Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

– A minap úgy fogalmazott, a siker egyik alapja a munka, munka, munka. Tavaly nevezték ki a férfi vízilabda-válogatott élére Varga Zsoltot, és a szövetségi kapitány is pont ezt a hármas jelszót említette mint egyfajta ars poétikáját. Egy évvel később a pólósok világbajnokok lettek, ön pedig szintén egy év alatt csodát tett, és kollégáival együtt megszervezte a legjobb atlétikai világbajnokságot. Mit gondol erről a párhuzamról?

– Valóban öröm, hogy ez működik. Az élet több területén látunk olyan igazságtalannak vélt eseteket, amikor kevés munkával lehet nagy sikert, sok pénzt, dicsőséget elérni. Vagy éppen fordítva, a sok munka sem hozza meg az eredményt. Mi végigdolgoztuk az elmúlt egy évet, és meglett az eredménye, sőt, jobb lett annál, mint amit megálmodtam. Bár elfogult vagyok az atlétikával szemben, de többet tud ez a sport annál, mint amit elképzeltem. Tényleg nem gondoltam, hogy kilenc napon keresztül napi 3-4 órára le lehet ültetni a lelátóra olyan embereket, akiknek nincs is köze a sporthoz vagy az atlétikához, és mégis életre szóló élménnyel lesznek gazdagabbak. A többség így érezte.

– Tehát a siker titka a munka, munka, munka?

– Azért egy évvel ezelőtt, mielőtt átvettem a szervező cég vezetését, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség aggodalmát fejezte ki, hogy a hátralévő idő mihez lesz elég. Szigorúan elkezdték figyelni, hogyan dolgozunk. Választhattuk volna a biztonságos utat, és koncentrálhattunk volna csak arra, hogy a versenyszervezéssel minden rendben legyen. A vb akkor is lemegy, de szerintem nem lett volna ennyi néző, és nincs ekkora visszhangja. Nem ezt a biztonságosnak vélt utat választottuk, hanem ha már megkaptuk a lehetőséget, hogy atlétikai vb-t rendezhet Magyarország, a lehető legtöbbet akartuk kihozni belőle. Ezt az elvet követtük, és az eredményét láthattuk kilenc napon keresztül. Azt hiszem, így utólag már tudom a titkot. A munka hármas mellett az a sok apróság jelentette a sikert, amit korábban a beszélgetéseinknél „színes kavicsoknak” neveztem. Lehet, apróságnak tűnik, de a felvezető kampány, az újfajta jegystratégia – aki sportol, kedvezményt kap –, Sulihős és Jószolgálati Programok, az együttműködések az Erzsébet-táborral, a Rákóczi Szövetséggel, az utazási kedvezmény, az ársapka, a szurkolói zónák, a Medál Pláza, a legyező- és vízosztás a hőségben vagy akár az is, hogy be lehetett vinni saját üdítőt, szendvicset a stadionba, mind-mind együtt járultak hozzá a sikerhez. Az emberek végig azt érezhették, hogy nem akarják őket lehúzni, átvágni, hanem tényleg őszinte a szervezőbizottság azon törekvése, hogy élményt adjon, és a néző csodát lásson.

Korábban írtuk

– Egy pillanatra maradnék a vízilabdás hasonlatnál azért, mert szinte újra kellett építeni a pólócsapatot ahhoz, hogy eljussanak idén a világ tetejére. Valójában mennyire nehéz helyzetben vette át a vb szervezését, és mennyire kellett a csapatépítéssel kezdenie a munkát? 

