Lekutyamagyarozták a magyar válogatottat az első meccsén
1902. október 12-én, a bécsi Práterben írták be magukat a magyar labdarúgás történetébe azok a játékosok, akik a Gillemot Ferenc szövetségi kapitány és Hajós Alfréd csapatkapitány által vezetett válogatott tagjaként kifutottak az osztrákok elleni barátságos meccsre. A mindössze 500 néző előtt lejátszott találkozó ugyan 5:0-s vereséggel végződött – ám tetszik vagy sem, ez volt a magyar válogatott első hivatalos mérkőzése, amit számos jóval sikeresebb követett.
A történethez hozzátartozik, hogy a nemzeti csapat már korábban is pályára lépett, ám nem válogatottak, hanem külföldi klubok ellen. 1901-ben az angol Richmond AFC és a skót Surrey Wanderers ellen is kiállította a Magyar Labdarúgók Szövetsége a saját együttesét, ezek azonban nem számítottak hivatalos válogatott találkozónak. Maga az 1902-es összecsapás is csak évekkel később nyerte el hivatalos rangját: a magyar fél hamar elismerte, az osztrákok viszont csak 1908-ban.
A Magyar Labdarúgók Szövetsége alig másfél évvel korábban jött létre, és a Teréz körúti Stanoj kávéház különtermében választották ki szavazással az első válogatott keretet. A mérkőzést egy egykori játékos vezette: az angol Roland Shires. Itthon mindenesetre nem kavart túl nagy hullámokat az esemény – a keretből négyen is lemondták a szereplést különösebb indok nélkül.
A bécsi találkozó a pályán és azon kívül is emlékezetesre sikerült. A hazaiak kezdőcsapatát szinte teljes egészében a bécsi WAC adta: hét játékost delegáltak a válogatottba, magyar oldalon ezzel szemben hét különböző klub képviselői sorakoztak fel, így a mieink gyakorlatilag az első sípszó előtt hátrányban voltak – összeszokottság helyett csupán egyéni képességeikre támaszkodhattak.
A különbség már a mérkőzés elején kiütközött: az osztrákok már tíz perc után két góllal vezettek, Johann „Jan” Studnicka pedig egymaga háromszor is betalált. Az ellenfél könnyedén futballozott, végül 5:0-ra nyert. A magyar játékosok ugyanakkor keményen, harcosan játszottak, ami miatt a hazai közönség meg is bélyegezte őket: nemes egyszerűséggel „lekutyamagyarozták” a vendégeket. A találkozót követő díszvacsorán nem is volt felhőtlen a hangulat – a megjelenő öt osztrák játékos hamar elment, a magyarok pedig bús nótákkal vigasztalták magukat.
Érdekesség, hogy a meccsről szóló elemzést maga Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok írta meg a Sport-Világ hetilapnak. Szerinte az osztrák siker kulcsa az volt, hogy válogatottjuk összeszokott csapat volt. A magyar gárdára ez nem volt igaz: bár a saját klubjában mindenki jó játékosnak számított, a közös játék hiánya miatt a futballjuk egyszerűen nem állt össze. Ez volt az Achilles-sarok, amely már a kezdő sípszónál eldöntötte a meccset.
A szerencsétlen kezdést aztán sokkal vidámabb meccsek követték, a vereség után alig fél évvel, 1903. április 5-én Csehország ellen játszotta második mérkőzését a válogatott Budapesten. Noha a vendégek szerezték meg a vezetést, Borbás Gáspár egyenlített, ezzel ő jegyezte a magyar futballtörténelem első válogatott gólját. A hajrában Minder Frigyes is betalált, így 2:1-re győztek a magyarok – megszületett az első magyar győzelem a pályán.
Még ugyanabban az évben, június 11-én rendezték meg az első visszavágót is. Az osztrákok érkeztek Budapestre, a Margitszigeten pedig 3:2-es magyar diadal született: Pokorny József két gólt szerzett, Buda István pedig egyszer volt eredményes.
A magyar válogatott első fellépése tehát még nem volt sikeres, ezt a meccset azonban később világraszóló sikerek is követték.
