Itthon, biztonságban

– Míg egyes úszók a Kanári-szigeteken, Dél-Afrikában vagy a török riviérán zajló edzőtáborokból posztolnak magukról képeket a közösségi oldalakra, addig ön Hódmezővásárhelyről jelentkezett be az elmúlt napokban. Nem irigykedik a többiekre?

– Nyilván egészen más nyitott medencében, 20-30 fokos, napsütéses időben edzeni, de most úgy gondolom, az a legjobb, ha alkalmazkodunk a közegészségügyi helyzethez. Egyáltalán nem bánom, hogy itthon maradtunk. Volt szerencsém sok szép helyre eljutni a pályafutásom során, ebben a helyzetben pedig jobb is, hogy országhatárokon belül vagyunk. Mivel kevesebb a vírusmutáció, nagyobb a biztonság, nem beszélve arról, hogy így hétvégente haza tudok menni a családhoz, ha úgy adódik. Sportkomplexumokkal jól el vagyunk látva, úgyhogy minden adott a sikeres felkészüléshez.

– Milyen pluszt ad az embernek, ha meleg égövi országban készül egy megmérettetésre?

– Normális körülmények között épp az a lényege, hogy elkerüljük az influenzaszezont. A szép idő mindenkire ösztönzőleg hat, javítja a közérzetet, az immunrendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen D-vitamin pedig elég rendesen bombázza olyankor a szervezetet.

– Volt beleszólásuk, hogy utazzanak-e vagy se?

– Mi mindig összeülünk megbeszélni, hogy mi lehet a legjobb megoldás. Most egyöntetűen azt láttuk annak, ha nem moz­dulunk ki Magyarországról.

– Mennyire befolyásolja az úszók mindennapjait a járvány harmadik hulláma?

– Még nem sok mindent tudunk a következményeiről, de őszintén reméljük, hogy a profi sportra nem lesz kihatással. A versenyekre ugyanúgy készülünk, ahogy szoktunk, a személyes kontaktusok számát azonban megpróbáljuk minimálisra csökkenteni. A medencében szerencsére nem vagyunk annyira veszélyben, hiszen elválaszt minket egy pálya, a versenyek előtt, alatt és után pedig tesztelnek minket. Így volt ez most februárban, Nizzában is, ahol a fertőzöttek fennmaradtak a szűrőn.

– Wladár Sándor, a hazai úszószövetség elnöke korábban azt mondta, kicsit pesszimista az olimpiát illetően, mert azt látja, hogy páran elengedték magukat, a járvány miatt nincsenek ott fejben, ahol lenniük kellene. Önt mennyire viselte meg a sportot érintő közel egyéves kényszerszünet?

– Az idősebb versenyzőket jobban megérintette, hiszen sokuknak valószínűleg ez az utolsó lehetőségük, hogy indulhassanak egy olimpián. Nagyon jó formában voltunk a tavalyi felkészülés idején, amikor egyszer csak hazarendeltek minket Törökországból, és közölték, hogy irány a karantén. Nem volt egyszerű feldolgozni a helyzetet. Most már nem aggódom amiatt, hogy mi lesz, úgysem tudom befolyásolni a dolgokat, csak sodródom az árral, és próbálom kihozni magamból a maximumot.

– A mentális felkészültség talán most minden eddiginél többet számít majd.

– Igen, január óta dolgozom pszichológussal. Eddig nem fordítottam elég időt erre, de ebben a helyzetben szükség volt rá. Most már fejben is teljesen rendben vagyok.

– A Golden Tour úszóverseny-sorozat első, nizzai állomása hosszú idő után az első nemzetközi verseny volt, amin indult. Milyen érzés volt részt venni rajta?

– Felemelő. Voltak ugyan itthon is versenyek, de én speciel egyiken sem úgy szerepeltem, ahogy előre elterveztem. Nizzában megtáltosodtam: kicsivel jobbakat úsztam, mint a decemberi országos bajnokságon. Jót tenne nekünk, ha a mostani OB után lenne még lehetőség nemzetközi versenyeken indulni.

– Lesz?

– A nem várt események miatt az idei versenyszezon meglehetősen zsúfolttá vált. Az úszósportban három hónapos ciklusok vannak, amit most lehetetlen lesz tartani: a hazai rendezésű Európa-bajnokság és az olimpia között például alig két hónap telik el. Azt hiszem, ezt az Eb-t el kell majd engednünk. Persze abból a szempontból, hogy versenyezhetünk, hasznos lesz, de semmiképp sem olyan verseny, ahol az ember igyekszik csúcsteljesítményt nyújtani.

– Franciaországban mit tapasztalt, az ellenfelek milyen formában vannak?

– Voltak, akik olyan helyről érkeztek, amit sokkal jobban sújt a járvány, vagy ahol szigorúbb korlátozások vannak érvényben, mint mondjuk nálunk. Ezért is lesz nehéz feladat a fair play szellemében megrendezni ezt az olimpiát. Valószínűleg minden eredményt az adott pillanat fog eldönteni.

– Csalódott lenne, ha csonka mezőnyben kéne versenyeznie?

– Biztosan nem lennék felhőtlenül boldog, akkor sem, ha jó eredményt érnék el. De Tokióban elsősorban magamat szeretném legyőzni, úgyhogy nem érdekel, ki lesz a medencében. Ha huszadik leszek, huszadik leszek. Úgy akarok kiszállni a vízből, hogy nem maradt bennem egyetlen tizedmásodperc sem.

– És milyen reménnyel készül a március 23–27. között esedékes országos bajnokságra?

– Szeretném megtartani a 400 méter vegyesen kivívott olimpiai helyemet, de jó volna szintet úszni 200 méter háton is. A feladat persze nem egyszerű, hiszen a két fő számom versenyeire egy napon kerül sor, de úgy gondolom, országos csúcstartóként kötelességem kijutni ez utóbbi kategóriában is.

– Életében ez az első olyan alkalom az olimpiai felkészülések sorában, amikor újdonsült édesapaként is helyt kell állnia. Hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletet a hivatásával?

– Erről talán érdemesebb volna megkérdezni a feleségemet, Ágit. De a viccet félretéve: próbálok itthon segíteni, amiben tudok, a fürdetés például az én feladatom, de a játékban is partnere vagyok Milánnak. Így, hogy félig tápszeres, az etetésből is ki tudom venni a részem, ami egy pluszkötődést jelent, ezért is élem meg nehezen, hogy most huzamosabb ideig távol kell lennem a családtól. Már nagyon hiányoznak.