Legnagyobb húzására készül

– Jól láttam, hogy az esküvői tortáját több szuperhős díszítette?

– A szuperhősök szeretete gyerekkoromban kezdődött, nagyon sok képregényt olvastam. Azóta nagy örömömre felépült a Marvel-univerzum, sorra készülnek a filmek, sorozatok. Az esküvői tortánk egyik felén megjelent Wonder Woman, Superman és Batman logója is.

– Készült egy videó is, ahogyan épp Thor kalapácsát rakja össze legóból.

– A legóhoz a koronavírus alatt találtam vissza, néha összerakok valami nagyobb darabot. Thor kalapácsát az egyetemi mesterképzés elvégzése után kaptam diplomaajándékként.

– Ha lehetősége lenne, milyen szuperképességet választana?

– Kiskoromban mindig repülni szerettem volna, bár régóta nem gondolkodtam ezen, talán megmaradnék ennél.

– Ha már a képességek: az evezés ugyan a fő sportága, de ha jól tudom, a jégkorong, a görkorcsolya, a falmászás és a bicikli is szerepel a repertoárban, remélem, nem hagytam ki semmit. Miért pont az evezést űzi profi szinten?

– Valójában az úszással kezdtem, egy ideig a jégkoronggal párhuzamosan űztem ezt a két sportágat. Nagyon szerettem a hokit, de gyerekként még akkoriban nem voltam annyira tudatos, nem tűztem ki magam elé, hogy egyszer majd az NHL-ben akarok játszani. Ha tovább maradok a sportágban, biztos megfogalmaztam volna magamnak ezt a célt. Az élet úgy hozta, hogy később az iskolai lekötöttség miatt nem tudtam folytatni. A csapattársak azt meg nem igazán díjazzák, ha valaki hébe-hóba jár edzésre. A hoki nem, de az úszás még egy évig megmaradt, amikor elkezdtem az evezést. Hobbiszinten kosárlabdáztam is, és a mai napig nagy Chicago Bulls-rajongó vagyok, mindenhova a vörös bikát rajzoltam fel, otthon még kosárpalánkom is volt. Néha eljárok még dobni vagy hokizni, de nagyon idegesít, hogy ami régen zsigerből ment, azt most már nem tudom megcsinálni. Szóval maradt az evezés, ami azért elég nagy kihívás.

– Meglepett, amikor azt mondta korábban, hogy sokkal többet biciklizik egy évben, mint evez.

– A biciklizés komoly kiegészítése az evezésnek. Óraszámban nem lehet annyit evezni, a bringával viszont nagyon jó alap-állóképességet lehet elérni. A tekerés közbeni mozgás olyan, mint a hajóban. Az embernek az eszközzel az egyetlen kontaktusa fixen a lába, ugyanaz a hosszú, egyenletes mozgás, mint a biciklin. Előfordult, hogy nyaralás alatt kitaláltam, Budapestről Hévízig biciklivel megyek, a több mint kétszáz kilométert hét óra alatt teljesítettük egy barátommal. Egy másik alkalommal a Kékesre mentem fel és vissza, 300 kilométert tekertem.

– Érdekesen értelmezi a pihenés fogalmát. És a falmászás?

– Tavaly kipróbáltam és annyira megtetszett, hogy be is iktattuk a téli edzésekbe. Fontos az alapozás időszakát kicsit felrázni, főleg hogy az ergométeres evezés nagyon nem a barátom. Inkább kimegyek még mínusz négy fokig a Dunára evezni. A falmászás pont jókor jött. Mondjuk kissé sérülésveszélyes.

– Édesapja, Molnár Zoltán az edzője, nem szokott néha szólni, hogy fiam, ez már talán túlzás és inkább valami biztonságosabb sportot válassz magadnak?

– Tudja, hogy esélytelen. Van bennem egy egészséges lázadás, a kereteket és a leszabályozást nem szeretem. A vízen apukám a főnök, mindent megcsinálok, amit kér, ő írja az edzéstervemet. Egyébként mindent átbeszélünk, nincs diktatórikus viszony.

– Az előbbiekben úgy fogalmazott, az evezés nagy kihívás. Gondolom, itthon még inkább, hiszen ne szépítsük, a vizes sportágakban leginkább a sor végére sorolják.

– Az evezés presztízse más országokban magasabb, de ha a sportágam mostani helyzetét nézzük itthon, érthető. Idén pozitív változás kezdődött, új elnök és szakmai stáb vette át az irányítást. Olvastam a programjukat, pozitívan látom a jövőt, de változást nem lehet gyorsan elérni. Ha kitartunk, akkor nagyon jó lehet a magyar evezés, ám keményen kell érte dolgoznunk, hogy eredményesek legyünk. Ha valami problémánk van, magunknak kell megoldani, panaszkodni nem érdemes, tenni kell azért, hogy jobbak legyünk. Ne várjuk a sült galambot, mert úgy nem megy.

– Ha az evezés jelenét és múltját nézzük itthon, akkor merésznek mondanám azon kijelentését, hogy éremért megy a következő olimpiára, Párizsba.

– Merész álmom, de nekem a kezdetektől ez a célom. Mindegy, mennyi olimpiába fog kerülni, de előbb-utóbb szerzek egy olimpiai aranyat.

– Ami eddig egyetlen magyarnak sem sikerült a sportágban… Elég nagyot kell húzni, hogy odaérjen. Mi hiányzik hozzá?

