Hirdetés

A tragikus hírt a Marokkói Labdarúgó-szövetség is megerősítette.

Az egykori 35 éves középpályás – aki 2021-ben vonult vissza – a sajtóhírek szerint szívrohamban halt meg.

Barrada Franciaországban született, és a PSG ifjúsági csapatában kezdett játszani, mielőtt 2010-ben a Getafe együtteséhez igazolt, ahol egy évbe tellett, hogy az első csapatba kerüljön. Ott két szezont töltött el a legjobbak között, debütált az Európa-ligában is, mielőtt 2013-ban Al Jazirához került. 2014-ben visszatért Franciaországba, a Marseille-hez.

(forrás)

Korábban írtuk