A beszélgetésből, amelyben Bach mellett Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottságnak az európai életmód előmozdításáért felelős görög alelnöke és Sztoljarov vett részt – aki afrikai politikusnak adta ki és maszkírozta el magát -, szerda éjjel mutatott be részleteket a Pervij Kanal állami tévécsatorna. A 27 perces tárgyalás fináléjában Sztoljarov egy közös ima elmondását javasolta beszélgetőpartnereinek annak érdekében, hogy a sportvezető a helyes döntést hozza az oroszországi versenyeken való részvételről. Megkérte Bachot és Szkínászt, hogy jobbjukat a szívükre téve ismételjék utána, amit mond.

Hirdetés

„Ma van Szent Vovan és Szent Lexus ünnepe – ők a kontinens hősei. Hozzád fordulok, Istenem, hogy segíts a helyes döntés meghozatalában! Szent Vovan és Szent Lexus, segítsetek nekem a helyes döntést meghozni, hogy megakadályozzuk ezeket a Barátság-Játékokat”

– hangoztatta jelmezében Sztoljarov.

Bach a felvétel szerint utánamondta a „szentekhez” intézett köszöntést, Szkínász pedig a „fohász” után kijelentette: „Most, hogy isteni sugallatunk van, semmi sem mehet rosszul!”.

A beszélgetés során a NOB-elnök propagandashow-nak nevezte a közelgő oroszországi versenyeket, és kijelentette, hogy minden résztvevője automatikusan Oroszország támogatójának tekintendő az Ukrajnával szembeni konfliktusban. Szkínász felvetette, hogy az EU adjon ki nyilatkozatot a Moszkvában és Jekatyerinburgban 2024. szeptember 15. és 29. között megrendezendő Barátság Játékok ellen.

Korábban írtuk

Dmitrij Szviscsov, az orosz parlementi alsóház testnevelési és sportbizottságának elnöke csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Bach nevetségessé vált. Hozzátette, hogy az ENSZ-nek be kellene avatkoznia a helyzetbe, és ki kellene vizsgálnia a NOB-vezető politikai töltetű és diszkriminatív kijelentéseit.

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szintén átfogó vizsgálatot sürgetett Bach tevékenységéről. Meglátása szerint lényegében a NOB-elnök „vált a karmesterévé az egész oroszellenes huzavonának az olimpiai intézményekben és intézetekben”.

A beszélgetés korábban ismertetett részében a NOB-elnök elismerte: az általa irányított testület arra kérte az Ukrán Olimpiai Bizottságot, hogy figyelje a neten az orosz sportolók hazafias kijelentéseit annak érdekében, hogy megakadályozzák részvételüket a párizsi olimpián. A sportvezető azt is elmondta, hogy azok az afrikai sportolók, akik részt kívánnak venni az Oroszország által megtartandó barátság játékokon egyebek között azt kockáztatják, hogy nem indulhatnak többé a jövőbeni olimpiákon.