Kovács István: Konzervatív patrióta vagyok

– Benne volt a levegőben, vagy önt is olyan meglepetésszerűen érte a kinevezése, mint a legtöbbünket?

– Umar Kremljov, a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség decemberben megválasztott elnöke már korábban is jelezte, hogy amennyiben a jövőben ő vezetheti a szervezetet, mindenképp számít a munkámra. A kinevezését követő hetekben jelentkezett is, hogy találkozzunk, üljünk le és beszéljünk a közös együttműködésről, az idő azonban túl rövid volt ahhoz, hogy átgondolt döntést hozzak. Az élet aztán úgy hozta, hogy a főtitkár személyéről szóló szavazás februárra tolódott, a Bocskai István Emlékversenyen pedig ismét találkoztunk Kremljov úrral, aki tovább győzködött. Mivel az álláspontunk itt már sokat közeledett, eleget tettem a kérésének, benyújtottam a pályázatomat, a testület pedig végül 15-3 arányban engem választott.

– Nem túl merész vállalkozás ez olyan időszakban, amikor az AIBA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) között gyakorlatilag hidegháborús állapotok uralkodnak?

– Az én döntéseim sosem attól függtek, hogy milyenek az éppen aktuális erőviszonyok. A politikai elköteleződésemet is akkor vállaltam föl először ország-világ előtt, amikor a polgári oldal gyakorlatilag bukásra volt ítélve. Az amatőr ökölvívás valóban nagyon nehéz időszakát éli. Papp Laci bácsi idejében, de még akkor is, amikor én aktívan versenyeztem, sokak által szeretett és űzött sportág volt. Most nyomokban sem emlékeztet a múltra, soha nem volt ilyen rossz a megítélése és ennyire gyenge a beágyazottsága az olimpia programjában, mint manapság. Én nem a pozícióra, hanem a feladatra mondtam igent. Arra a nemes feladatra, hogy visszaszerezzük az ökölvívás tekintélyét és népszerűségét.

– Vannak, akik egyenesen a sportág megmentőjeként tekintenek önre. Ön is így gondol magára?

– Sok külföldi ismerősöm, bokszbarátom tényleg bennem látja az utolsó reményt, ami nagyon megtisztelő, de az biztos, hogy egyedül képtelen leszek ráncba szedni a sportágat. Az egész ökölvívó-társadalom összefogására van szükség ahhoz, hogy rendet tegyünk. Ami miatt kizárták az AIBA-t az olimpiáról, az ugyanis csak egy a számos probléma közül. Fontos, hogy megváljunk a korrupt vezetőktől, biztos gazdasági alapokat teremtsünk és finomítsunk a szabályokon, de épp ilyen elengedhetetlen a szakmai megújulás is. Megfelelő edzőképzésre és versenyeztetési modellre van szükség, ami hosszú távon olyan stabilitást adhat ennek a sportágnak, mint amilyennel a velünk konkuráló küzdősportok már rendelkeznek.

– Hasonló problémákkal kellett volna szembe néznie a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökeként is, attól a pozíció­tól azonban elzárkózott. Miért?

– Nem zárkóztam el én soha. A helyzet az, hogy Magyarországon sosem teljesültek azok a feltételek, amikkel neki tudtam volna látni annak a munkának. Az AIBA jelenlegi vezetői egyetértettek a céljaimmal, megadták nekem a főtitkári pozícióhoz szükséges jogosítványokat, így volt értelme igent mondani. A hazai szövetségnek sosem volt érdeke a sportág megtisztulása, remekül elvoltak a saját maguk által teremtett katyvaszban. Egészen 2017-ig kellett várni, hogy egy bizonyos érdekkör megdöntse a szélhámos vezetők uralmát. De ez a pár ember sem a magyar ökölvívásért tette, amit tett, csupán a saját érdekük vezérelte őket. Én mindezzel nem tudtam mit kezdeni. Egyszerűen képtelen vagyok lejjebb adni az igényszintemet, az erkölcsi értékren­de­met azért, hogy másokat támogathassak, főleg olyanokat, akik saját magukon sem hajlandóak segíteni. Ezért is sajnálatos, hogy Papp Laci bácsi idő előtt eltávozott. Az ő karizmája volt olyan erős, hogy mindez nem történhetett volna meg. Ha ő jelen lett volna a magyar boksz életében az elmúlt két évtizedben, az említett sportvezetők nemhogy magas pozíciókba nem kerülnek, a terem küszöbét sem léphetik át.

– De hiszen a közelmúltban hatalmas változáson ment keresztül a magyar ökölvívás, jelentős személycserék történtek, rendeződni látszik a sportág helyzete. Miért ilyen elégedetlen még mindig?

– Mert ahogy 1989 után a politikai életben, úgy a MÖSZ-ben sem történt egyelőre elszámoltatás. Én egy makacs, törvénytisztelő és a morállal kapcsolatban roppant háklis ember vagyok. Nem tudok szemet hunyni a múlt bűnei felett. A magyar ökölvívásban húsz éven keresztül úgy folytak el milliárdok, hogy a legtöbben csak széttárták a kezüket, mintha semmiféle felelősség nem terhelné őket. Én nem vagyok hajlandó ilyen emberekkel együtt dolgozni, ezt pedig világossá is tettem azzal, hogy 2013-ban felálltam az asztaltól.

