Hirdetés
Fotó: MTI/Purger Tamás

A nemzeti együttes hiába játszott jobban és veszélyesebben bő fél órán át, utána a vendégek három perc alatt eldöntötték az oda-visszavágós csatát: előbb Hakan Calhanoglu büntetőből talált be, majd Arda Güler is bevette Dibusz Dénes kapuját. A hajrában Abdulkerim Bardakci állította be a végeredményt.

Marco Rossi tanítványai 13 veretlenül megvívott hazai találkozót követően szenvedtek ismét vereséget saját közönségük előtt.

Az olasz szakvezető a kezdőként pályára lépett Dárdai Bence mellett még egy újoncot avatott a becserélt, ferencvárosi Tóth Alex személyében.

A magyarok legközelebb június 6-án a svéd csapatot fogadják barátságos mérkőzésen.


Nemzetek Ligája, osztályozó az A divízióért, visszavágó:

Magyarország-Törökország 0-3 (0-2)

Puskás Aréna, 55 ezer néző, v.: Felix Zwayer (német)
gólszerzők: Calhanoglu (37., 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)

A párharc győztese: Törökország kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

Magyarország: Dibusz – Fiola (Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai, 60.) – Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez – Szoboszlai, Gazdag (Tóth A., 60.) – Varga

Törökország: Cakir – Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür – Yüksek (Özcan, a szünetben), Calhanoglu – Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), Yildiz (Akcicek, 82.) – Aktürkoglu (Yilmaz, 64.)

36-37. perc: Fiola buktatta a 16-os jobb oldalán Yükseket, a büntetőt Calhanoglu a kapu bal oldalába helyezte a jobbra vetődő Dibusz mellett (0-1).
39. perc: Aktürkoglu passzolt a jobb oldalra Aydinhoz, aki középre adott, Güler pedig 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-2).
90. perc: Yilmaz balról ívelt át a hosszú oldalon üresen álló Bardakcihoz, aki 5 méterről a bal alsó sarokba fejelt (0-3).

A találkozó felvezetéseként a kivetítőkön képekkel és videókkal felidézték a magyar válogatott eddigi ezer összecsapásának legemlékezetesebb pillanatait, amit a közönség hatalmas ovációval fogadott. A hangulatfokozásból nem hiányozhatott az Ismerős Arcok Nélküled című dala, melynek elhangzása során az egyik kapu mögötti lelátón a szurkolók felhúzták Magyarország címerét, a lelátó alsó és felső karéja pedig fehérbe, míg a középső nemzeti színekbe borult, miközben az alábbi felirat díszítette a kerítést: „Azt, hogy honnan jössz, soha ne feledd, koronás címer a szíved felett!

Fotó: MTI/Purger Tamás

Húsz évvel ezelőtt, a Franciaország–Magyarország (2–1) felkészülési meccsen fordult elő utoljára, hogy testvérpár szerepelt a magyar válogatottban: 2005-ben Vincze Ottó és Gábor, ezúttal Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány középső és legkisebb fia, Dárdai Márton és a most debütáló Dárdai Bence kapott lehetőséget a nemzeti együttesben. (Bátyjuk, ifj. Dárdai Pál 2022-ben mutatkozott be a csapatban, ami azt jelenti: a család – eddig – négy válogatott játékost adott.)

Marco Rossinak ugyanakkor nem volt könnyű dolga a keret összeállítása kapcsán, hiszen több játékosát is nélkülöznie kellett a törökök elleni párharc során: hiányzott a két belső középpályás Nagy Ádám és Callum Styles, ahogy az első, hétközi meccsen Sallai Roland és a már említett Dárdai Bence sem állhatott rendelkezésre, míg a budapesti találkozóra Schäfer András és Nagy Zsolt esett ki, Sallai pedig csak a kispadra tudott leülni.

Marco Rossi tanítványai nagy lendülettel kezdtek, így a vendégek védekezésre kényszerültek, a félpályát is csak elvétve lépték át. A ramadánra való tekintettel a játékvezető a tizedik percben ivószünetet rendelt el. Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, a törökök elkezdték többet birtokolni a labdát, de a hazai pályán szerzett kétgólos előny birtokában nagy kockázatot nem vállaltak, a támadásaik nem voltak veszélyesek.

A mieink többnyire türelmesen járatták a labdát, keresték a rést az ellenfél védelmén, egy ízben meg is találták, de a kiugró Gazdag ziccerét nagy bravúrral hárította Cakir, nem sokkal később pedig Szoboszlai 23 méteres szabadrúgása a keresztléc felső részét súrolva hagyta el a pályát.

A 35. percben próbálkoztak először a törökök, Dibusz védte Güler pontos lövését. Ezt követően viszont három perc alatt „szinte a semmiből” kétgólos előnybe került a vendégcsapat: előbb Fiola szabálytalanságát kihasználva Calhanoglu értékesítette a jogosan megítélt büntetőt, majd Güler találata tulajdonképpen végleg eldöntötte a párharcot.

Az ebben az időszakban megzavarodottan játszó magyar csapat akár még nagyobb hátrányba is kerülhetett volna a szünetig, de a török játékosok rendre célt tévesztettek.

Marco Rossi a szünetben kettős cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely ennek ellenére még mindig nem ocsúdott fel a sokkból, így a második félidőt jobban kezdték a törökök. Az első hazai lehetőségre bő tíz percet kellett várni, amikor a frissen beállt Nego életerős kapáslövését védte Cakir.

A magyar csapat ugyan rendezte a sorait, így a rivális rohamai megszűntek, de komoly esélye nem volt a felzárkózásra. A hazai játékosok küzdöttek becsülettel, azonban ebben az időszakban már nem tudták átjátszani az ellenfél védelmét.

A mienk a hajrában sem tudtak újítani, sőt a vendégek a rendes játékidő utolsó percében a kegyelemdöfést is megadták a házigazdáknak, akik kettős vereséggel estek ki a Nemzetek Ligája élvonalából, így 2026 őszén a B divízióban szerepelnek majd.

Korábban írtuk