Sokan kérdezik, hogy ma miért nem volt látható a válogatott szervezett szurkolói közössége, a nemes és sok más ország esetében elképzelhetetlen „egy zászló mind felett” elv jegyében szerveződő Carpathian Brigade már-már megszokott élőképe.

Hirdetés

Az ultracsoport közleménye szerint ennek oka, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség ma délutánra nem engedélyezte a nemzetközi lelátói világot ismerők egyöntetű véleménye szerint világszínvonalú koreográfiát.

A CB ezt azzal magyarázza, hogy a szövetség vezetői zokon vették a hazai klubok szurkolótáborai és a válogatottat tűzön-vízen át, jóban-rosszban, fagyban, kánikulában, itthon és finoman szólva is egzotikus helyeken támogató csoport által az MLSZ által a közelmúltban külföldi előírásokra hivatkozva bevezetett drákói korlátozásokat, a hagyományos szurkolói szcénához évtizedek óta szervesen hozzátartozó zrikálások súlyos büntetését. Kétségtelenül sajnálatos, hogy az MLSZ vita nélkül elfogadja a woke-szellemiségű diktátumokat, ahelyett, hogy jogászok segítségével szembeszállna velük.

Az MLSZ szerint az ultrákat ugyanazon jogok illették meg ma is, mint mindenki mást, csupán előjogokat nem kaptak. Közel negyven éve a lelátón álló szurkolóként nem hisszük, hogy előjog lenne, hogy a Carpathian Brigade ultrái egy-egy meccs előtt hetekig tervezik-festik saját idejüket és saját pénzüket erre áldozva a gyönyörű koreográfiákat, majd hibátlanul kivitelezik azokat. Inkább hűség, alázat, szenvedély, hit, elkötelezettség. Magyar szurkolói lelkület. Ez felbecsülhetetlen érték, aki nem hiszi, kérdezze meg bármelyik futballistát, mit jelent a 12. játékos, vagyis a szurkolótábor. Ezért borult piros-fehér-zöldbe a Carpathian Brigade kérésére, az ultrákkal szolidaritást vállalva a Puskás Ferenc Aréna. Legyen ez figyelmeztető – ne fegyelmeztető – jel az MLSZ-nek. A kritikát tudni kell elviselni. Tiszteletet a szurkolóknak!