Hittel és tudással az élet akadálypályáján

A központi pályaudvar előtti térre beszéltük meg a találkozót, a vonat épp befutott Heerhugowaardból. Különös természeti jelenség itt északon, hét ágra süt a nap, nincs szél (ami még különösebb), és a hőmérséklet is kellemes. Szabó-Feltóthy Eszter a főváros nyugati részéről, biciklivel és széles mosollyal az arcán érkezett. Látszólag gyorsan felvette a holland tempót, és a szavai is ezt erősítik meg.

– A biciklizést nagyon meditatív tevékenységnek tartom, ráadásul itt az egész város erre épült ki, hogy mindenki ezt a fajta közlekedési módot válassza. Már két percet sem tudok meglenni bringa nélkül, kicsit olyan, mint másoknak az autó. Csodás ez a város, az emberek életszemlélete is tetszik, kicsit direkt, de zárkózott.

Most találkoztunk először; bár a decemberi, hazai rendezésű rövid pályás világbajnokságon és a párizsi olimpián is mindketten részt vettünk, valahogy mindig elkerültük egymást. Végül Hollandia lett a közös pont. Véletlenül derült ki, hogy Szabó-Feltóthy Eszter tanulmányai miatt Amszterdamba költözött, és mivel egy baráti látogatás miatt az út erre hozott, adódott a lehetőség a találkozásra. A Dam tér felé sétálva kiderült, soha nem versenyzett és nem is járt Hollandiában, és az eredeti célja szerint Németországban tervezte folytatni a tanulmányait, mégis az Amszterdami Egyetem matematika szakán kötött ki.

– Az ismeretlenbe jöttem. Visszatekintve, merész lépésnek tűnik, pedig egyáltalán nem vagyok merész – mesélte vidáman. A mosoly amúgy is az egyik fő ismérve.

A beszélgetés során kiderült, amikor a 2023-as, áprilisi országos bajnokságon megúszta az olimpiai szintet és élete eddigi legjobb idejét 200 méter háton (2:08.85), végiggondolta, milyen utat válasszon Párizs után. Abban biztos volt, hogy az olimpiai ciklus közepén nem változtat az életén, viszont tisztán látta maga előtt, az ötkarikás játékokra történő másfél éves kőkemény felkészülés után szüksége lesz új impulzusokra. Két szempont vezette: hogy az úszást továbbra is magas szinten folytathassa és hogy a tanulmányaiban is haladhasson előre. Több európai egyetemmel és úszócsapattal felvette a kapcsolatot. Végül, mivel Amszterdamba nyert felvételt és a holland válogatott is szívesen fogadta, döntött. Persze nem a megszokott élsportolói utat választotta, hanem teljes egészében a tanulmányi eredményei miatt került be a nívós amszterdami egyetemre.

– Példa nélküli, önálló utat választottam és vállaltam. Engem nem idehívtak, hogy tanuljak náluk sportösztöndíjjal. Az életemben az élsport és a tanulmányaim ugyanolyan fontosak, időszakonként változik, éppen melyik élvez elsőbbséget. Életem álma, hogy legyen egy olyan évem, amikor csak a tanulásra koncentrálhatok, és nincs mellette úszás vagy munka! Mindig zavarta a maximalista agyamat, ha az egyetem mellett úszok, egyszerűen nem tudok annyi időt és energiát fordítani a tanulmányaimra, amennyire képes lennék. Az amszterdami döntésemre befektetésként tekintek. Tudomásul kell venni, ha kenyeret akarsz, az pénzbe kerül. Én most sokat költök az egyetemi tanulmányaimra, de az életembe való befektetés és a jellemfejlődésem szempontjából is érzem a pozitív hatását. Eleinte nehezebben találtam meg a célom a tanulmányaimban, mostanra talán összeállt egy idealisztikus kép a fejemben, ami nem biztos, hogy megvalósítható, de azért küzdök, hogy sikerüljön.

Élete folyamatos egyensúlyozás a tanulás és az úszás között. Mindegyikben a legjobbjára törekszik, sokszor jutott el az önmarcangolásig, hogy egyik miatt a másik háttérbe szorul. És általában az úszás nyert.

