Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. február 24-én.
Hirdetés

A klub honlapjának beszámolója szerint az ünnepélyes ceremónián először a település polgármestere, Mészáros László köszöntötte a szakembert, akinek Balogh-Madár Emese miniszteri biztos vezényelte le az állampolgársági eskütételi szertartást. Hornyák ezután vette át a honosítási okiratot.

A köbölkúti származású Hornyák Zsolt Párkányban született, felnőtt labdarúgóként négy Szlovák Kupa-győzelem mellett egy csehszlovák, valamint öt szlovák bajnoki címet szerzett három különböző csapat színeiben, és bemutatkozott a szlovák válogatottban.

Vezetőedzői pályafutását Örményországban kezdte, ahol bajnoki címet és két Szuperkupát is nyert. Ezután rövid ideig dolgozott Máltán és Oroszországban, majd 2019-ben a cseh Slovan Liberectől tette át székhelyét Felcsútra. Azóta 206 tétmérkőzésen irányította a Puskás Akadémiát, így ő a magyar élvonal leghosszabb ideje regnáló vezetőedzője. Irányításával a felcsútiak nem végeztek negyedik helynél hátrébb az OTP Bank Ligában. Az elmúlt öt szezonban három bronz- és egy ezüstérmet szereztek.

Korábban írtuk