Fotó: Elite Challenge/Papp Zoltán
Hirdetés

– Több évtizede űzi a világ egyik legösszetettebb sportágát, azon belül is a legkeményebb, a 3800 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és maratoni futásból álló Ironmant. Mit adott a triatlon az életébe, amitől ilyen nagy küzdővé vált?

– Ahogyan a katonaság esetében is a feladat dönti el, ki alkalmas a szolgálatra, úgy a sport esetében sem te választasz, hanem a sportág dönti el, hogy alkalmas vagy-e rá. Viszonylag későn, 12 évesen kezdtem el triatlonozni, a szüleim válása után ez jelentette az életemben az egyetlen kapaszkodót. Lassan 30 éve vagyok a sportág szerelmese. Soha nem tartottam magam különösen tehetségesnek a szó hétköznapi értelmében. Sem a fizikai felépítésem, sem családi és anyagi hátterem nem predesztinált arra, hogy maradandó eredményt érjek el, vagyis eljussak egy világbajnokságra, olimpiára. Többkilónyi érmet szereztem, 18-szoros Ironman vagyok, de nem ezek az eredmények határoznak meg, inkább csak a felelősséget rakják az emberre, hogy minden helyzetben példamutatóan, helyesen kell viselkedni és cselekedni. A triatlon a világ egyik legnehezebb sportága, de példát mutat arra, hogy tudatosan, alázattal, kitartóan felépítve mindenki képes nagy teljesítményre.

– Az Ironman mégis külön kategória…

– Minden egyes teljesített Ironman számomra újjászületés. Teljesen átváltoztatja az ember gondolkodását, lélekben és tudásban jobban elmélyül, kezdi egyre inkább kívülről szemlélni önmagát, és meg is kérgesedik benne. Sokkal többről szól annál, hogy átléped a fizikai teljesítőképességed határát. Az Ironman irányt mutat, kapaszkodót ad arra, hogy rendesen, pontosan, hitelesen, alázatosan, kőkeményen, néha szemtelenül kitartóan kell csinálni mindent, mert csak akkor érjük el a célunkat, nemcsak a sportban, hanem az élet más területén is.

Korábban írtuk

– A katonai pálya hogyan jött az életébe, miért választotta?

– Katonavárosból, a dél-somogyi Nagy­atádról származom. Nagypapám a második világháborúban két évre szovjet hadifogságba került, megkeseredett, keveset beszélt az ott átéltekről. Már gyerekként is úgy éreztem, tennem kell valamit, hogy tisztelegjek az emléke előtt. Tágabb értelemben pedig bármennyire is viharvert, kis ország a mienk, szeretnék valamit én is adni a hazámnak, legyen büszke rám a nemzetem. Egyes fiatalokat vagy az egyszerűbb lelkületű embereket biztos megmosolyogtatja mindez 2022-ben, de nekem fontos a hazaszeretet.

– Milyen szerepet tölt be a katonaság az életében?

– Jelenleg a Magyar Honvédség tartalékos tisztje vagyok, ami annyit jelent, hogy nem teljes állásban szolgálom a honvédséget, hanem végzem a mindennapi munkámat. Lehet valaki mérnök, cukrász, tanár, de ha szeretné szolgálni a hazáját, lehetősége van rá, és azt gondolom, a hadsereg életébe is színt vihetnek azok az emberek, akik az élet más területén hasznos tudásra tettek szert. Szerintem fontos, hogy a haza szolgálata és a haza szeretete ugyanazt jelentse most is, mint az 1848-as és 1956-os hőseinknek, és ezért mi is tehetünk. Az Elite Challenge-en is pont az vitt előbbre, hogy nem csak magam miatt csinálom.

Fotó: Elite Challenge/Papp Zoltán

– Az egyik legkeményebb fizikai és mentális kiképzést teljesítette, amit 120 óra pokol néven is emlegetnek…

– Fontos hangsúlyozni, hogy az Elite Challenge egy magas szintű katonai jellegű kiképzés, nem látványos show, nem Spartan race és nem a G. I. Jane második része. Sokan nem is értették, és az első két nap kihullottak a programból. A részvételre nem kötelez senki, önkéntes vállalás, bármikor kongathatsz és hazamehetsz. Bár azt hiszem, az a lelki seb, amit a feladás okoz, örök életre elkísér. Az első pillanatban eldöntöttem, ha csúszok-mászok, akkor is végigcsinálom, magam miatt, azért, mert egyenruhát hordok, és azért is, mert a feljebbvalóim, támogatóim és a csapatom bíztak bennem.

– Az Ironmanek alatt fizikai és mentális képességeit, határait számtalanszor próbára tette, mennyi pluszt jelentett mindez az Elite Challenge-re?

– Az Ironman nagyon speciális, sokoldalú gondolkodást, lelki felkészülést igényel, amelynek során rengeteg gyakorlati élettapasztalattal gazdagodtam. Nem túlzás állítani, amit egy verseny alatt átélek, megtapasztalok, tanulok önmagamról, arra másnak egy élet is kevés. Az a lelki többlet, amit a triatlonos-pályafutásom alatt megszereztem, segített hozzá, hogy az Elite Challenge-en az eddig nem ismert fizikai képességeimet és határaimat kitoljam, és még többre legyek képes. Gondolkodás nélkül felvettem a 90 kilót a hátamra, mert tudtam, éles helyzetben életek múlhatnak rajta, ha nem csinálom meg, vagy a másik megsérülhet, ha nem segítek. Az öt nap 120 órájában ha nagyon jók voltunk, talán ötven perceket tudtam egyben aludni, mellette kellett sebesültet cipelni a 12 fokos vízben, rönköket emelni vagy 1200 felülést elvégezni egy nap. Hasznos, bár rendkívül nehéz tapasztalatszerző út volt.

