Magyar hősökre is szükség van

– Mielőtt elkezdték a Katinka-film forgatását, szerepelt ön előtt olyan példa a sportfilmek közül, amelyet mintának tekintett?

– Kettőt emelnék ki, a dokumentumfilmes körökben híres és elismert Oscar-díjas Free Solo című filmet: egy mászókötél nélküli sziklamászóról szól. Szerettük volna olyan izgalmasat és emberit készíteni, Katinka története alapján. A másik példa egy magyar alkotás, a Gettó Balboa, amely egy roma származású bokszoló küzdelmét mutatja be. Kifejezetten tetszett, ahogyan megjelenítették a fizikai fájdalmat, közel hozták a nézőhöz a vért és verítéket. Erről a kettőről beszélgettünk a forgatás megkezdése előtt. A játékfilmek közül James Bondra is gondoltam.

– Kicsit most meglepett. Hogyan kapcsolódott össze a 007-es és Hosszú Katinka?

– Minden egyes rész attól érdekes, hogy ki az ellenfele a világ legjobb ügynökének, milyen kihívások és akadályok elé állítják. Katinka ebből a szempontból olyan, mint James Bond, erős és mindig nyert. A kérdés, vajon milyen ellenfelet tudunk felmutatni vele szemben, milyen kihívásokkal és viszontagságokkal kell szembenéznie. A forgatókönyvet ez esetben az élet megírta, a Covid lett a legnagyobb ellenerő. Nemcsak a mi életünkben, hanem Katinkában is a legnagyobb akadályt képezte. A filmünk innentől arról szól, hogy létezik egy tézis, ahogyan Katinka éli az életét, egy antitézis, ahogyan a Covid megváltoztatja, és a harmadik felvonásban a kettőből szintézist kell képeznie. A film ezáltal univerzálisabbá is vált, ami számomra azt jelenti, hogy a világon mindenki tud vele azonosulni. Nemcsak egy sportolói történet, nemcsak egy különleges és érdekes ember története, hanem valójában mindannyiunkról szól, ahogyan a koronavírus-járvány hatására akár észrevétlenül, de megváltozott az életünk.

– Katinka mint Iron Lady, Katinka mint brand, Katinka mint országimázs, Katinka mint élsportoló, mint ember és még lehetne sorolni. Hogyan tudták meghúzni a határt, hogy mit mutassanak be róla, mi kerüljön bele a száz percbe?

– Nagyon szerettük volna, hogy minden beleférjen a filmbe, szerettük volna megmutatni a sportvezető és szervező oldalát, az üzletasszonyt, az úszás megreformálóját, azt a személyt, aki kiáll magáért, kiáll a többi nőért, ezer irányba elmentünk. De hiába pakolgattunk ide-oda részeket, sehogy nem illetek bele a központi narratívába. Azt is szem előtt kellett tartani, mi fér bele egy százperces játékfilmbe. A központi narratíva végül is egy felnövéstörténet. Egy lány a szemünk láttára válik nővé. Egy élsportoló előtt – aki 25 évig buborékban él – egyszer csak kitárul a világ. Hosszú Katinka fogalmazta meg pontosan a film elején: „Mi, úszók olyanok vagyunk, mint a laboratóriumi egerek.” A Covid hatására ez a buborék kipukkad, kinyílik a világ. Katinka életében pontosan ezt okozta a járvány, felnyitotta a szemét az élsporton, az uszodán kívüli világra. Ezért érzem magunkat szerencsésnek, hogy mindez a kameránk, az objektívünk előtt zajlott, ott voltunk, amikor a legnagyobb változás megtörtént Katinka életében.

– A magyar közeg megosztott Katinkával kapcsolatban, a tokiói olimpia után rengeteg támadás érte. Mit gondol, milyen visszhangot kaphat a film?

– A film egyik fontos pillanata, amikor Katinka nagypapájával nézi vissza a 2012-es londoni olimpia döntőjét, és a közvetítésben elhangzik, hogy „csak” negyedik lett. Egymásra néznek, és kimondják: „csak”. A világon negyediknek lenni nem könnyű, lehet próbálkozni, láthatjuk, Katinka mit tesz meg a győzelemért. Elvárjuk az első helyeket, és mindig a győzelmeket szeretnénk látni. Szerintem aki megnézi a filmet, nem vereséget, vesztest fog látni, hanem egy igazi győztest.

