Fotó: MTI/Derencsényi István
Hirdetés

A 22 éves magyar versenyző nagyjából a táv feléig csak utazott a mezőnnyel, utána viszont könnyedén lépett el, és 8:29.96 perccel, több mint három és fél másodperces előnnyel csapott a célba.

Késely ezzel pályafutása első Európa-bajnoki címét szerezte, egyúttal a magyar küldöttség első aranyát a szerb fővárosban.

A szám másik magyar döntőse, Kapás Boglárka 8:40.33 perccel a hetedik lett.

A vegyes zónában mindkét magyar úszó elérzékenyült:

Korábban írtuk

„Az edzőm, Kovács Ottó pontosan ilyen időt várt tőlem, a tervem nagyjából ez volt, de talán még egy kicsit korábban is indultam el, mert éreztem magamban az erőt, ez volt a papírforma. Nagyon akartam már ezt az egyéni aranyérmet, amit Ottó bának küldök, és szeretném megemlíteni Turi Györgyöt, akinek nagyon sok munkája van bennem, az állóképesség onnan is jön” – nyilatkozta Késely.

Kapás Boglárka sírva érkezett a vegyes zónába, mint elmondta alapvetően magát a számot búcsúztatja, hiszen hosszú évekig erre készült, a 2016-os riói olimpián ebben volt bronzérmes, és most utoljára úszta le, mivel az olimpiát követően befejezi pályafutását.