Hirdetés

Tizenöt éves korában, 1947-ben kezdett el a Ferencvárosban futballozni, ahol 1966-ig játszott, s bár a klub neve ezalatt több ízben változott, ő hű maradt a csapathoz. A Fradiban 439 (ebből 283) mérkőzésen szerepelt és 21 gólt szerzett (ebből kilencet a bajnokságban), főleg 11-esből, mert szinte mindig balhátvédként játszott. A zöld-fehérekkel kétszeres bajnok (1963, 1964), egyszeres MNK győztes (1958), 1963-ban Vásárvárosok Kupája (VVK) elődöntős, 1965-ben VVK-győztes volt.
A címeres mezt 1952 és 1961 között 14 alkalommal húzhatta magára, 1952-ben a helsinki olimpián aranyérmet szerzett az alakuló Aranycsapattal (ő volt a klub első olimpiai bajnok labdarúgója), 1960-ban a római olimpián bronzérmes lett. 1952 őszén politikai nyomásra sem volt hajlandó nevelő klubjából átigazolni a Honvédba.
A határozott fellépésű hátvédet mindkét lábbal jó rugótechnika, megbízhatóság és jó helyezkedés, meggátolhatatlan győzni akarás, mindent elsöprő lendület, keménység jellemezte, s bár nem volt kivételesen gyors, ezt pontos helyezkedéssel, szoros emberfogással igyekezett pótolni. Küzdőszelleme mindig kifogástalan volt, a játékra összpontosított. Visszafogott játéka esetén a szurkolók a szállóigévé vált „Puha vagy, Jenő!” bekiáltással buzdították, de a válogatott találkozókon egyszer sem állították ki. Legnagyobb párharcait az MTK jobbszélsőjével, Sándor Károllyal, azaz Csikarral vívta, akivel a pályán ellenfelek, a magánéletben barátok voltak.

A klubhűséget megtestesítő Dalnoki 1966-os visszavonulása után is a Ferencvárosnál maradt, és a klub történetében ő dirigálta a legtöbb mérkőzésen a kispadról a zöld-fehér mezeseket. Pályafutását megbízott edzőként kezdte 1970-ben, 1973-ban már vezetőedzői kinevezést kapott. Ő vezette a csapatot 1975-ben a Dinamo Kijev elleni KEK-döntőbe, ahol 3-0-ra a szovjet csapat győzött, 1976-ban bajnokságot, 1974-ben, 1976-ban és 1978-ban magyar kupát nyert. Kíméletlen volt edzőként is, ha a klub érdeke szerinte úgy kívánta, a legnevesebb sztárokat is elküldte, de ő építette be a csapatba Nyilasi Tibort, Ebedli Zoltánt. Az FTC örökös bajnoka 1979 és 1982 között az ifjúsági válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, majd két idényen át a Tatabányai Bányász szakvezetője, 1984-ben a Nyíregyházi VSSC edzője volt, 1985-ben mesteredző lett. Edzői pályafutását a Ferencvárosban fejezte be 1986-ban.

Játékosként 1955-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportólója címmel, pályafutása elismeréseként 1989-ben a FIFA emlékplakettjével, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozata kitüntetéssel, 2001-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jubileumi emlékérmével, 2005-ben a Hősök Nagyjelvényével tüntették ki. 2006-ban a 100 százalék Fradi című hetilap olvasói minden idők legjobb FTC-edzőjének választották. 2006-ban Labdarúgó Akadémiát neveztek el róla, nevét 2011 óta utca viseli Budapest XV. kerületében.

Dalnoki Jenő életének 74. évében súlyos betegség után, 2006. február 4-én hunyt el.

Korábban írtuk