A magyar bajnokcsapat a sikeres elmúlt éveknek köszönhetően ezúttal csak a kvalifikáció második fordulójában kezdi meg szereplését a sorozatban, ez pedig azt jelenti, hogy ha továbbjut, akkor legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtábláján lesz érdekelt ősszel.

Hirdetés

A zöld-fehéreket immáron a holland Pascal Jansen irányítja, a szakember Dejan Stankovic helyére érkezett a klubhoz.

Az első mérkőzés előtt a stáb leadta azon játékosok listáját az UEFA-nak, akik a párharc során a keretet alkotják majd: az együttesben számos fiatal magyar játékos szerepel, többek között Katona Bálint, Gruber Zsombor, Kaján Norbert és Tóth Alex is. Rajtuk kívül sok nyári érkező is lehetőséget kaphat majd, mint például a brazil Kady Borges és Raul Gustavo vagy éppen a belga Philippe Rommens.

„Hosszú és sikeres felkészülésen vagyunk túl, minden játékos keményen dolgozott az első hetekben, így az edzői stáb számára nem volt könnyű kijelölni az első meccskeretet. Ugyanakkor tudom, hogy Pascal Jansen és segítői a lehető legjobb döntést hozták meg a csapat összeállításakor, és bízom benne, hogy ez a pályán is látszódni fog. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a keret korántsem végleges, a következő selejtezőkörre egy teljesen új listát is leadhatunk”

– mondta el a klub honlapján Hajnal Tamás sportigazgató.

Korábban írtuk

A keddi összecsapást az M4 Sport 20 órától élőben közvetíti.