Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a MOL „A szurkoló benned van” elnevezésű kampányának sajtótájékoztatóján a MOL Campusban 2024. május 17-én

Az olasz szakvezető mellett Marics Péter, Epres Panni és Lukács László is tett fogadalmat a nemzeti együttes szereplésével kapcsolatban. A Valmar együttes tagja tetoválással tiszteleg a válogatott előtt, amennyiben megnyeri első mérkőzését a kontinensviadalon, a divatmodell pedig vendégül látja az egész csapatot, ha két győzelmet arat, míg a Tankcsapda frontembere továbbjutás esetén annyi kilométert fut, amennyit a zenekarban töltött, azaz 35-öt.

Hirdetés

„Egyelőre nyugodt vagyok, a feszültség majd május 27-étől nő, amikor megkezdődik a felkészülés Telkiben”

– mondta a kampányt bemutató sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki viccesen megjegyezte, fogadalma teljesítése lehet, egy hétig is eltart majd. Szoboszlai Dominik csapatkapitány a közösségi médiában „akkor viszont mindenki megy” hozzászólással azonnal reagált a szakember vállalására.

Korábban írtuk

Rossi arról beszélt, hogy a magyarok többsége imádja a futballt, a válogatottat pedig különösen. Kiemelte, a szurkolók olyan hangulatot teremtenek, mint sehol másutt. Szerinte ez a pozitív értelemben vett nacionalizmusnak köszönhető, mert a drukkerek jobban szeretik az országukat, mint bármi mást.

„Álmodozó típus vagyok, de az Eb megnyeréséről nem álmodom. Persze semmi sem lehetetlen, de ez nem reális”

– mondta Rossi, aki hozzátette, először jussanak tovább a csoportból. „A futballhoz szerencse is kell, mert egyetlen centiméter arról dönthet, hogy kapufa vagy gól lesz.”

A csoportrivális és házigazda német csapattal kapcsolatban azt emelte ki, hogy Mats Hummels, Julian Brandt és Karim Adeyemi személyében három olyan labdarúgó is kimaradt az Eb-keretből, aki érdekelt a Bajnokok Ligája döntőjében. Hangsúlyozta, hogy tanítványai az utóbbi három alkalommal veretlen maradtak a jobb erőkből álló riválissal szemben, amit megérdemeltnek nevezett, egyúttal szerinte ez annak tanúbizonysága, hogy a futballban semmi sem lehetetlen.

Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója elmondta, „A szurkoló benned van” elnevezésű kampányt azzal a céllal indították, hogy erősítsék az összetartozás élményét, illetve segítsék a hazai szurkolói közösség ráhangolódását a kontinensviadalra. A kampány a válogatottnak szurkoló sztárok személyes példáján keresztül mutatja be, milyen elkötelezett támogatói háttérre támaszkodhat a magyar csapat, és milyen különleges fogadalmakkal készülnek a hírességek a remélt jó szereplésre. A kezdeményezés a szurkolókat is hasonló elköteleződésre ösztönzi.