Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Gulyás Michelle (j) és Guzi Blanka az öttusázók körvívás versenyszámában
Hirdetés

A férfiak után a női mezőny vette birtokba az Észak-párizsi Arénát, melyben korábban az ökölvívás első szakaszát rendezték. A rendkívül fontos számban Gulyás 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel a második helyen végzett. Guzi Blanka 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett. Neki a vívás nem erős száma, a júniusi világbajnokságon, melyen ezüstérmet nyert, 17/18-cal fejezte be ezt a számot. Ezúttal a vívás kétharmadánál még közel ötvenszázalékos eredménye volt, azután kevés tust adott, az utolsó két ellenfelét azonban legyőzte, ezzel javított a helyzetén.

Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek úgy értékelt, hogy Gulyás Michelle nagyon jó teljesítményt nyújtott, és Guzi Blanka is jó eredményt ért el önmagához képest, emlékeztetett rá, hogy ennél két tussal többel érmes tudott lenni a világbajnokságon.

A körvívásnak kiemelt szerepe van a verseny alakulása szempontjából, mert jó kiindulást jelent az elődöntőre, az onnan továbbjutók pedig a fináléba is magukkal viszik az eredményt.

Az elődöntőt szombaton rendezik két 18 fős csoportban, mindegyikből kilenc öttusázó jut majd a vasárnapi fináléba. A mezőny a körvívást követően átköltözik a Versailles-i kastély parkjában kialakított versenyközpontba. Az olimpián a világkupadöntőhöz hasonlóan már az elődöntőben is lesz majd lovaglás. Szombaton az A csoport 9.30, a B pedig 13.30 órakor kezd. A döntőt vasárnap 11 órától rendezik.

Korábban írtuk