Kerkez Milos az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2025. június 3-án
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A 21 éves magyar válogatott hátvéd az elmúlt szezonban a szintén angol Bournemouth mindegyik bajnoki mérkőzésén pályára lépett, két gólja és hat gólpassza volt, remek teljesítményt nyújtott, ezzel bekerült a szezon álomcsapatába.

A Liverpoolnak így már három magyar játékosa van: Kerkez mellett a magyar válogatott eddig is ott futballozó csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, illetve a szintén frissen igazolt kapus, Pécsi Ármin.

Hirdetés

A vajdasági Verbászon született Kerkez a Győri ETO-ban mutatkozott be a felnőttek között, majd az AC Milannál és a holland AZ Alkmaarnál töltött egy-egy idényt követően 2023-ban került a Bournemouth-hoz.

A magyar válogatottban eddig 23-szor szerepelt, gólt még nem szerzett.

„Igazi megtiszteltetés és kiváltság számomra, hogy a világ egyik legnagyobb, Anglia legnagyobb klubjában szerepelhetek. Nagyon boldog és izgatott vagyok”

– idézte Kerkezt a Liverpool honlapja. A balhátvéd elárulta: most néhány napra hazatér pihenni, de már nagyon várja, hogy a Vörösök edzőfelszerelését magára öltve megkezdje a tréningeket és a felkészülést a következő idényre.

Az átigazolásról részleteket nem hozott nyilvánosságra az angol klub, annyit azonban a beszámolójában megemlített, hogy hosszú távú szerződést kötött Kerkezzel. Szigetországi sajtóhírek szerint a játékos 40 millió fontért (18,76 milliárd forintért) váltott csapatot, s öt évre írt alá az együtteshez.


Az angol labdarúgó Premier League történetének magyar játékosai

Kozma István: Liverpool – 1992-93

Gera Zoltán: West Bromwich Albion, Fulham – 2004-06, 2008-14

Király Gábor: Crystal Palace, Aston Villa – 2004-05, 2006-07

Torghelle Sándor: Crystal Palace – 2004-05

Priskin Tamás: Watford – 2006-07

Fülöp Márton: Sunderland, Manchester City, West Bromwich Albion – 2007-10, 2011-12

Halmosi Péter: Hull City – 2008-09

Kurucz Péter: West Ham United – 2009-10

Bogdán Ádám: Bolton Wanderers, Liverpool – 2010–12, 2015–16

Buzsáky Ákos: Queens Park Rangers – 2011–12

Szoboszlai Dominik: Liverpool – 2023-

Kerkez Milos: Bournemouth, Liverpool – 2023-25, 2025-

Pécsi Ármin: Liverpool – 2025-

A magyar válogatott Kerkez Milos elárulta, már hetek óta izgatottan várta, hogy aláírhassa szerződését a Szoboszlai Dominiket és Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpool FC labdarúgócsapatához.

„Ilyenkor nem lehet sok nyugalma az embernek, hiszen ez a Liverpool, én pedig Liverpool-játékos akartam lenni. Szerintem minden gyereknek ez az álma. Szinte minden nap vártam, mi történik. Azt akartam, hogy apám végre szóljon, és körülbelül egy hete mondta, hogy jól alakulnak a dolgok, ezen a héten iderepülünk” – mesélte Kerkez abban a videóinterjúban, amelyet a labdarúgóklub bocsátott az MTVA rendelkezésére.

A 23-szoros válogatott védő arra utalt, hogy a profi sporttal kapcsolatos ügyeit évek óta részben az édesapja, Sebastijan Kerkez intézi.

Felidézte, hogy 13-14 éves kora óta nagyon kedveli a Liverpoolt, amelynek legendás balhátvédjei közül a norvég John Arne Riise és a skót Andrew Robertson a kedvence, sok felvételt nézett róluk.

„Még fiatal vagyok, sokat akarok tanulni és fejlődni, és remélem, egy nap eljutok az ő szintjükre. Ez egy olyan klub, amelyik nyerni akar, és nyernie is kell. Nagy dolog, hogy már én is ide tartozom” – szögezte le.

Meglátása szerint az előző szezonban egyértelműen a Liverpool FC uralta az angol bajnokságot – amelyet tízpontos előnnyel nyert meg -, amiért természetesen jár a gratuláció, de mindig többre kell törekedni, vagyis van esély a legutóbbi szezonra alapozva tovább javulni.

A Liverpool FC honlapján megjelent interjúban a futballista felidézte, Richard Hughes – az akkori technikai igazgató – komoly szerepet játszott abban, hogy a Bournemouth-hoz került, most pedig a Liverpool sportigazgatójaként szintén sokat tett a klubváltásáért. Elárulta, hogy Arne Slot vezetőedzővel és Hughes-zal hármasban beszélgettek a tervekről, a taktikáról, és arról, szerintük miben tudna még fejlődni, hogyan tudna a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak.

„Amikor az edző személyesen beszél veled, az nagy dolog, az a tisztelet jele. Akkor már végképp nem gondoltam arra, hogy máshova akarnék menni. Mindig is a Liverpool volt a célom” – magyarázta Kerkez.