Szerdán, Nyonban a bajnoki ágon 24 együttest sorsoltak 12 párba úgy, hogy az előzetesen elkészített három nyolcas csoportban volt négy kiemelt és négy nem kiemelt alakulat vagy pár. A kiemelt magyar bajnok mellé az első forduló egyik párosításának győztese, a walesi vagy a montenegrói csapat kerül majd.

Hirdetés

A fradi.hu emlékeztet rá, hogy az elmúlt években a nemzetközi kupaporondon elért eredmények alapján először fordul elő, hogy az FTC a második selejtezőkörben kapcsolódik be a Bajnokok Ligája küzdelmeibe.

A párharcokat július 23-24-én, illetve július 30-31-én játsszák.

A Ferencváros hazai pályán kezd.

Korábban írtuk

„Az kétségtelen, hogy mindkét csapatot nagyon komolyan kell venni, még akkor is, ha nem nagy nevekről van szó. Nagyon fel kell készülnünk és tanulva az elmúlt évnek a kudarcából, mindenképpen meg kell tudjuk oldani a feladatot, bármelyik is legyen az”

– jelentette ki Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy a walesi együttest jobban ismeri, mint a montenegróit.

A sportvezető megjegyezte, hogy nagyon fontos számukra a második selejtező kör, mert egy siker ebben a szakaszban azt jelentené, hogy ősszel biztosan valamelyik európai sorozat csoportkörében szerepelhetnének. Ugyanakkor kiemelte, az FTC célja, hogy a BL-ben jusson el a csoportkörig.

A selejtező négy fordulón át tart, azaz a második körtől három párharcot kell megnyerni a 36 csapatos csoportszakaszig. Ezen az úton hét csapat kerül majd a főtáblára, öt a bajnoki ágról, kettő a nem bajnoki ágról.

A BL 2025-ös döntőjét május 31-én rendezik a müncheni Allianz Arenában.