– Ha visszagondolok, hogy a riói olimpia kvalifikáció sem sikerül, ha egy baráti társaság nem dobja össze a pénzt edzőtáborra… Azóta is hálás vagyok nekik. Azóta van már szponzorom, azért evezek még mindig, mert biztosítják a profi hátteret. A horvát olimpiai érmes evezősökkel két éve készülök szorosabban együtt, ami meglátszik a fejlődésemen. A kajakosok nagy előnye, hogy olyan erős a hazai mezőny, hogy egy válogatóverseny itthon szinte felér egy világbajnoksággal. Nálunk ilyen nincs. Nekem a nemzetközi élvonallal muszáj kapcsolatban lennem, mert nagyon sok tudás, új edzésmódszer, technika sajátítható el.

– Az első evezős, aki sorozatban két olimpián is szerepelt egypárban, mégis úgy nyilatkozott korábban, hogy többször el kellett beszélgetnie önmagával a folytatásról.

– A riói olimpiát követően sok kudarc ért, főleg az elmúlt három évben. A 2019-es esztendőben semmi nem jött össze, elég durva mélypontra jutottam. Nagyon sokat változtattunk a technikámon, és hiába fektettem ebbe minden figyelmemet, a hajóban elvesztettem a magabiztosságomat. Nehezen hagytam magam mögött azt a sikertelen évet, de a következő biztatóan indult. A feleségem munkája miatt Új-Zélandon készülhettem, az alapozás kifejezetten jól sikerült. A válogatót megnyertem annak ellenére, hogy sok akadályt gördítettek elém itthon. Utána jött a Covid, és teljesen összetörte a lelkemet. Korábban passziváltam az egyetemet, amit már nem tudtam visszavonni, az olimpiát pedig elhalasztották. A dunavarsányi edzőtáborban vészeltem át a karantén jelentős részét, de lelkileg kisiklottam, elvesztettem a motivációm. Az országos bajnokság nem is jött össze, itthon leírtak. Eljutottam arra szintre, mint az előző évben, gondolkodtam, folytassam-e a pályafutásom. Amikor eldöntöttem, hogy nem adom fel, ki akarok jutni a tokiói olimpiára, elkaptam a Covidot. Teljesen ledöntött a lábamról, durván visszavetett a teljesítményemben. Három hetet teljesen kihagytam, lassan szedtem magam össze.

– Minden összeesküdött ön ellen…

– Ráadásul elég különös válogatási módszert választottak, amire soha, semmilyen nemzetközi versenyen nem volt példa. Tudtam, úgy kell odamennem, hogy akkora előnnyel nyerjek Törökországban, hogy ne legyen kérdés. Végül öt pályát mentem, mindegyiket megnyertem, nagyon jó idővel. Gondoltam, minden rendben, innen az olimpiai kvalifikációra kell koncentrálnom.

– Újabb fordulat jön a történetben?

– Így van, mert két héttel az olimpiai kvalifikáció előtt itthon újabb válogatót tartottak olyanok ellen, akik nem is indultak el a törökországin. Itt sem hagytam kérdést. Majd jött a kvalifikáció, ahol az előfutamot nagy előnnyel nyertem, majd az időjárás miatt eltörölték a hátralévő futamokat két napra. Utána egy nap alatt rendezték meg a középfutamot és a döntőt, két órán belül. Ilyenre a sportágunkban nem igazán volt példa. Úgy voltam vele, ezt is meg kell ugrani. Amikor vízre szálltam, mínusz egy fok volt, nem mondom, hogy jólesett a pálya. Még levezetni sem tudtam; amikor jött a finálé, ott úgy éreztem, semmi energiám nincs. Végül kemény küzdelemben, az utolsó száz métereken kerültem az élre, és sikerült a kvalifikációm a második olimpiámra. Tokióba úgy mentem ki, hogy életem formájában vagyok.

– És tizedik helyezést ért el. Minden összejött?

– Előzetesen még alá is írtam volna, ha tizedik leszek az olimpián… Minden jól alakult, de sajnos a középfutamban kicsit megszeppentem a lehetőségtől, hogy 950 méternél még az élen álltam. Bevillant, hogy mit csinálok az első helyen az olimpiai középfutamban egy lépésre a döntőtől, nem fogok vajon elfáradni? Jöttek a rossz gondolatok, nem sikerült időben elűzni őket, szétesett a technikám is, ötödiknek jöttem be, B döntőbe jutottam. A tizediknél jobb is lehettem volna, de majd Párizsban…

– Most hol tart ezen az úton?

– Az olimpia után négy-öt hónapot pihentem, ilyen hosszú kihagyásom korábban nem volt. Nehezen kezdtem újra az edzéseket, sérülések és betegség is hátráltatott. A fókusz az evezésről inkább a tanulásra került, az utolsó évemet sikeresen akartam zárni az egyetemen, szakdolgozat, államvizsga várt rám (a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és média angol nyelvű szakán szerzett mesterdiplomát – a szerk.). Mindezek mellett az összes idei versenyen a legjobb tizenkettőben végeztem, kivéve a világbajnokságot, ahol 13. lettem. Most már a teljes fókusz az evezésen és sorozatban a harmadik olimpiai szereplésemen lesz. Szerencsére van bennem tűz meg hajtóerő, várom az újabb kihívásokat.