– A hazai atlétikai világbajnokság szervezőmunkája 2019 januárjában indult el, és 2022 nyarán történt váltás a szervezőbizottság élén. A májusban sportállamtitkárrá kinevezett Schmidt Ádám kormánybiztosként megkapta a feladatot, hogy felügyelje az atlétikai vb szervezését. Schmidt Gábor helyettes államtitkárral közösen döntöttek úgy, hogy engem tisztelnek meg a bizalmukkal és neveznek ki a világbajnokságot szervező cég élére. Szeptemberben én megkaptam egy kész csapatot, de az előző vezérigazgató távozásával egy időben többen felmondtak. Ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy leváltanak mindenkit, aki az előző érához tartozott. Éreztem magamon ezt a fajta nyomást, de nem tettem meg. Szerettem volna megérteni, melyek azok a területek, ahol jól zajlott a munka, és melyek azok a területek, ahol másfajta hozzáállásra van szükség, vagy nekem más az elképzelésem a vb-ről, mint ami a korábbi vezetésnek volt. Egy dolgot akartam megértetni és elhitetni mindenkivel, hogy nekünk egy célunk lehet: a legjobb atlétikai világbajnokságot megszervezni. Mindenkitől azt vártam el, hogy csak a vb sikere lehet a fókuszban. Ha valakinek egyéb gondolata is van egy sportesemény megszervezésével kapcsolatban, vagyis saját karrierjét akarja építeni, saját érdekeit nézi, azt én nem szeretem és nincs közös utunk. Az első hetekben a legtöbb kolléga szemében még én voltam a híradós, ezt a gondolkodást kellett átfordítanom arra, hogy én vagyok az az ember, aki a legjobb atlétikai vb-t akarja megszervezni. Sokan furán néztek rám a kezdeteknél, hogy tényleg nincs más szándékom? Nem rokonokat akarok betenni pozícióba, nincs saját cégem, aminek megbízásokat adnék? Kiderült, hogy nincs. A részben újjászervezett csapattal ezután egymásra találtunk, és mindenkit egy érdek hajtott, hogy jó legyen a vb.

– Mennyire gondolt arra, hogy ebből nagy bukás is lehet? Vagy végig hitt a győzelemben? 

– Voltak olyan pillanatok, amikor azt gondolta az ember, hogy ebből semmi nem lesz. Épült a Nemzeti Atlétikai Központ, de egy éve se lelátó, se szék, se fű, se Mondo pálya, semmi nem volt, csak az ígéret, hogy minden lesz. A helye megvolt az edzőpályának, de még a földmunkák se kezdődtek el… Mindezek ellenére és a háború, a gazdasági problémák, egyéb hátráltató politikai ügyek miatt sem volt soha veszélyben a hazai világbajnokság. Biztos volt, hogy lehozzuk a kötelezőt, de az már egy izgalmasabb kérdés volt, hogy ülnek-e majd emberek a lelátón, vajon nézik-e a tévében, vajon úgy jönnek ide a versenyzők és a résztvevők, hogy kóvályognak a reptéren és öt óra alatt elviszik őket valamilyen szállodába, és még sorolhatnám. Nagyon sokat kellett azért dolgozni, hogy megtöltsük a lelátót, legyenek nézők és minden résztvevő tökéletes kiszolgálásban részesüljön. A sima vb is sok pénzbe került volna, de az extrák, amiket a kollégákkal együtt melléraktunk, mind saját ötletből fakadtak, és nem mondom, hogy nem került így többe a vb, de sokkal több hasznot is termelt az országnak.

– Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetője kijelentette: mostantól a budapesti világbajnokság lesz a mérce a következő nemzetközi események megrendezésénél. Talán ez a legnagyobb dolog, amit az ember elérhet a szervezőcég vezetőjeként.

– Itt köszön vissza a munka, munka, munka. Ha visszatekintek az elmúlt egy év naptárára, pontosan meg tudnám mondani, mennyi munkaóra áll minden döntésünk mögött. Nem követtük azt a fajta mentalitást, hogy „ezt nem lehet megcsinálni”, „hagyjuk, mert nehéz, bonyolult”, „jól van az úgy”. Nem ismertük ezeket a válaszokat.

– Utólag sokan magukénak érzik az atlétikai világbajnokságot. Karácsony Gergely szerint például a főváros támogatása nélkül nem lett volna atlétikai vb Budapesten. A világsiker hatására sokan érkeznek learatni a babérokat?

– Nincs ebben semmi meglepő. Egy dolog miatt emeltem fel a szavam, mert a kollégáim, a versenybírók és az önkéntesek számára éreztem sértőnek, hogy valakik úgy tesznek, mintha közük lenne a sikerhez, miközben a valaha volt legjobb atlétikai világbajnoksághoz az a nagyjából 10 ezer ember kellett, aki dolgozott a vb alatt és az a jó pár száz, aki dolgozott a vb előtti szervezési szakaszban. Akik a gátat tették a pályára vagy a beengedő kapunál álltak, vagy a mosdókat takarították folyamatosan, felépítették a szurkolói zónát, napestig lehetne sorolni. Az, hogy kibújtak a föld alól olyanok, akiket a szervezési szakaszban nem láttunk, rosszabb esetben még akadályozták is a munkát, az nem okozott meglepetést. Sőt jó hír, mert újabb bizonyíték, hogy sikeres volt az atlétikai világbajnokság.

