Fotó: shutterstock, illusztráció

Ezüstérmet nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat csütörtökön a tajvani Universiadén.

Az egyéniben is második Bányai Zsombor, valamint Siklósi Gergely, Berta Dániel és Cho Taeun Sándor alkotta együttes a 16 között egyetlen tussal, 45-44-re győzött a németek ellen, a negyeddöntőben 35-28-ra verte a hollandokat, az elődöntőben pedig 25-19-re a dél-koreaiakat. A fináléban sokáig jól állt az oroszokkal szemben, a hetedik párt követően 23-19-re vezetett a verseny honlapja szerint, de az ellenfél a végéig egyenlített, majd 30-30 után a ráadástust is beadta (30-31).

Korábban hat érmet szerzett a magyar küldöttség Tajpejben. Kardvívásban Szatmári András és Márton Anna, tőrben pedig Kreiss Fanni győzött, míg párbajtőrben Bányai második lett, majd Gyurta Gergely 1500 méteres gyorson, Biczó Bence pedig 200 pillangón harmadikként zárt.

A női tőrcsapat – az egyéniben győztes Kreisszel, továbbá Kondricz Katával, Lupkovics Dórával és Balogh Orsolyával – negyedik lett. A negyeddöntőben 42-36-ra nyert a mexikóiak ellen, majd az elődöntőben 45-31-re kikapott az olaszoktól, utolsó pástra lépése alkalmával pedig ugyanennyire a lengyelektől.

MTI