Tekintettel arra, hogy mindkét meccsre közel százas vagy azt meghaladó nagyságrendben érkeznek majd magyar szurkolók, kiemelt figyelmet fordítanak a mérkőzésekre – tette hozzá. Az Európa-Bajnokság és az Olimpia után tehát csütörtökön újra egy-egy sportesemény szolgáltat feladatot a magyar konzuloknak.

Hirdetés

Annak érdekében, hogy minden kilátogató szurkoló akár már a helyszínen segítséget tudjon kapni baj esetén, két-két konzulunk személyesen is jelen lesz Firenzében és Mladá Boleslav városában a stadionokban – emelte ki a miniszter.

A helyszíni segítségnyújtás mellett pedig ezúttal is rendkívüli ügyeleti telefonszámokat létesítettek:

  • +36 70 410 7520 az Olaszországba utazó szurkolók részére
  • +420 602 224 415 a Csehországba utazó szurkolók részére

„A telefonszámok már élnek, a konzulok pedig a stadionokban várják majd a Paks és a Puskás Akadémia szurkolóit!” – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Korábban írtuk