpótlás-korosztályokban többször vívtak együtt csapatban Szűcs Lucával és Pusztai Lizával, és a világversenyeken érmeket is nyertek együtt. Nagyon jól ismerik egymást, benne volt ebben a csapatban, hogy a felnőttek között is odaér a legjobbak közé?

– Egyértelműen benne volt, csak arra nem számítottunk, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Szűcs Lucával lassan olyan, mintha együtt élnénk, együtt megyünk versenyekre, szobatársak vagyunk, rengeteg mindent éltünk meg közösen. Amíg Pusztai Liza a juniorban indult, vele is sok időt töltöttünk együtt. Katona Reni ugyan másik korosztály, de beleillik a csapatba. Ez az eredményt azért is érhettük el ilyen hamar, mert hihetetlenül egységes csapatot alkottunk.

– Ha végignézzük a világbajnokság napját, talán helytálló a kérdés: ez lehetett a tökéletes versenyflow-élmény?

– Egyetértek a megfogalmazással, úgy érzem, aznap végig flow-ban voltam, de a többiekről is elmondható ugyanez. Támogattuk, húztuk egymást, ha valakinek nem ment, a másik javított, biztattuk, motiváltuk a másikat a pást mellett. Ha csapatban vívok, a többiek támogatása hatalmas önbizalmat ad, hogy a száz százalékot kihozzam magamból; úgy hiszem, a lányokra is ez a jellemző.

– Egész nap fantasztikusan vívott, de melyik volt a kedvenc asszója?

– Talán a franciák ellen a döntőben, amikor végig jól vívtam. De mégis az olaszok elleni 11-1-es negyeddöntőmet említeném, amikor hátránynál becseréltek és fordítottam, mert akkor éltem át a tökéletes flow-érzést. Felálltam a pástra és azt vívtam, amit tudok. Minden akció bejött, amit kitaláltam, az ellenfelem úgy reagált, ahogy én akartam. Ahogy adtam a tusokat, egyre magabiztosabb lettem, míg a másik elbizonytalanodott. Teljesen uraltam az asszót, azt az egy tust is csak a saját hibámból kaptam. Végig fókuszált maradtam, így tudtam ennyire fölényesen nyerni.

– A döntő előtt hogyan léptek pástra, mit beszéltek meg a lányokkal?

– Úgy mentünk fel, hogy legrosszabb esetben világbajnoki ezüstérmesek vagyunk, ami már önmagában hihetetlen! Nem éreztünk semmi terhet, nyomást. Tisztában voltunk azzal, hogy a franciáké a világ első számú csapata, tapasztaltabbak nálunk (a franciák korábbi világbajnokok, olimpiai ezüstérmesek, Európa-bajnokok – a szerk). Arra koncentráltunk, hogy mindenki odategye magát, és százszázalékosan vívja meg az asszóját. Lucával pacsizva és nevetve adtuk át egymásnak a pástot. Hihetetlen élmény volt…

– Tavaly az olimpián nyolcadikok lettek, idén az Európa-bajnokságon negyedikek, a világbajnokságon pedig történelmi aranyérmet nyertek. Változtattak bármit a korábbiakhoz képest, ami ilyen hatalmas előrelépést jelentett?

– Szerintem a világbajnoki győzelemben az edzői taktikázásnak nagyon fontos szerepe volt. Gárdos Gábor vezetőedző összeült a verseny előtt az edzőinkkel (Bódy Benjámin, Dávid László, Ravasz Etele), és együtt találták ki, hogyan álljunk fel az olaszok ellen. Korábban erre nem volt példa, hogy a válogatottkapitány és az edzők ilyen szinten összedolgozzanak, de mindegyik fél nyitott volt az együttműködésre. A taktika maximálisan bejött, ezért az összes asszó után leültek és megbeszélték a következőket. A siker másik fontos része a már említett csapategység, amin nagyon sokat dolgoztunk a lányokkal a világbajnokság előtt.

– Nagyon fiatal csapatként lettek világbajnokok. Hogyan látja a jövőt? Most már esélyesként fognak tekinteni a magyar női kardválogatottra.

– Remélem, hogy a világbajnoki győzelem önbizalmat és lendületet ad mindenkinek. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy innentől mindent megnyerünk. De ha lesz is gyengébb napunk, tudunk abból erőt meríteni, hogy ha egyszer sikerült, bármikor képesek vagyunk rá ismét.

– A csapatsiker mekkora erőt adhat az egyéni küzdelmekhez?

– Sokszor éreztem, hogy egyéniben nem vívok elég bátran, a csapatban elért világbajnoki győzelem önbizalmat, motivációt és lendületet ad, ami, remélem, az egyéniben eredményekben is megmutatkozik. Technikailag és taktikailag nem vagyok messze a felnőttélmezőnytől, mert a jó vívók ellen is tudok szoros asszókat hozni, mentálisan stabilabbnak, érettebbnek, fejben gyorsabbnak kell lennem, de minden szinten van még hova fejlődnöm. És el kell hinnem, hogy képes vagyok a győzelemre.

– 2022 megfeszített, de egyben nagyos sikeres éve: leérettségizett, felvették a debreceni egyetemre, junior-világversenyeken érmet szerzett, a felnőttmezőnyben pedig világbajnok lett a kardcsapattal. Elégedett?

– Mindig van bennem hiányérzet, mert minden lehetett volna egy picit jobb is, de összességében nagyon örülök, hogy ezt az évet eddig így letudtam, és minden területen tudtam teljesíteni.

– Nagyon magasra helyezték a lécet a világbajnoki győzelemmel. Mivel lehet majd „átugrani?”

– Alapvetően nem szeretek a vívásban konkrét elvárásokat támasztani magammal szemben, mert arra rá lehet görcsölni. A mentális, fizikai, technikai fejlődést tűzöm ki célnak. Jövőre kezdődik az olimpiai kvalifikációs versenysorozat, ez a világbajnoki arany a világranglista harmadik helyéig vitt minket, tehát nagyon jó helyről, motiváltan vághatunk neki a küzdelmeknek. A vívás olimpiai hagyományai is köteleznek, csapatban mindenképp szeretnénk kijutni. A többi kiderül Párizsban…