– Ezért is volt fontos, hogy a záróünnepélyen szerepet kapjanak azok az emberek, akik valóban dolgoztak a világbajnokság sikeréért? 

– Nagyjából a világbajnokság közepénél gondolkodtunk azon, hogyan zárjuk le. Szerettük volna megvárni, milyen lesz a hangulata az egész vb-nek. Amikor látszódott, hogy mekkora siker, akkor döntöttük el, hogy legyen egy fieszta a végén. Egy nappal később, a vb zárását követően tartottunk egy szervezőbizottsági bulit az önkéntesekkel, ahol tucatjával mondták el, hogy életük legjobb élménye volt, hogy bevonulhattak a pályára, a sta­dion közepére. A döntésnél még fel sem fogtam, mennyire fontos lesz sokaknak, hogy megkapják azt a dicsőséget, amikor néhány percre rájuk figyelt a közönség meg a televíziók által a fél világ.

– Figyeltem, de nem láttam a meghatottságot és a könnyeket az arcán, amit korábban a záróünnepségnél várt.

– Azt hittem, a záróünnepségen lesz érzelmi felszabadulás, sírás, könnyek, meghatódás, de teljesen „elrontotta” a megelőző napokban Sebastian Coe és azok a magyar és külföldi sportolók, sportvezetők, más sportágak képviselői, akik már a világbajnokság alatt gratuláltak és azt mondták, ilyen vb-t még nem láttak. Egyébként a legelső nap délelőttjén hatódtam meg, amikor a vihar miatt két órával elhalasztottuk a gyaloglás rajtját, de az emberek valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a szakadó eső ellenére álltak a Hősök tere környékén, az Andrássy úton és szurkoltak. Utána, amikor mentem át a stadionba a Hungária körúton, voltak elgyengülős pillanataim…

– Megszervezte a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, a legjobb atlétikai világbajnokságot. Innen merre visz az útja?

– A Nemzetközi Atlétikai Szövetség felkért, hogy segítsük tapasztalatunkkal a következő világeseményeket. Jó lenne itthon is levonni a tanulságokat, hogyan lehet más világversenyből a lehető legtöbbet kihozni. Azt is komolyan gondoltuk, hogy a vb hatására sportosabb életmódra kell ösztönözzük az embereket, jó lenne ezt valamilyen formában továbbvinni itthon. Szeretném, ha megmaradna ennek a világbajnokságnak az öröksége, a már említett „színes kavicsok”. Amúgy meg üresek a napjaim, próbálom betölteni az űrt. Talán saját magamnak is magasra helyeztem a lécet. Ha a személyes utam érdekes lehet bárkinek, három lehetőséget látok, az utolsóval kezdem: nyugdíjba vonulok, csak ehhez kellene egy szponzor. A másik, még több tudás és tapasztalat begyűjtése külföldön, a sport területén, majd egyszer hazajönni, és ezzel a tudással nekiugrani valami még nagyobbnak. Vagy itthon maradni és keresni hason­lóan komoly kihívást.

– Ha a hazai porond és kihívás, felmerült a neve mint főpolgármester-jelölt…

– Még tavasszal, egy budai benzinkúthoz öltönybe betérve, felismert a kutas, és megkérdezte, milyen lesz a vb? Azt mondtam, szerintem nagyon jó. Majd az volt a második kérdése: utána te leszel a főpolgármester? Akkor jót nevettem rajta, de egyre több üzenetet kapok ismerősöktől és ismeretlenektől is erről a kérdésről. Azt tudom mondani, amit egy korábbi interjúmban: Budapestet meg kellene szervezni, mert többet érdemel annál, mint amilyen állapotban most van. Egyébként nem tudok rosszat mondani a vb-vel kapcsolatos fővárosi együttműködésre, viszont arra tudnék – bár nem tisztem –, hogy milyen állapotban várta a magyar főváros a világ harmadik legnagyobb sporteseményét. Rengeteg olyan dolgot végeztünk el szervezőbizottságként, amit nem nekünk kellett volna. A dugók fővárosában úgy kellett megszerveznünk a sportolók szállítását, hogy ne omoljon össze a rendszer, és akkor a szemétszedésről, gazmentesítésről, a hajójárathoz vezető 2-es villamos alatti aluljáró bűzmentesítéséről és hasonló csemegékről is lehetne hosszan mesélni. Lesz feladata a következő főpolgármesternek Budapesten, hogy újjászervezze a működést…