Az egyesült államokbeli Charlotte-ban rendezett második elődöntőben a kolumbiaiak annak ellenére diadalmaskodtak, hogy az egész második félidőt emberhátrányban játszották le. Röviddel a szünet előtt szereztek vezetést Jefferson Lerma fejesgólja révén – a gólpasszt szögletből James Rodríguez adta, akinek ez már a hatodik előkészítése volt a tornán, ezzel megjavította Lionel Messi rekordját -, pár perccel később azonban megfogyatkoztak, mert Daniel Munoz durvaságért megkapta a második sárga lapját.

Hirdetés

A második játékrész eleje sok szabálytalanságot és játékmegszakítást hozott, majd az uruguayiak beszorították ellenfelüket, több helyzetük is volt – a 66. percben beállt Luis Suárez egy alkalommal a kapufát találta el -, de végül nem sikerült egyenlíteniük.

A lefújás után futballpályára nem illő jelenetek játszódtak le a stadionban. Az uruguayi játékosok felmentek a lelátóra és ott néhányuk – például az FC Liverpool támadója, Darwin Nunez – összecsapott a kolumbiai drukkerekkel. A biztonságiaknak kellett rendet tenniük, a dél-amerikai szövetség, a CONMEBOL pedig elítélte a történteket.

A finálét vasárnap rendezik Miamiban. Kolumbia másodszor nyerheti meg a dél-amerikai kontinenstornát, az eddigi egyetlen sikerét 2001-ben aratta. A 15-szörös győztes Uruguay szombaton Kanadával csap össze a harmadik helyért.

Korábban írtuk