„Azért is választottam, hogy a sportolókkal megyek a hajón, mert ülhetnék az elnökökkel is, csak még egyszer át szerettem volna érezni azt a fajta meghatottságot, vagy azt a furcsa érzést, amikor a sportolók belépnek ide, bár most nem a stadionba, hanem a folyón. A sportolóknak ez egy óriási élmény, még akkor is, ha hosszú tortúra, mert emlékszem minden olimpián a megnyitó előtt nagyon sokat kellett várakozni a stadion előtt, de ezt feledteti, amikor beérkezünk a nézők elé” – mondta az M4 Sportnak a megnyitón Gyulay Zsolt, aki azt is megjegyezte, közel másfél éve készülnek arra, hogy minden rendben legyen a nyári játékokon, de „kicsit franciás a szervezés” és semmi sem úgy sikerül, ahogy azt eltervezték.

Hirdetés

A MOB-elnök azt is elmondta, hogy szombaton sűrű program vár rá.

„Van még félhivatalos programunk holnap délelőtt, de szerettem volna rögtön, reggel kilenckor Pétervári-Molnár Bendegúz előfutamára kimenni. Éppen édesapjával, edzőjével Molnár Zoltánnal beszélgettünk itt, és felidéztük a szöuli emlékeket, mivel együtt versenyeztünk ott, de remélem, hogy minél előbb ki tudunk majd menni a versenyekre. Természetesen délután már ott kell, hogy legyek a víváson, és máshol is. Nagyon sűrű a program, ami össze van nekem állítva és szeretnék minél több sportversenyen ott lenni” – hangsúlyozta Gyulay Zsolt.

A nyitóünnepséget az olimpiatörténetben szokatlan módon nem egy stadionban, hanem városi helyszínekre tervezték, a Párizs legyen az emberek olimpiája (nyitott játékok) gondolat jegyében. A nemzetek sportolói 80 hajóban, 6 kilométer hosszú útvonalon, Párizs ikonikus nevezetességei között vonulnak fel a Szajnán, a protokolláris eseményeket a mini stadionná alakított Trocadéro kertbe tervezték.

Korábban írtuk

Az olimpia megnyitója 19.30-kor kezdődött a Szajnán. A folyópartra több mint 300 ezer embert vártak, és mintegy 120 állam- és kormányfő is jelen van a ceremónián. A különleges eseményt mintegy 45 ezer rendfenntartó biztosítja, Párizs felett 150 kilométeres körzetben lezárták a légteret.