Halálos ugrás: fiatal tornász vesztette életét Oroszországban
Gyászol az indonéz sportvilág: elhunyt Naufal Takdir Al Bari, az a mindössze 19 éves tornász, aki hazáját képviselhette volna a 2028-as Los Angeles-i olimpián. A fiatal sportoló szeptember második felében szenvedett súlyos sérülést egy oroszországi edzésen, majd tizenkét napig tartó, intenzív kórházi kezelés után hunyt el.Az Indonéz Torna Szövetség közleményben erősítette meg a tragédia hírét, amelyben úgy fogalmaztak: „Gyászol az Indonéz Torna Szövetség, miután sportolónk, Naufal Takdir Al Bari elhunyt. A 19 éves tornász azután halt meg, hogy 12 napon át kezelték a GA Zakharyin kórház intenzív osztályán”.
Az orosz torna szövetség tájékoztatása szerint a fiatal sportoló súlyos nyaksérülést szenvedett, amikor egy korláton végzett gyakorlat közben a szivacsra zuhant.
A tragikus eset körülményeit az orosz hatóságok és a sportági vezetők is kivizsgálták. Vaszilij Titov, az Orosz Torna Szövetség alelnöke a Telegramon azt írta: „Lezártuk a szükséges vizsgálatot, és minden körülményt feltártunk, amely a sérüléshez vezetett. Sajnos a sportoló nem volt felkészülve egy ilyen összetett elem végrehajtására”. Azt ugyanakkor továbbra sem hozták nyilvánosságra, a tornász pontosan milyen gyakorlatot próbált bemutatni a tragédia előtt.
A haláleset különösen nagy visszhangot váltott ki Indonéziában, ahol Al Barit az egyik legígéretesebb sportolónak tartották. Az volt a célja, hogy bekerüljön a 2028-as olimpiai keretbe, és hosszú felkészülésének egyik állomása volt az oroszországi edzőtábor.
