Fotó: MTI/Vajda János
Nagy Dániel (középen) a Mezőkövesd Zsóry FC–Kaposvári Rákóczi FC labdarúgó-mérkőzésen 2020. február 12-én
Hirdetés

– A bajnokság felfüggesztése előtt, az utolsó márciusi szombaton a Puskás Akadémia volt az ellenfél – nyilatkozta a sportnapilapnak Nagy. – Az azt követő hét elején, nagyjából kedden éreztem, hogy rosszabb a közérzetem a szokottnál, erőtlen vagyok, és nem érzek illatokat. Később, ahogy egyre többet lehetett tudni a vírusról, olvastam, ez utóbbi az egyik jellemző tünet, de szerencsére nem voltam rosszul. Persze azonnal szóltam a klubomnál, mi a helyzet, az erőnléti edzővel egyeztettünk arról, mennyire kell módosítani az előre tervezett egyéni felkészülést, ám hamarosan jobban lettem, és újra érzem az illatokat is. Nem ért meglepetés, amikor az első teszt kimutatta, bennem volt a vírus – mondta a tavaly Újpestről szerződtetett futballista, hozzátéve, hosszabb ideje tünetmentes.

Nagy Dániel az első futballista az NB I.-ben, aki igazoltan átesett a betegségen.

Korábban írtuk