Hirdetés

Altorjai Anita hozzátette: a Nemzeti Sportrádió elérhető lesz a közmédia internetes sportfelületein és az új applikáción, így a nemzetisport.hu felületén is.

A vezérigazgató felidézte, hogy 2015-ben új fejezet kezdődött a közmédia történetében: elindult az M4 Sport azzal a céllal, hogy minél teljesebb kínálattal szolgálja ki a nézői, szurkolói igényeket. A sportcsatornához csatlakozott 2020-ban az M4 Sport+, majd az interneten is elérhetővé váltak a sporttal kapcsolatos közszolgálati tartalmak.

Mindezzel párhuzamosan – folytatta – 2022 januárjában jeles állomásához érkezett a rádiós sportsugárzás: megszólalt a Sportrádió.

„Nagy kihívásnak felelt meg a rádió stábja, és minden elismerést megérdemel, hogy azt az itthon járatlan utat, amit a sportrádiózás jelent, elkezdte kitaposni” – tette hozzá. A közszolgálati sportcsatornák és a Sportrádió ugyanakkor párhuzamosan működik, de utóbbinak nehezebb a dolga, hiszen a közvetítési jogok javát a közszolgálati média birtokolja – jelezte.

Korábban írtuk

Altorjai Anita szerint a közmédia berkeiben jó ideje gondolkodtak azon, miképp lehetne még inkább kiszélesíteni, teljessé tenni a közszolgálati média sportpalettáját.

„Elsődleges feladatunk, hogy a sportszerető magyarok minden számukra fontos sporteseményről értesülhessenek. Ugyanakkor az is cél, hogy ne kelljen se időben, se térben alkalmazkodni a versenyek konkrét időpontjához, vagyis akár éjjel kettőkor is lehessen izgalmas eseményeket, vagy a sporthoz kapcsolódó beszélgetéseket hallgatni” – mondta.

A sport az egyik legerősebb nemzeti összetartó erő, nemzeti ügy, mely rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy közös hullámhosszra terelje a magyarokat – emelte ki a vezérigazgató.

„A futballválogatott győzelmeit boldogan ünnepeljük a lelátón és a tv-készülékek előtt, vagy a rádiók mellett, ahogy az olimpiák és más világversenyek hőseit is – ezek az élmények és sikerek évekre, sőt életre szóló élményt adnak” – fogalmazott, hozzátéve: mi, magyarok, sokat köszönhetünk a sportolóinknak, és szurkolóként rendre ki is nyilvánítjuk hálánkat, szeretetünket. Nem véletlenül sorolják a magyart a világ legjobb szurkolótáborai közé.

Elmondta, a közszolgálati média számára ugyanakkor nemcsak a kiemelten támogatott 43 sportág versenyei fontosak, hanem az összes, itthon népszerű sportág, ahogy az amatőr-, a para- és az utánpótlássport közösséget kovácsoló, értéket teremtő eseményei is.

Kitért arra, hogy kiemelt feladat a külhoni magyar sportrajongók kiszolgálása. Vannak nemzetközi szerződések, amelyeket be kell tartani, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy „a magyarság a határokon túl éppolyan élményben részesüljön, mint a határon inneni hallgatók.”

Altorjai Anita elmondta, a Nemzeti Sportrádió hangja a legendás sportriporter, Novotny Zoltán lesz. Mint mondta, ez a választás is jelzi, hogy támaszkodnak a nagy elődökre, miképpen támaszkodnak a közmédia jelenlegi munkatársaira, és a Sportrádió kiváló szakembereire is.

Meghívják a Nemzeti Sportrádióba a korábbi neves sportolókból lett újságírókat, például Csisztu Zsuzsát és Risztov Évát, és tárgyalnak a „sportszakma krémjével”, már visszavonult és jelenleg is aktív sportemberekkel, akiket nem csak egy-egy beszélgetésre invitálnának, de új, eddig kevéssé ismert arcukat is megmutatnák – részletezte.

A Nemzeti Sportrádió műsorfolyama az informatív programajánlókkal, háttér-információkkal színesített Sportreggellel indul – tette hozzá.

Ismertetése szerint napközben sok izgalmas új műsort kínálnak, így például a Magyar Rádió archív anyagait felhasználva, visszaidézik a magyar sport remek pillanatait, magazinműsorokban mutatják be az egyes sportágakat, ellátogatnak edzőtáborokba, sportklubokhoz.

Műsoron marad a Sportrádió kedvelt vitaműsora, a Sportkör, és visszatér a legendás Körkapcsolás, azonban nemcsak a labdarúgó NB I mérkőzéseiről, hanem más sportágak aktuális eseményeiről is jelentkeznek a riporterek. Az élő tudósítások interjúkkal, háttér-információkkal, esélylatolgatásokkal egészülnek ki. Hétvégenként lesz hallható a slágerlista: neves sportolóinkat kérdezzük kedvenc zenéikről, olvasmányaikról, s programajánlót is kérnek tőlük. Az M4 Sport sporthíradójának hírei a Nemzeti Sportrádióban is elhangzanak – tette hozzá.

Altorjai Anita beszélt arról is, hogy nem véletlen a Nemzeti Sportrádió indulásának időzítése, hiszen június 14-én a magyar válogatott szempontjából is fontos német-skót csoportmeccsel – s az új adó élő bejelentkezéseivel – kezdődik a kontinensbajnokság.

„Nagy rajongója vagyok Marco Rossinak, nincsenek kétségeim, hogy az elmúlt időszak remek menetelése az Eb-n is folytatódik. Azt remélem, ahányszor játszik a válogatott, annyiszor ünneplünk esténként együtt az utcákon, tereken, s kiabáljuk lelkesen, hogy Hajrá, magyarok!” – fogalmazott, hozzátéve: ez lesz a Nemzeti Sportrádió szlogenje is.