– Onnantól, hogy leérettségiztem, nehéz volt az elfogadnom, hogy minden volt osztálytársam jobban halad a tanulmányaival, mert nincs mellette munkája vagy profi sport. Nagyon nehezen rendeztem magamban, hogy a tanulmányaimmal nem fogok olyan iramban haladni, ahogy szeretnék és amire képes lennék, mert az úszás is legalább egy negyvenórás főállásnak felel meg – de néha inkább jelentősen többnek. Most már talán nem gyötrődöm. Jelenleg úgy érzem magam, mint a gimiben, mármint abból a szempontból, hogy a tanulást és az úszást is száz százalékon nyomom, legyen bármennyire nehéz is, mert valójában ebben a közegemben érzem jól magam.

Vegyészmérnök szakon kezdte felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Nem mondott le a BME elvégzéséről sem, és tervei között még a tanári végzettség megszerzése is szerepel. Korábban a szintén BME-hallgató Varga Ádám olimpiai ezüstérmes kajakosnál érdeklődtünk arról, hogy fizikatanulmányait mennyire tudja kamatoztatni a vízen, de ilyen szinten nem kapcsolja össze élete két pontját. Eszterrel más a helyzet.

– Számokban gondolkodom, táblázatok vannak a fejemben, rendezett káosz jellemez. Saját szórakoztatásomra rajzolok függvényeket úszásról, számadatokról, nagyon sok adatot megjegyzek a világ úszósportjából. A kettőt igenis lehet ötvözni, ráadásul részese vagyok egy érdekes projektnek is. Egyik ismerősöm tagja annak a máltai kutatócsoportnak, akik mesterséges intelligenciát programoznak úgy, hogy az úszást is megértse. Azt még nem látom, milyen hasznot hoz a kutatás, de én leszek az úszó, aki a sportrészét hozzáadja. A vegyészmérnökséggel meg az is benne volt az elképzeléseimben, hogy antidoppingvonalon helyezkednék el.

Ha már táblázatok, grafikonok, egy halom számadat és időeredmény: a győztes képlet kiszámolása is érdekli.

– Egyébként elég bonyolult a képlet – nevette el magát –, mert fel lehet rajzolni kétdimenziós függvényként, hogy a befektetett munka alapján bizonyára lineáris lesz a fejlődés, de saját kutatási és tapasztalati úton szerzett tudásom azt mondatja inkább velem, hogy nemcsak három-, hanem inkább egy végtelen dimenziós függvényről beszélünk. Próbálom megtalálni az igaz ösvényt.

Az igaz ösvényt keresve számtalan akadály áll előtte, melyek leginkább kérdések és kétségek formájában jelennek meg, hosszú és nehéz úton kell végighaladnia, a legnagyobb félelme, ha elveszíti a fókuszt.

– Tizedik lettem Párizsban, nagyon közel volt az olimpiai döntő. Akkor fogalmazódott meg bennem kristálytisztán, hogy folytatni akarom, Los Angelesig mindenképp, mert szeretnék bejutni a nyolcas döntőbe. Azóta eltelt fél év, szembejött itt velem a realitás, úgy érzem, folyamatos próbatételeknek vagyok kitéve, mintha egy olyan teszt alatt állnék, amiben állandóan felmerül a kérdés: biztos ezt akarod? Ha igen, akkor törd át a határt! Számomra keresztre feszülés a tanulmányi utam, mert alapvetően nagyon fontos az életemben, de olykor választani kell, hogy nyolcas döntő vagy vegyészmérnöki diploma? Eddig időszakos választásokként éltem meg, de ahogy halad az idő és idősödöm, már nem időszakos döntés lesz. Attól félek, ha fél évig elmegy a fő fókusz az úszásról a tanulmányok felé, akkor nem fogok tudni visszatalálni. Sokat gondolkodom ezen. Mindig az a kérdés merül fel bennem, ha nem az úszás lesz a középpontban, az mennyire menekülőút? Azt elemzem: vajon megijedtem a feladattól, hogy soha nem is jutok be legjobb nyolcba és ezért választanám a civil életet? Vagy ténylegesen az én akaratom, hogy a tanulmányaimra figyeljek? Visszamenőleg sosem kárhoztatom magam egy-egy döntésért, mert abban a pillanatban azt éreztem jónak. Egyelőre úgy vagyok vele, szeretem az úszást annyira, hogy azt kívánom magamnak, ne menjen el a fókusz, mert ha megtörténik, az számomra azt jelenti, hogy vége. Azt most kimondhatom, hogy az úszást még mindig fontosabbnak érzem.

