Fotó: MTI/Kovács Tamás
Krueger John-Henry váltja Nógrádi Bencét a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltóversenyének középdöntőjében a pekingi téli olimpián a Fővárosi Fedett Stadionban 2022. február 11-én

A pénteki elődöntő nyolc válogatottja két futamban szerepelt, az első és második helyezettek az A, a harmadik és negyedik helyezettek a B fináléba kerültek.

Hirdetés

A világcsúcstartó magyaroknál Liu Shaolin, Krueger és Liu Shaoang mellett Nógrádi Bence korcsolyázhatott. A korábban koronavírusos Varnyú Alex ugyan csütörtökön megérkezett a kínai fővárosba, de a szakvezetés még nem szerepeltette.

A címvédő, világbajnoki második stafétának a kétszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok dél-koreai, a világ- és Európa-bajnoki címvédő holland, valamint az orosz rivális jutott ellenfélül.

Nógrádi most mutatkozott be az olimpián, és negyedik helyről kezdte a körözést. A magyarok teljesen más ütemben váltottak féltávig, mint a riválisok, de ez a negyedik pozíciót nem befolyásolta. Féltávnál azonban már az ellenfelek ritmusában váltott a magyar staféta is, húsz körrel a vége előtt először elmozdult a sereghajtó pozícióból is, de hamar visszacsúszott oda.

A futam magyar szempontból 12 körrel a vége előtt dőlt el, amikor Krueger váltotta volna Nógrádit, ám nem értették meg egymást, így a csapat pillanatok alatt egy kanyar hátrányba került. A folytatásban már nem volt esély felzárkózni, a két Liu testvér hiába próbálta meg a lehetetlent. Az ellenfelek sem követtek el hibát, így a váltó lemaradt a nagydöntőről, ahova a dél-koreaiak és az oroszok kerültek.   

Az első futamból a háromszoros olimpiai, hétszeres világbajnok Kanada, az 1994-ben olimpiai, 1996-ban világbajnok Olaszország, és továbbjuttatással a négy éve a magyarok mögött olimpiai második Kína került az A döntőbe. A B-ben Japán és Hollandia lesz a magyarok ellenfele.

Korábban írtuk