Fotó: Elite Challenge/Papp Zoltán

– A versenyeken mindig előfordul holtpont, a kiképzés alatt is élt át ilyet?

– Ahhoz, hogy a világon bármiben magas szinten teljesíts, azon kívül, hogy mindent megteszel érte, nagyon hinned kell benne, hogy képes vagy rá. Mindenbe belevetettem magam, a tudáséhségem nagyobb volt az önsajnálatomnál, és nem vesztettem el a hitem önmagamban. Inkább a kialvatlanság jelentett problémát, az 50 kilométeres menetgyakorlatra akkor került sor, amikor már 24 órája talpon voltunk. Előzetesen arra készítettek fel, hogy 30 kilométer környékén kezdődnek a hallucinációk, nálam már 14 kilométernél.

– Mit „látott”?

– A víziók, amik megjelentek előttem az aszfalton, igen viccesek voltak, néha színészek képei rajzolódtak ki. Erre szintén nem lehet előre felkészülni. Közben eszembe jutott Nagyatádról, az Árpád Fejedelem Általános Iskolámból, a technikateremből a versidézet: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes.” József Attila sorai kihatottak az életemre, és most is segítettek túljutni a nehéz pillanatokon.

– Említette a nagypapáját, aki egész életére szóló traumával tért haza a frontról. Késznek érzi magát akár éles helyzetben is odaállni?

– Egy sokat megélt katonatársam mondta, akkor dől el, hogyan cselekszel, amikor az első lövedék elsüvít a fejed fölött. A sportban láttam felemelkedést, bukást, halált, emberi sorsokat megtörni, és a magánéletemben is megtapasztaltam tragédiát, átéltem veszteséget. Az élet és a sport megkérgesíti az ember lelkét, felkészít bizonyos dolgokra, de ez nem jelenti azt, hogy jó katona válna belőlem, inkább csak van egy jó alapom, amit előhúzhatok a nehéz helyzetekben. A kérdésre a legegyszerűbb válasz: ha háborúba kellene menni a hazámért, nem gondolkodnék, ahogy senki másnak sem szabadna gondolkodni. De a katonaság nagyon sokrétű, azt a területet kell megtalálnom, ahol leginkább hasznos leszek és segíthetek. Ha az életszemléletemből át tudok adni valamit, ha valaki jobban tudja végrehajtani a feladatát, ezzel megmenti saját vagy mások életét, akkor az én példamutatásom nem volt hiábavaló. A fizikai és mentális felkészültségem az elöljáróim szerint is kiaknázatlan lehetőség, ezért nem szabad itt megállnom. Úgy érzem, amit az Elite Challenge-en átéltem és megtapasztaltam, arra építhetek a honvédségnél, de a civil életben is. A katona rátermett, sokoldalú és miden körülmények között megállja a helyét. Ez a képesség az életben és a versenyszférában is jól kamatoztatható.

– A fiatalabb generáció számára mennyire lehet vonzó a katonai élet, az elit kiképzőprogram, egyáltalán ez a fajta életszemlélet?

– Erre a katonai jelegű kiképzőprogramra bárki jelentkezhet, fiatalok is voltak szép számmal. Bár sokan feladják, mert nincsenek még tisztában önmagukkal és a vállalásukkal, de a bátorságot és a kiállást értékelni kell. Sajnos a közösségi média teljesítmény nélküli celebjei, a gyengülő szülői ráhatás és szociális háttér hatására a mai fiatalság borzasztóan gyenge mentálisan és fizikailag is. Nem tudom támogatni azt a felszínes, liberális gondolkodásmódot, hogy csak élvezzük szabadon az életet kötöttségek nélkül. Az életben kellenek szabályok, mert egyfajta tartást adnak. De nem szabad temetni a jövőt, mert mindig találni erős kivételeket, zászlóshajókat, akik többet akarnak elérni az átlagnál. Úgy látom, egyre többen vannak azok, akiknek elegük lett a felszínességből, a hamis példákból és értékrendből. Mert nem telefonon kell élni az életet, fotelből okoskodni, hanem tenned kell saját magadért és másokért.

Fotó: Elite Challenge/Papp Zoltán

– Triatlonedzőként gyerekekkel foglalkozik, nekik mit próbált átadni az Elite Challenge-en tapasztaltakból, ami később meghatározó lehet az életükben?

– A gyerekekkel együtt készültem fel a kiképzőprogramra, segítették a felmérőimet, elkísértek menetgyakorlatra, mérték az időt, számolták a fekvőtámaszokat, figyelték az öt nap alatt a híreket, hogyan vettem az akadályokat, és küldték a buzdító üzeneteket, ezáltal már a részévé váltak. A mi egyesületünk nem egy versenyistálló, más a mentalitásunk, nevelési módszereink, mi a magas szintű amatőr sportban hiszünk. Mindig azt mondom, soha ne válasszák a könnyebb utat, mert az igazán értékes tapasztalatokat csak nehéz munkával lehet megszerezni. Olyan embereket próbálok nevelni, akik számíthatnak egymásra. Katonai oldalról megközelítve, hazafias nevelésnek is lehet mondani, az egymásrautaltság pedig abszolút központi vezérelv. A katonai értékrend a hétköznapi ember értékrendje is.