Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A nemzeti együttes 34 éves csapatkapitánya szerdán, az M4 Sporton élőben közvetített sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a pénteki, németországi, majd a hétfői, olaszok elleni budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzés lesz az utolsó két fellépése nemzeti színekben.

– Nyilván már lehoztatok minden hírt, úgyhogy most megerősítem, hogy az olasz mérkőzés után befejezem a válogatott pályafutásomat – mondta a sajtótájékoztatón megjelent újságíróknak Szalai Ádám. – Ez nem egy friss dolog, az elmúlt hetekben, hónapokban már kerestem az időpontot.

Szalai Ádám Erwin Koeman szövetségi kapitánysága idején, 2009 februárjában Izrael ellen mutatkozott be a válogatottban, eddig 84-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, így amennyiben a németek és az olaszok ellen is szerephez jut, 86-szoros válogatottként köszönhet el a címeres meztől. Ezzel, Grosics Gyulával holtversenyben, a 7. legtöbbszörös válogatott játékosa lesz a magyar labdarúgás történelmének.


Szalai arról is beszámolt, hogy megfontolt döntést hozott, több hónap, sőt közel egy év leforgása alatt érlelődött meg benne ez az elhatározás.

– A válogatott nagyon jó úton jár, remek keretünk van, amelyet egy kiváló szövetségi kapitány irányít. A Nemzetek Ligája után a következő tétmérkőzések a márciusi Eb-selejtezők lesznek, így lesz idő kitalálni, ki helyettesítsen. Mindig is nagy álmom volt, hogy a válogatottban szerepeljek. Az, hogy két Eb-n játszhattam és csapatkapitányként vezethettem az együttest, hatalmas élmény volt számomra. A támogatások és a kritikák is segítettek abban, hogy felnőtt emberré, igazi személyiséggé váljak – mondta könnyeivel küzdve Szalai Ádám, aki köszönetet mondott az összes szövetségi kapitánynak, akinél játszott, a jelenlegi és korábbi játékostársaknak, valamint a szurkolóknak.

A búcsúzó csapatkapitány külön kiemelte Csányi Sándor MLSZ-elnököt, mert „örökhálával” tartozik neki, amiért nehéz időszakokban is támogatta őt. Szalai azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt években csodás pillanatokat élt át, mert az a fajta összefogás, csapat- és hazaszeretet, amit megtapasztalt, szerinte egyedülálló az egész világon.

– Nem akarok ebből drámát vagy kitüntetést. Remélem, a válogatott ezen az úton megy tovább. Én itt leszek, nem hagyom el ezt a bolygót, szóval a fókusz az előttünk álló német és olasz meccsen van – zárta szavait Szalai, aki 2009 februárjában mutatkozott be a válogatottban.

Dárdai kinevezésével tért vissza a nemzeti együttesbe

A támadó 2013 októberében emlékezetes beszédet mondott a hollandiai 8-1-es vereséget követően, emiatt feszült viszony alakult ki közte és a későbbi szövetségi kapitány, Pintér Attila között, melynek nyomán 2014 szeptemberében egyszer már lemondta a válogatottságot. Dárdai Pál kinevezésével viszont visszatért a nemzeti együttesbe, amelynek címeres mezét pályafutása során eddig 84 alkalommal ölthette magára, ezzel az örökrangsor kilencedik helyén áll, egyetlen mérkőzéssel lemaradva Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.

Fellépései során 25-ször volt eredményes, egyik legemlékezetesebb gólját a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságon szerezte, amikor 44 esztendőt követően Magyarország első Eb-meccsén, több mint egy év után talált ismét kapuba. A csoporttalálkozót aztán a magyar csapat – későbbi továbbjutását megalapozva – 2-0-ra megnyerte Ausztria ellen.

– Ez nem egy vidám pillanat, de bízom benne, hogy mielőbb túltesszük magunkat ezen a helyzeten. Emberileg maximális tisztelettel állok a döntéshez, még ha ez problémát is okozhat a csapatnak – mondta látható szomorúsággal és letörtséggel Marco Rossi szövetségi kapitány. – Olyan vezető alak volt a csapatban, akire taktikai szempontból mindig lehetett számítani. A vezetői képesség nem tanulható dolog, amit bárki kiizzad magából. Az ő vezetői képességeit pedig mindenki elismerte, mindenki őt tekintette a válogatott vezérének és kapitányának. Nincsenek pótolhatatlan emberek, de ez most egyáltalán nem lesz egyszerű.

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy a csapatkapitányi posztot muszáj lesz a következő kerethirdetésnél tisztázni. Hozzátette, demokratikus alkat, ezért meghallgatja a játékosok véleményét, de az övé az utolsó szó. Megjegyezte, neki van már elgondolása.

Rossi az MTI érdeklődésére elárulta, Szalai hétfőn, a keret első találkozójának alkalmával közölte a társaival az elhatározását, a szakmai stáb pedig egy szűk hónapja tudott arról, hogy komolyak ezek a szándékok.

– Szalai a következő két meccsen ugyanazt a csapatkapitányi szerepet tölti be, mint eddig. Azt kívánjuk, elégedetten tudjon búcsút venni ettől, ami egy csatár esetében nemcsak a győzelmet, hanem a rúgott gólt is jelenti – fogalmazott Rossi.


A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: örül, hogy annak idején az ő hívására, ha nehezen is, de Szalai úgy döntött, visszatér a válogatottba.

– Nehéz időkben kezdett el újra játszani, az első Eb-kijutással már mini történelmet írt, az pedig, hogy kétszer is ott lehetett a kontinenstornán, óriási dolog. Egy játékos mindig érzi, ha már a test nem csinálja meg, amit az agy elgondol, a sport már csak ilyen. Gratulálok neki a válogatott pályafutásához – fogalmazott a Hertha BSC egykori trénere.

Dárdai emlékei szerint Szalai kezdetben gátlásos, de labdaügyes és szorgalmas srác volt, lehetett látni a mentalitásán, hogy komolyan gondolja a labdarúgást, így elég korán vezérré vált a pályán és azon kívül is.

– A meccseken ő az edző meghosszabbított keze, taktikai feladatokat is rá lehet bízni, és bár sokszor nem volt látványos a szerepe, mindig fegyelmezetten játszott és a labdatartásban is lehetett rá számítani – jelentette ki a szakember. Hozzátette, a támadót nehéz lesz pótolni, de megvannak a magyar válogatottban azok a játékosok, akik képesek lesznek átvenni a helyét.


A magyar válogatott pénteken csoportelsőként látogat a mögötte egy pont hátránnyal második Németországhoz, majd három nappal a lipcsei mérkőzés után a Puskás Arénában fogadja az Európa-bajnok olasz csapatot a Nemezetek Ligája csoportkörének zárásán.

Szalai Ádám
Születési hely és idő: Budapest, 1987. december 9.
Magasság/testsúly: 193 cm/93 kg
Klubjai: VfB Stuttgart II. (német), RM Castilla (spanyol), FSV Mainz (német), Schalke 04 (német), TSG Hoffenheim (német), Hannover (német), FC Basel (svájci)
válogatottság/gól: 84/25
első válogatott mérkőzése: 2009.02.11., Izrael ellen
első gól a válogatottban: 2010.10.08., San Marino ellen
legjobb eredményei: Európa-bajnoki nyolcaddöntős (2016), Európa-bajnoki résztvevő (2021), Magyar aranylabdás (2012)

Korábban írtuk