– Hívták azóta, kérték, hogy üljön vissza?

– Persze.

– És elgondolkozott rajta?

– Nézze, nekem a magyar ökölvívó-társadalom továbbra is a családom, amit akkor is segítettem, amikor sokan ennek az ellenkezőjét gondolták, de most a nemzetközi ökölvívásra kell koncentrálnom. Ha megoldották nélkülem a rendszerváltást, az építkezést is meg fogják tudni, de természetesen azok, akik nem felelősek a múlt bűneiért, ezután is számíthatnak rám.

– Az őszinteség nem mindig kifizetődő, ezzel jó párszor szembesülhetett már. Miért érzi mégis úgy, jobb, ha kimondja, amit gondol?

– Nálam az őszinteség nem valami kiszámítandó dolog, nem annak a függvénye, hogy megéri-e annak lenni, vagy sem. A Bokszvilágszervezetnél 19 év alatt nagyon sok mindent el tudtam érni, pedig voltak konfliktusaim. Az igaz szó nem minden esetben eredményez népszerűséget, ezt én pontosan tudom, de ettől még nem fogok megváltozni és hazudni csak azért, hogy szeressenek és népszerű legyek. A lelkiismeretem és a történelem sokkal fontosabb nekem, mint az, hogy ki hogy értékeli a gondolataimat. Nem hiszem, hogy bármelyik eddig elhangzott mondatomat szégyellnem kéne. Igen, néha nyers vagyok, de amit mondok, az igaz. Ilyen egy ökölvívó. Ez van.

– Megvan már a repjegye Lau­sanne-ba?

– A NOB ökölvívó-munkacsoportjánál végzett munkám során bebizonyosodott, hogy a technikának köszönhetően itthonról is remekül el tudom látni a feladataimat. Tegnap például épp egy szervezőbizottsági ülést bonyolítottunk le, amin az áprilisban esedékes kielcei ifjúsági világbajnokság részleteit beszéltük át. Szerencsére a főtitkári teendők sincsenek az irodához kötve. Bár a feleségem kezdetben hajlott volna a költözésre, végül úgy döntöttünk, hogy maradunk. Én már csak egy ilyen konzervatív patrióta vagyok, aki Magyarországon érzi jól magát. Éltem elég ideig Németországban, nem akarom újra idegen földön, idegen emberek között tölteni a mindennapjaimat. Sokan azért mondtak volna igent erre az állásra, hogy óriási pénzeket kereshessenek és a Genfi-tó partján lakhassanak, én viszont ismerem magam, és tisztában vagyok vele, hogy csak akkor tudok maximálisan helytállni, ha itthon, nyugodt körülmények között dolgozhatok. Természetesen ha személyes jelenlétre van szükség, akkor ott leszek mindenhol, de én nem utazni, hanem dolgozni akarok.

– Az Ökumenikus Szeretetszolgálat nagykövete, televíziós műsorvezető és a WBO alelnöke – hogy csak párat említsek a tisztségei közül. Mi lesz a többi munkájával? Mi fér még bele a főtitkári pozíció mellett továbbra is az életébe?

– A közmédiával csak részben válnak el az útjaink. Ha szükség lesz rám, állok rendelkezésre. De ugyanígy számíthatnak a további munkámra a Presztízssport Magazinnál és a Fradi TV-nél is. Az üzleti világban tulajdonképpen nincs szükség a jelenlétemre, az ügyfeleim eddig is megoldották nélkülem a dolgokat. Az egyetlen szívfájdalmam a WBO-val való szakítás. Ott azonban nemcsak elfogadták, hanem egyet is értettek a döntésemmel, mert tisztában vannak azzal, hogy az amatőr ökölvívás problémája túlnyúlik önmagán, az ugyanis, ha lekerülne az ötkarikás játékok programjáról, beláthatatlan következményekkel járna a profi bokszra nézve is.

– Ha a megbízatása idejének lejárta után megkérdezném, elégedett-e az elvégzett munkával, mikor mondana igent?

– Az első és legfontosabb, amit jó lenne még idén elérni, hogy a NOB szóba álljon velünk. Ez alapfeltétele annak, hogy amikor kijelölik a 2024-es párizsi olimpia programját, akkor abban az ökölvívás is szerepeljen. Emellett fontos lenne megszilárdítani a sportágat azokon a helyeken, ahol haldoklik; találunk ilyen országokat Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában is. Meg kell próbálkoznunk olyan szakmai követelményrendszert felállítani, olyan bázisokat, edzőközpontokat létrehozni, amivel fel tudjuk emelni a szakma színvonalát. Mint már mondtam, ki kell dolgozni egy olyan versenyeztetési rendszert is, ami eladható a nézőknek, és a sportolók is jól érzik magukat benne, emellett létre kell hozni egy olyan pontozási rendszert és biztosítani olyan bíróképzést, ami garancia rá, hogy tisztességes eredmények szülessenek, és a sportág hírnevén ne essék több csorba. Az értékesítési felületeinket olyan színvonalúvá kell tenni, hogy örömmel forduljanak hozzánk a szponzorok és a média. Rengeteg munka van tehát, ami persze nem mind a főtitkár feladata. Az én dolgom az, hogy átlássam ezeket a teendőket, és összefogjam azt a gárdát, amelyik ezek megoldásán dolgozik majd.