– Eddig viszonylag kevés sportolókról szóló film készült itthon, a Katinka az első ilyen volumenű alkotás. Kellett hozzá Hosszú Katinka személyisége?

– Szilágyi Áronról forgott hasonló elképzelés alapján film, és a vízilabdacsapatról, a Kemény-legényekről is készül, vagy ott a Puskás Hungary is, de tény, hogy kevés sport kapott szerepet ebben a műfajban. Káel Csaba filmügyi kormánybiztos és Lajos Tamás producer igen jól felmérték, hogy ha már köztünk él egy ilyen hatalmas formátumú sportoló, akkor nem a visszavonulása után kell egy régmúltat idéző, visszatekintő portréfilmet készíteni, hanem addig kell nyomon követni a pályafutását, amíg aktív.

– Ahogy említette, még ha készültek is filmek, nem jelentős számban. Láthatjuk, hogy például az Egyesült Államokban mennyi sportolói élettörténetet dolgoznak fel. Sokszor elhangzik, hogy sportszerető nemzet vagyunk, de filmes szempontból az élsportolói világ nem elég érdekes itthon? Forgató­könyv­íróként mit gondol erről?

– Történelmi filmeket írok, és mindig nehézség, kihívás sikertörténetet találni. Alapvetően a magyar ember úgy gondolkodik, hogy a történelmünk kudarcokkal teli. Ha vannak is sikertörténetek, nem egyértelműek, kétségesek, kikezdhetők. Kivéve a sport. Ha egy magyar filmes sikertörténethez akar nyúlni, a több mint százéves olimpiai történelmünkből választhat. Sorolhatnánk az el nem mesélt történeteket Hajós Alfrédtól Keleti Ágnesen át Papp Lászlóig. Ráadásul aranyéremmel, győzelemmel végződő történetek, amelyek a történelmi eseményeinkkel ellentétben egyértelműek. Ha valaki az adott évben a világ legjobbja volt, az utókor számára is az marad. Szisztematikusan el kell kezdeni feldolgozni, itt még nagy az adóssága a magyar kultúrpolitikának. Remélem, a Katinka-film ad egy nagy lökést ennek a folyamatnak.

– A film hatására forgatókönyvíróként mennyire kezdte el érdekelni a sportolói világ?

– Magyarország kapitánya címmel tizenkét éve írtam forgatókönyvet Puskás Ferencről, eddig csak a fióknak, remélem, egyszer megvalósulhat. Posta Sándor vívó történetét is hatalmas sztorinak éreztem, mert a Trianon utáni első olimpián, amit 1924-ben pont Franciaországban rendeztek, egy francia ellen nyert aranyérmet. Öt éve megírtam, mégsem készült belőle film. Nehezen érthető, de a filmes szakmát ezek a küzdelmek jellemzik, három ötletből jó ha egy megvalósul. De nem adom fel, remélem, el tudok mesélni még több sikertörténetet, nagy vágyam az Aranycsapatét is megfilmesíteni.

– Mennyire törekedtek arra Katinka esetében, hogy a sportsikerek bemutatásán túl motivációs, identitáserősítő, esetleg imázsfilm készüljön?

– Abban biztosak voltunk, hogy nem fogunk imázsfilmet készíteni, mert mi az igazságra szerződtünk le. Bíztunk benne, hogy az igazság szép lesz, de felkészültük arra is, ha csontvázak esnek ki a szekrényből. Valójában sokkal érdekesebb, izgalmasabb és sokszínűbb lett az igazság, mint amit eredetileg gondoltunk. Ezért ajánlom a Katinka-filmet a családoknak. Mert ha a tízéves fiamat elviszem a moziba, csak amerikai szuperhősök közül választhatok. Ezért írtam meg a János vitéz-filmet is, szintén csak remélem, hogy megvalósul. Azt akarom elérni, hogy a Pókember és a Bosszúállók mellett választhassunk például egy huszáros filmet, nézhessünk magyar hősöket. A Katinka igazi közönségfilm, ahol az „Insta-teljesítmény” helyett azt láthatja az egész család, hogy kemény munkával lehet elérni a célokat. Olyan példaképet lehet odaállítani a lányok és a fiúk elé, aki a sikereit valódi teljesítmény alapján érte el. Az amerikai szuperhősök mellett most már láthatnak egy magyar példaképet is a film­vásznon, ami nagy ritkaság Magyarországon.