Amikor az ember elvész az élet sűrűjében, az egyensúly megtartásában a céljai felé vezető akadálypályán, az önelemzésben és a magában lejátszott kérdezz-felelekben, mindig megkapja a választ, ha hisz benne. Bár Eszter találkozásunkkor zárt garbót viselt, a kereszt mégis jól látható volt a nyakában, és nem (csak) ékszerként funkcionál. Sokkal több annál. A vallás és a hit témakörét érintve ismét rácsodálkoztunk, a 23 éves fiatal lány, korát meghazudtoló módon, mennyire éretten és intelligensen válaszolt. Mint kiderült, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba járt, és a vallás nagyon is fontos része az életének.

– Vallásos neveltetésben részesültem, és örülök, hogy az évek alatt még közelebbinek érzem magamhoz. Hozzám tartozik. Próbálok keresztény emberként viselkedni és ettől soha nem akarok eltávolodni. Itt, Amszterdamban is eljárok templomba – bár holland nyelven hallgatom a istentiszteletet, és nem értek még mindent. Sokat gondolkodom a hitről. Beszélgetek és kérdezek embereket az istenképükről, és nem titkoltan zavar az a típusú válasz, ami arról szól, hogy „van valami felettünk álló erő, de nem hiszek Istenben”. Ez nekem szimplán a hozzáadott tudás hiányát jelenti. A Heidelbergi káté is azt írja a „mi az igaz hit?” kérdésre: „Az igaz hit ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett.” Szóval ez az ismeret hiányzik az emberekből. Nem értem, ha egyszer megfogalmazzák, hogy van valami, ami felettem áll, miért nem lehet kimondani, hogy ez az Isten? Ettől valamiért sokan ódzkodnak. Hittérítő nem vagyok, bár tudom, feladatom lenne, de azért próbálok felelősségteljes keresztény lenni.

A kávé már rég elfogyott, és ahogy mondani szokás, jó társaságban repül az idő, mégis ideje volt indulni. Még átbeszéltük a jövőbeli célkitűzését. Eszter úgy fogalmazott, Párizs után elszántan szállt ki a vízből és ugyanígy ugrott vissza, azt azonban nem ismerte fel, mennyit vett ki belőle az olimpiai felkészüléssel járó elmúlt másfél-két év. Hatása azonban a tél elején jelentkezett.

– November-december környékén ütött vissza minden. Szétestem. Érzékeltem, ebből az állapotomból nem lehet eredményt kihozni. Most már összeszedettebb vagyok. A korábbiakban mindig tudtam az adott év célkitűzését, ezúttal kisebb részletekre, szakaszokra bontom a nyári világbajnokságig hátralévő hónapokat. Ami a többit illeti, alapvetően hasznosnak gondolom a Hollandiában töltött időszakot; ha megoldható, maradnék, de konklúziót arról, mire is volt jó ez az év, később tudok levonni.

Séta közben a napot néha beárnyékolta egy-egy nagyobb és vészjósló fekete felhő, de Hollandiában megtanulja az ember, hogy az időjárás pillanatok alatt változik. Ez alkalommal csodás képet festett az égboltra. Közösen gyönyörködtünk még a látványban, majd visszapattant a biciklire, és eltűnt az amszterdami kétkerekes közlekedési forgatagban.

Egy 23 éves magyar lány a járt út helyett a járatlant választotta, válogatott úszóként, sportösztöndíj nélkül, angol nyelven matematikát tanul az amszterdami egyetemen. Talán beszélgetésünk is másként alakul, ha a magyar, és nem a holland fővárosban készül, de a véletlenek kedvező alakulása különleges történetet írt. Isten útjai (néha) kifürkészhetetlenek…